Kő és árnyék

Balla D. Károly

Kő és árnyék

Az önmagába visszahullt időn
most vérzik át a súlyos esti pára,
s akár a kő, ha árnyékára dől,
úgy ferdül el a téridő aránya.

Halottak teste lakja be a mélyet,
miattuk tér le útjáról a Hold,
kibomlanak az égre varrt szegélyek,
– előjöhet, ki eddig bujdokolt.

Karámba így tér meg az űzött állat,
ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,
kis bűzös vackot készít el magának
– az őse mind ilyenben haldokolt.

És ismétlődik minden egyre s újra,
a fák mögött már ott kísért a múlt,
és meghasad a roppant égi bura,
mert lenn egy kő az árnyékára hullt.


a Kő és árnyék versei

Féreglyuk

Balla D. Károly

Féreglyuk

A hajlításon múlhat újra minden,
amint egy kunkor hátrafordul épp,
s a gömb közébe fúródik serényen,
hogy elfeledje síkok képzetét.

És áthatol a sok-sok érett szinten,
harap és rág és ízeire tép.
A járatának ép határa nincsen,
nyomán világok burka hullik szét.

A magról feslik így a bomló kéreg,
s a tér palástja így vethet redőt.
A hajlításon múlik újra minden,

ha dolgaitól megválik a lényeg,
s parányok tánca tartja fenn a színen
az önmagába visszahullt időt.


a Kő és árnyék versei

Haikuk – 2015

A fegyverrejtegető

Titokban tartom.
Tarkómmal takarom el
a túlsó parton.

Prométheusz a sziklán

Feltehetően
csak madáreledelt
fog kérni tőlem.

Ózonlyukak

Mért szitkozódom?
Mert koponyám lyukain
szökik az ózon.

A végső türelem

Csak őszig várok.
Nincsen, ha addig hangja
le nem szivárog.

Mit érdemel az…?

Enyém a zálog.
Életbüntetésem, hogy
agonizálok.

Csókolj vissza

Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.

Szent György SMS-üzenete

Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.

József Attila SMS-üzenete Alsókőről

Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.

Ophelia SMS-e Hamletnek

Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.

Petőfi utolsó SMS-e

Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.

Amikor leveszi maszkját a halál

Arcát jegyezd meg.
Éltedre jobban semmi
nem emlékeztet.


Tíz nyári és őszi szonett

Balla D. Károly

Tíz nyári és őszi szonett


ESŐ UTÁN, TAVASSZAL

Remény vetül a felkavart arányba,
– vadoncba oltva még hazát cserél? –,
de mattra áll a kéjre kész világban,
és célt veszíthet, ősi hitregét.

Eső után még kőszoborrá válna
a zaj, ha hízna dús javak kegyén,
de elszürkül a kényszerű kokárda
és szénné ég a zengett költemény.

Tüzet zabálna habzó táltosod,
de hámba térül és akolhoz térdel,
kalandra vár egy elvetélt petével.

Szelek tarolnak fáradt dombokon,
a kéket szürke árnyalat lazítja –
s baglyoktól hangos estelek csalitja.


ESTE, NYÁRON

Bozótot borzol, rebben baglyok násza,
haláltusában kényelem henyél,
cserép reped a szertefoszló lázban
és égre nyílik minden szemfedél.

A jégverésben körbe-körbe járna
a szél, ha ágya nem lenne kemény,
de szégyenül a senkije sincs árva,
és arcot ölt a gyom a rét egén.

Az esti kertben lámpa imbolyog,
gazok közében elvegyül a lényeg.
Tündérek várnak olcsó sarkokon,

dalolnak már a falra nőtt penészek.
Torkot szorít egy kéjre szomjas inda
– szögekre tér a gyáva hit fakírja.


BIZTOS VÉLEMÉNY

Szemedben fény, de arcod cserzett, sárga:
nincs férfipír az élet túlfelén.
Már elkerül a szűzleány fohásza,
mert lázat tilt a biztos vélemény.

De húr szakad, s a túlfeszített nyárba
hasít a vágy, vadászó vércse-kéj.
Kit elbutít a dőlt hitek dagálya,
megtérni jobb, ha kuplerájba tér.

Hát tépj zsinórt a tiltó köldökön,
s légy önmagad e vemhes, forró tájban!
Ne higgy a jósnak, hogyha rádköszön,

ne higgy a sasnak, ha bukni lát.
Hisz ezer égő sebből vérző nyár van,
s csak ősz hozza az elvetélt halált.


HAJNALI MANÍR

A gyom hatol be tűnő félhomályba.
Ágyra dőlve kényelem henyél.
Csírátlan végzet jön porig alázva,
hogy éjek álmát tetten érje még.

Egy utcasarkon nőre hosszan várna
a hontalan, de ferde hitre tér.
Ma bordélyt nyit a kis apácazárda,
és véres lesz, mi színtiszta fehér.

Hol fényre kúszik mindenféle gyom,
rossz rímek kélnek párás hajnalon.
Egy költő ágál teleírt papírral,

de elsodorják térült vándorok –
hát vállat ránt a készakart manírban,
s legyint, ha kézről kézre jár a drog.


