Istenszeder

Balla D. Károly

Istenszeder

Mikor a fény a színre rávetül
egy költő fenn a versét buzgón mondja
s akár a részeg bódulat bolondja
elhinni kész, hogy ő van legfelül

pedig a porba isten szenderül
itt lenn, szívében hitre szívott spongya
s amíg forog a gyűrt idő korongja
tövisbokorra vérek szedre ül

leszedni onnan költő sem merész
hát egyre késik így a nagy szüret
de jön Noé, a kényszertengerész

kíséri útját révült szürkület
szedi az istenszedret, várja mentett had
s a színen fenn a költő versébe harap


Visszatérő álom

Balla D. Károly

Visszatérő álom

Indulnék újra, meztelen akár,
és bőröm vetkezném a néma fákra,
nem bánnám, hogyha kígyó mar halálra:
nem rémít már a mérgezett magány.

Hazát találnék, lenne bár kopár,
és büszkén rúgnék fel erényt, akárha
hintót borít a húzni fáradt pára,
ha futni hívja röppenő madár.

És lennék elhagyott, kopott szavak
karámja lenne felnevelő fészkem,
elégedett lehetnék már egészen,

– de törne újra rám a sors, a vak,
indulnék vissza: hív a végzetem,
s látnák a fák, hogy csontom vetkezem.


Álló vonaton

Balla D. Károly

Álló vonaton

Hogy itt születtél, véletlen lehet
– vagy könnyű kézzel mérte rád a sorsot
egy erre rendelt őserő, koporsód
is látva már a hűs vizek felett?

Előtted futnak, ütköznek a gyorsok,
nyomukban ott a bárgyú képzelet
– és mint aki a révbe érkezett,
tovább nem pörget tiltó ujjon orsót,

fonál-halált a tűnt idő veled.
Túladsz a mán, a múltat elvered,
jövődre nem kapsz jó kamattal kölcsönt.

Felejtett álmok jönnek bősz sereggel
s kényszeredetten bár, a gyönge reggel
letesz már arról: napvilágra költsön.


Maga mutogató?

Balla D. Károly

A troll mutatóálcája

– Maga mutogató? – kérdezte a macska a karmestertől,
amikor az rámutatott a dolog cincogó lényegérre.

– Dehogy, kérem! Csak mutatóba vagyok itt kutató,
és a fáradságtól már alig kinemállok a lábamon.
Most jövök a lelátóról. Onnantroll kezdve mindent lelátok!

– Talán lenéz engem?  – hördültek fel egyemberként
a stadionban a nagyérdemű közönséges
és miközben az önkéntes hangadók válláról pergett a pergamen,
az egész lelátó begyepesedett és ezer szektorok egyszerre skandálta
hogy árvalányhajként lengjen minden honleányakán
a fennkölt és magzatos pántlika-romántika.

– Dehogy nézem! – védekezett a karmester jól ismert karlendítéssel
és pálcájával a pártában maradt mennyre mutálva határozottan
állította, hogy az anyag nem vész el a bortönörök korforgásban.
Nem vész el a macska sem, csak átalapul a tiltott kerítés alatt,
mint dúcos eresszen el a bősz galambősz évszakértőrőlmetszett.

– Ne törjön felettem álcát – fogta könnyhörgőre a dolgok lényegere,
ám az ekkor már nagyon ideges dirigenst mondott és
és mondatroll mongyatra tapogatódzkodva
az óramutató járásával súlyosan ellenkező irányba matatott.


Szemrehányt borsó

Balla D. Károly

Biztatóm halál

amikor emlékeztető alkut kötöttünk a zsebkendő sarkára
megígérted hogy csak a műszak végéig kell kibírnom
akkor majd helyemre áll a megváltótársam
és szabadon távozhatok szabad eltávozásra

de nem mondtál igazgatót aki az ajtóból visszarendel
féldeci barackot és egészségemre kiüríti a zsebeimet
az asztalra maga elé mered-e mondani neki
hogy lejárt a műszak a turnus az évad a szavatosság

szavadat adtad hogy nem kell majd vér az alvadáshoz
kérted hogy érzéssel ne pedig szenvtelen szenvedjek
becsszóra mondtad de csak szórakoztál a becsemmel
pedig nem volt kedvem bóliát kapni inkább góliát

elem kellett volna a pénzmékerembe
de te azt mondtad ne legyek enerváltam a feleségemtől
várhatóan nem fog rám rossz fényt vetni
az elhagyott csalárdom

szélárnyékban harminchat fokos
pálinkát ivó anyámat ó nem ápolja senki fia azóta

azt mondtad kíméletes leszel ahhoz aki titokban tartja
magát az előírásokhoz de mindig csak utóiratban közölted
hogy alulmaradtam a prózamondó versversenyen
és nem lehet enyém a győzelmi maxima meakupa

a bűnök bűze felfortyogott a lélekemésztő gödörben
mikor a gyomkövetők lassú mocsárba eresztették
a kétségbe ejtőernyő szervezetek minden dns-tolvaját
most majd mobiltelefon-mintát vesznek tőlük hogy
lakodalmas kutyák a jeruzsálemi köntörfalra
több borsodót ne hányjanak

azt mondtad nézzek vissza a történelemi érdekem
hogy a szabadságharc fantomjait ne lehessen überölni
bírósági kivégzés nélkül s hogy minden árulkodó buñuel
érintetlen aradjon világosig haynaulonta

