Egy kis tangó Arabellával

Volt egyszer egy Kistangó. Pilinszky, Ted Hughes

volt egyszer egy kistangóNagyon jó kis kulturális késdobáló színesítette a magyar irodalom online palettáját tíz évvel ezelőtt. Igazság szerint nem tudom, mikor és miért szűnt meg, mint ahogy az is csak dereng, mejik szerkesztő kért tőlem anyagot; lehetőleg valami érdekességet, különlegességet. Mivel éppen Pilinszky-évforduló volt és mivel akkor csaknem heti rendszerességgel váltottam levelet Arabella Dolýkkal, így adta magát, hogy az ő (a két költőóriást és Sylvia Plathot is megidéző) versének fordításával rukkoljak ki. Az eredeti megjelenési hej már régóta nem érhető el, Arabellával is nagyon ritkán váltok levelet, régóta nem fordítottam tőle semmit (ő pedig a lelkes kezdet után megrekedt regényem cseh nyelvre ültetésével); viszont az akkori publikáció kedves emlék, fogadjátok illő rajongással.

(Mivel korábbi keletkezésű, a versben és aláírásában még hagyományőrző elipszilonok fordulnak elő)

Arabella Dolýk:

TED HUGHES PILINSZKYT FORDÍTJA

Egy híd, egy forró betonút
A bridge, and a hot concrete road –

Pilinszkyt fordítja Hughes
a kataton alkonyatban és
ahogy mindig Sylviára gondol
nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.

Vagy a ketrec volt legelőször
emlékszel a ketrec a rács amely
fogva tart vágyat szerelmet
a ketrec volt előbb
abból fútt a szél
abból szemerkélt a föld
abból állt össze a világ egésze

Hughes Pilinszkyt fordít
csupa üres reflex lenne
szavakat szavak mellé
ha közben nem gondolna
mert nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.
Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény

úgy mered Hughes a Pilinszky-versben

Fordította Balla D. Károly

Utólag még annyi megjegyzést, hogy az eredeti magyar Pilinszky-sorok a magyarra fordított versszövegben nem keltenek ojan erős vibrálást, mint az idegen nyelvű környezetben. Utólag azt gondolom, ezeket nem kellett volna így hagynom, hanem úgy kellett volna tennem, mintha idegen nyelvből én fordítanám őket másmilyenné, nem ojanná, ahogy PJ megírta. Ez akkor nem merült fel bennem, a magyar-angol-cseh-magyar odavissza-átültetés így is megkavarja a dologokat, de talán a magyarból magyarba visszafordítás eredetitől elütő jellege még izgalmasabbá tette volna a kísérletet.

arabella dolyk, pilinszky, hughes

Az eredeti megjelenés a Kistangó online irodalmi portálon

Pilinszky János

A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

János Pilinszky

The Desert of Love

A bridge, and a hot concrete road –
the day is emptying its pockets,
laying out, one by one, all its possessions.
You are quite alone in the catatonic twilight.

A landscape like the bed of a wrinkled pit,
with glowing scars, a darkness which dazzles.
Dusk thickens. I stand numb with brightness
blinded by the sun. This summer will not leave me.

Summer. And the flashing heat.
The chickens stand, like burning cherubs,
in the boarded-up, splintered cages.
I know their wings do not even tremble.

Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.
Flames, dung. And now and again
a few wing-flutters, a few empty reflexes.

And thirst. I asked for water.
Even today I hear that feverish gulping,
and helplessly, like a stone, bear
and quench the mirages.

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.

Translated by Ted Hughes and János Csokits

Königsbergből már valahára

Az interneten számos hejen megtalálható eredeti vers hitelességét illetően vannak kétejeim, de a fordítás egészen bizonyosan hiteles. A leletért köszönet Kerekes-Nagy Gáspárnak.

Nyikolaj Nyekraszov

Königsbergből már valahára

Königsbergből már valahára
a honvágyam hazakerget.
Szar ízét zengi itt a hála
s nem szeretik Gutenberget.

Indul az orosz pofák tánca
– italom egy orosz párlat -,
s míg elvonulnak sorba-párba,
azt hallom, hogy baszd anyádat!

Balla D. Károj* fordítása

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Николай Некрасов

Наконец из Кенигсберга

Наконец из Кенигсберга
Я приблизился к стране,
Где не любят Гуттенберга
И находят вкус в говне.

Выпил русского настою,
Услыхал “ебёну мать”,
И пошли передо мною
Рожи русские плясать.

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Dsida Jenő

Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

(1933)


dsida jenő nagycsütörtök verse

Dsida Jenő 1930 körül

Legfontosabb a primer élmény, az első olvasás öröme. De nem árt tudni, hogy minden igazi költeménynek összetett, többrétegű a jelentése. A teljesebb megértéséhez az elgondolkodás, a verselemzés vezethet. Külső segítséget kérni nem szégyen.