KÖNNYŰ ŐSZI LÁTSZAT

Acélok pántján tévelyül a hit
s alakja látszik még a gyérült nyárnak,
amíg a tűnő fényből rádtekint
kevéske sérült hajlamú alázat.

Homályba vesznek csonka hídjaid,
pedig még csalva csal a könnyű látszat.
Vizeknek szennyes habja kél, amint
utolsó mérgét érleli a század.

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban…
De késni folyton nem lehetsz bolond,

ne tudnád, hogy a tért hitekben gyász van?
Legyen tied e gyűrt bohócporond –
s vegyülj az őszes lázba álruhásan.


KOCKÁZAT NÉLKÜL

Halált rikolt és megremeg egy mályva
elmúlt a nyár, hát bérenc ne legyél!
Magad imádd a kéjre kész világban,
már vérted sem kell léted túlfelén.

Fölényeskedve hogyha eléd állna
Sátán kufárja baglyok éjjelén:
már elkerül az árulás varázsa
(hadd füstölögjön forró sárga kén!).

Olyan az ősz, mint mérge folyt beléndek:
ködöt nem oszlat már a hatalom.
Erény kovácsol szürke hályogot,

s avarnak készül már a rozsda lomb.
Pirulnak is az ostoba szerények,
ha törvényt sért a markát tartó jog.


ESTI TŰZIJÁTÉK

Petárda pöffen. Színek alvilága
az est, hol fényre ráfelel a fény.
Korong gurul a völgybe, szürke gyászba
– és kőre hull a lőtt hitű erény.

Rakéta röppen, kék meg sárga,
hatást vadász az ajkon buggyant vér.
Örökbe lép az ifjú avantgárda
(már elszorítva minden véredény).

Az alkonyatban görögtűz ragyog,
de költözik a tettenért remény.
Mint gólyák, szárnyuk szegett angyalok

húznak az égen délnyugat felé.
Az égről vedlik már a fényözön –
a szél csak az, mi holnap rádköszön.


ÜNNEPI JUSS

Tömeg tolong a fellazított sárban
– esz(m)ét veszítve belátásra tér? –,
bilincset csörget csak porig alázva
– de virtust gyújt a küldött célsegély!

És frakkot ölt a bősz munkásdalárda
– már díszben áll a lelki bérlemény! –
és álmos lepkék potrohára szállva
törvényt poroz a juss egy ág hegyén.

Talárban járnak fejhangú heréltek
– argót tanul a holt korok latinja? –,
és bűnt latolgat tízparancsba írtan

a jogra éhes, szomjuzó enyészet.
A hullt avarnak rőtes habja zizzen –
s a tömeg oszlik: halkan és precízen.


PÁRÁS HAJNALON

Remény vegyül a felkavart arányba,
haláltusában kényelem henyél.
Már elkerül a szűzleány fohásza,
hogy éjek álmát tetten érje még.

Rakéta pöffen, kék meg sárga:
már díszben áll a lelki bérlemény.
Ma bordélyt nyit a kis apácazárda
és szénné ég a zengett költemény.

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban…
De késni folyton nem lehetsz bolond,

hisz ezer égő sebből vérző nyár van.
Rossz rímek kélnek párás hajnalon
s avarnak készül már a sárga lomb.


KÖNNYŰ LÁTSZAT, LEGVÉGÜL

Acélok pántján tévelyül a hit
s alakja látszik még a gyérült nyárnak
amíg a tűnő fényből rádtekint
kevéske sérült hajlamú alázat

Homályba vesznek csonka hídjaid
pedig még csalva csal a könnyű látszat
Vizeknek szennyes habja kél, amint 
utolsó mérgét érleli a század

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban
De késni folyton nem lehetsz bolond

ne tudnád, hogy a tért hitekben gyász van
Legyen tied e gyűrt bohócporond
s vegyülj az őszes lázba álruhásan

kételye
délfele
ostobán
mostohán

kékesen
ékesen
fegyverek
s szenveleg

pisszegőn
hitszegőn
legyints hát

leginkább
emlékül
legvégül

(1993-1995)

Versciklusok

Kisebb és nagyobb terjedelmű versciklusok, szonettkoszorúk.

Versciklusaim darabjai legtöbbször eleve egy nagyobb egység számára íródtak (pl. a szonettkoszorúk), ám az is előfordult, hogy a külön-külön keletkezett verseket utóbb kapcsoltam össze kisebb-nagyobb ciklusokba. Az itteni külön közlést az teszi indokolttá, hogy köteteim anyagában vagy a teljes anyaggal együtt, ömlesztve érhetők el, vagy ellenkezőleg, csak egyesével lehet megnyitni a verseket. Az itt felsorolt ciklusok azonban egyben, egyetlen oldalon hozzák a teljes ciklust – de semmi mást.