azt mondtad az űrrepülés átalakítja a földönfutót
a halottak gyomorrvérzésig jóllakhatnak a jognak hasztalán
vagy ha mégsem akkor isten fia úgyis hatályát veszti
a függöny legördülése előtti utolsó tollvonásban

hittem szép szavadnak mégis biztatóm halál

Tehetetlenségi nyomaték

Balla D. Károly

Nincsmit

avagy az elmevédő tehetetlenségi nyomaték kudarca

nincs mit tenni
hiába voltál haladó konzervaktív
és hagyományos liberállandó
hiába alkottál körkörös védelmét

hiába követted a mentális sémák szabásmentéjét
mert
ha az egyetlen gyenge láncfűrész te vagy a réten
akkor nálad szakad el lucérna

ilyeténvalóképpen már el is szakadár madár vagy
bevallhatod
ilyen egy bátor beismerész

ezek után ne tétlankadj
add át a helyedet a buszonéves terhes kismanyinak
hagyd el a hadat hogy ne legyen haddelhad
és haladj egyenlejtesen a bukópályán

ne gondold hogy szégyenletes a lassú rohadás
és ne kobold világgá ha manókkal álmodsz

viselkedj szerényen
ne veselkedj serényen
neki a hősiességnek
a nyöszörgő szorongás továbbra is szerepel
a kötelező tornamutatványok között

ne vedd zokon hogy titkalózkodnak előtted
az információtengeren
ne tudhassad mennyi tudathasadó anyag kell
a hidegben könnyű megfázióhoz

nézd tehetetlenül ahogy az idegbeteg káosz
egyetlen óra leforgása alattomban
elfoglal minden ülőhelyet a filmvásznon
a türelmes orvosi rend előtt –
majd
szép almot kíván a mindnyájnak

köszönöm nincsmit
válaszol a bégettó mindnyáj

lemossuk ezt a cinikus magyalázatot
mondja az álszent és tüsszent hogy igaza legyengült
mert ő is tudja hogy nincs mit tenni

senki sem szedi fel a vakfoltokat a lássalakpályáról
és a sajnálatos történelmi eszemények elszenvedői
még arra sem veszik a fáramásznivolnajót
hogy észrevegyék
nem csak úgy lazán
hanem nyomacélosan nem történik semmi
de semmi ugaroműző

(2014)


Imitált pánik

Balla D. Károly

Imitált pánik

Úgy tettem, mintha futnék, nyomomban veszett farkasokkal.
A halálfagott érintése megvéd az átoktól, ha előre köszönsz
kikapcsolt áramfejlesztőnek – intett egy békés járókelő.
Visszanézned nem kell többé – nyugtatott az ordasokra ugató hold.

Nyissa ki a kaput, kérem, készen állok arra, hogy világító doboz legyek –
de a távolság nyugalmát nem zavarhatta meg könyörgésem.
A
míg
hűvös jégtáblák tükrözik leheletedet, nem eshet bántódásod –
bátorított a mindig rendelkezésemre álló időzavar.

Még mindig úgy akarsz tenni, mintha futnál, nyomodban farkasokkal?
– kérdezte Egyéletemegyhalálom, és belefútt a trombitába. Ledőltem.
Ez csak imitált pánik! – mondott le rólam Kassák dinamója
és az anyafarkas betakart egy foszló tollú, dohos angyalszárnnyal.

(2014)

Szent Iván éj

Mikola Bazsan

Szent Iván éj

Eljött az éj, fantom-szülő irtózat,
A furcsa, bűvös éjjel: Szent Iván.
Szemét forgatva, éhen, átok szókat
Rikolt a vén bagoly az odvas fán.
Acsarkodó kutyák vonító násza.
Szerelmes béka kéjet kérve kér.
Jánosbogár becsal csalitba, nádba –
Baljóslat útjain a bűn kisér.
Kifent pengével vár a balta téged,
Vedd kezedbe! Sújtst nagyot! Lehull Ivász.
Kacaj, sikoly és tánc – a mélybe réved.
Mocsár vonaglik. Gőzölög a láz.
Mint kék halott, a foszforló fatönkre
Bászávrjuk fürgén ugrik fel, s kiált,
Eltűnik később, hangja véle szökken,
Már nincsen vágya titkos kincs iránt.
Te meg bolyong, botolj bozót bogába,
Vadrózsa tépjen, tombolj, tébolyulj!
Magához vonz a súlyos pántos láda,
Öleld magadhoz, ingoványba hullj!
Akár ha hüllők csúsznak szerteszéjjel –
Vészjósló hangon csobbanjon a láp!
Sötét, igéző, rém-szavú az éjjel,
Az énekszó sem hangolhatja át.
Nyitó virágon rémes fantomfények,
Páfránylevélen táncoló lidérc.
Mit mond a jóslat: vágy vagy végítélet?
Éntőlem, mondd csak, választ mért remélsz?
Egyetlen szó sem hagyja el a számat,
Halk flóta bús dalába hallgatok:
Ó távozz tőlem, hagyj el, csúf varázslat,
Elhagyjatok, igéző csillagok!
Csak fénye jönne már a hajnalégnek,
Tünnének el a kígyók, áspisok.
És mélyét tárná, úgy, mint réges-régen
A múltba hulló bölcs és szép titok.

Ukránból fordította Balla D. Károly

Ivász: Iván, becézve
Bászávrjuk: ukrán népmesei alak, férfiboszorkány Continue reading