Ebben a közléssorozatban nem tekintem ciklusoknak a kötetek „fejezeteit”: a könyvközlésben ezeket ugyan szintén ciklusoknak nevezik, de ezek jobbára alkalmi versegyüttesek, amelyek a kötetbe-rendezés, a tagolással elősegített átláthatóság kedvéért és vagy időrendi, vagy tematikus-stiláris, vagy inkább csak hangulati társíthatóságuk miatt kerültek közös cím alatt. Persze előfordult, hogy a tényleges versciklus eléggé terjedelmes ahhoz, hogy könyvfejezetet is alkosson, az ilyen jellegűeknek természetesen itt is helye van.

Továbbá az itteni közlés szempontjából nem tekintem ciklusoknak a folyamatosan íródó műfaji sorozataimat, tehát pl. a haikukat, limerickeket vagy akár a szonetteket – ám ha a műfajon belül valamely szempontból összetartozó sorozatokról van szó (pl. Kárpáti limerikek, akkor itt a helyük).

Porig alázva

Balla D. Károly

Porig alázva

csak egyszer fordul termőre az érdem
csak egyszer játszik önhalált a vágy
hiába kérnéd később, csúszhatsz térden
a higgadt érv se adja már alább

csak egyszer eshet meg a végső vétek
csak egyszer halmoz szerszámot a cél
nem vethetsz gátat semmiféle vésznek
nyakadra vár a metszett pengeél

tenyérre egyszer vesz a kapzsi isten
csak egyszer mondja el a szörnyű tant
de homlokodra írva semmi sincsen
és együttérzést senki nem mutat

csak egyszer léphetsz be a tiltott házba
kijönni nem tudsz, csak porig alázva


A burokbahalt

Balla D. Károly

A burokbahalt

Akadhat még, mi függelembe ránt,
vagy végleges a kívülállás kérge?
Magadra vetted autonóm ruhád
és nincsen mez, hogy elcserélnéd érte?

Most azt hiszed, hogy semmi sincs alant
és nincsen fent és körbe-körbe sincsen
erő, mi egyszer torkodon ragad
és nexusával ver nehéz bilincsbe?

A könnyű látszat súlya rád tapad,
hiába csábít fények léhasága,
szorongsz a röpke kényszerek alatt,
azért is minden áron kívül állva.

A szűk burok már bőrödhöz tapad
    –  szabaddá ekként börtönzöd magad.


Hétfő

Balla D. Károly

Hétfő

adódhat úgy
ahogy eddig nem adódott még
a sarkon a félkezű élet kéreget
markában napnyi hasztalan haladék

elmúlt a tél és lassan a vasárnap
alig is érzed hogy Júdás-ajkad egyre fáj
jönnek már jönnek a réten a virágok
bús barkaág lepkéket koordinál

nyiss teret nyiss és
mondd csak mondd hogy kit szeretsz
kövekre száll a nap
míg az est magának megszerez

és már kondul is az éj
sírvájók csinos vermet ásnak
a holnapi halottnak
– vagy itt van már ideje a feltámadásnak?

húsvét hétfőjén konokul
hallgatnak a végső harsonák
fejünkbe vér tolul
mert hogy Ő feltámadott
        most már mind aszongyák

Megjelent: Vigilia, 1998/4.


Észre sem veszed

Balla D. Károly

Észre sem veszed

esélyed sincsen arra, elszakadj
ezer kötéssel visszafog a képzet
hogy erdeidben kristály víz fakad
és fáid hagyni lenne szörnyű vétek

pedig a víz már megadta magát
és halkan vár a biztos poshadásra
kegyetlen féreg rágja szét a fát
– ki józan, nincsen már itt maradása

de téged részeggé tesz még a táj
hiszel a mézes-mázos jóslatokban
hogy mostohád majd friss ebéddel vár
és édesednél sem szerethet jobban

így észre sem veszed, hogy éhezel
s a romlott vízben oldott vész visz el


Beviteli ezüst tükrök

Balla D. Károly

tisztelt mindenhatóság

ezúton érdeklődöm a fordított gravitáció iránt
hogy a beviteli ezüst tükrök mért és hogyan
és hogy a ledek fénye alatt okos hogy legyek

ha a kihalt pályaudvar most is éppolyan

a tiltott energiaszintek polcai közül most
vajon melyikre tegyem vissza az ószövetséget
és kit fognak itt kérdőjelre vonni hamarost
ha a meztelen talp hűs parazsat éget

jaj hogyan igazodjam el a spirális kupola
spirituálisan légmentes ében térközében
ha kicsorbult elmémhez hozzábutul a
nincstelen meztelencsiga-szégyen

s bűneim hol tárja fel a kegy oltárja
ha nem tudom hogy ősrobbanást játszva
mit főz az olajgőzös fritőz idült
sarlatánja
ha épp nem vetül rá fővilágosító pászma

izzásba mártott sárga partok szélén állok
nézem ahogy beáll a színre a gyorsvonat
senki nem reágál arra hogy szent az álnok
és hogy az isten se kéri gyors megváltásomat

tavasszal kihajtanak majd az éghajlatok
és valóra válik minden bolond futó ámok
de kardéletekről nem feslik le a kajla tok
hősi dalt ha vigyázzban skandálltok

így hát inkább tisztelettel érdeklődöm
s ha megtudom majd felkiáltok aszta
beviteli ezüst tükrök törnek szét a földön
kis vakond visítja sic itur ad astra