“A vers magával ragadó atmoszférája a személyes élmény és a mítosz, a konkrét és a szerepként átélt helyzet bravúros összhangjából származik. Elválaszthatatlanul összefonódnak benne az utazás és a bibliai történet eseményei, a költő észrevétlen természetességgel szökken át újra és újra a székelykocsárdi váróteremből az Olajfák hegyére. A kis falusi állomás és a Getszemáni kert azonosítása a próza nyelvén abszurdnak, paradoxnak tűnik: a művészi alakítás, az érzéki megjelenítés teljessége harmóniát teremt közöttük, az evidencia fokán társítja a köznapit és a fenségest. A színhely invenciózus kiválasztása, az események szemléletes sorrendje, az élményfolyamat lélektanilag is pontos rajza totális jelentésűvé és érvényűvé avatja a lírai transzpozíciót, disszonancia nélkül építi föl az esztétikai látszatvalóság, a víziók és hallucinációk mágikus birodalmát.” (Lisztóczky László)

Blogomban korábban

Üdvre, kárhozatra

Balla D. Károj*

üdvre, kárhozatra

lementem fekvő áldozatba immár
a félelem, mi újra mellre vet
a torkom fojtja, mint a zöldes hínár
hét éve már, hogy hozzám érkezett

a főmet mégis felszegném a hídnál
mert gyáva az, ki által kúszva megy
kicsit majd késem, jó időben hívjál
és éles hangon értem perlekedj

a hídon túl már nem ér el az átok
csak jutni át ne lenne oj nehéz
veszéjek húznak, löknek bősz viszájok
a földre nyom az ámok és a vész

lementem újra fekvő áldozatba
remegve várok üdvre, kárhozatra


Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Nyitott kabátban

Balla D. Károly

Nyitott kabátban

Parászka Boróka verse

ma a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
mínusz nagyon sok fokban
nyitott kabátban hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom
a Köteles és a Bolyai sarkán nyitott kabátban
hosszan csókolózó párt láttam

talán itt a világvége
gondoltam akkor amikor
a csókolózó párt láttam ma hosszan
ahogy mondom a Köteles és a Bolyai sarkán
láttam nyitott kabátban
mínusz nagyon sok fokban ma hosszan

talán színészhallgatók gondoltam akkor
amikor nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
hosszan csókolózó párt láttam
tőlük minden kitelik mínusz nagyon sok fokban
hosszan a Bolyai utca sarkán

vagy nem is színészhallgatók hanem
mégiscsak létezik a szerelem nevű izé
az utca sarkán mínusz nagyon sok fokban
ahogy mondom hosszan
a Bolyai sarkán csókolózó párt láttam
mínusz nagyon sok fokban

vagy nem is a világvége
hanem minden ellenkező híresztelés ellenére
mégis közeledik a tavasz nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
ahol hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom nyitott kabátban


Kő és árnyék

Balla D. Károly

Kő és árnyék

Az önmagába visszahullt időn
most vérzik át a súlyos esti pára,
s akár a kő, ha árnyékára dől,
úgy ferdül el a téridő aránya.

Halottak teste lakja be a mélyet,
miattuk tér le útjáról a Hold,
kibomlanak az égre varrt szegélyek,
– előjöhet, ki eddig bujdokolt.

Karámba így tér meg az űzött állat,
ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,
kis bűzös vackot készít el magának
– az őse mind ilyenben haldokolt.

És ismétlődik minden egyre s újra,
a fák mögött már ott kísért a múlt,
és meghasad a roppant égi bura,
mert lenn egy kő az árnyékára hullt.


a Kő és árnyék versei

Féreglyuk

Balla D. Károly

Féreglyuk

A hajlításon múlhat újra minden,
amint egy kunkor hátrafordul épp,
s a gömb közébe fúródik serényen,
hogy elfeledje síkok képzetét.

És áthatol a sok-sok érett szinten,
harap és rág és ízeire tép.
A járatának ép határa nincsen,
nyomán világok burka hullik szét.

A magról feslik így a bomló kéreg,
s a tér palástja így vethet redőt.
A hajlításon múlik újra minden,

ha dolgaitól megválik a lényeg,
s parányok tánca tartja fenn a színen
az önmagába visszahullt időt.


a Kő és árnyék versei

Haikuk – 2015

A fegyverrejtegető

Titokban tartom.
Tarkómmal takarom el
a túlsó parton.

Prométheusz a sziklán

Feltehetően
csak madáreledelt
fog kérni tőlem.

Ózonlyukak

Mért szitkozódom?
Mert koponyám lyukain
szökik az ózon.

A végső türelem

Csak őszig várok.
Nincsen, ha addig hangja
le nem szivárog.

Mit érdemel az…?

Enyém a zálog.
Életbüntetésem, hogy
agonizálok.

Csókolj vissza

Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.

Szent György SMS-üzenete

Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.

József Attila SMS-üzenete Alsókőről

Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.

Ophelia SMS-e Hamletnek

Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.

Petőfi utolsó SMS-e

Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.

Amikor leveszi maszkját a halál

Arcát jegyezd meg.
Éltedre jobban semmi
nem emlékeztet.


Tíz nyári és őszi szonett

Balla D. Károly

Tíz nyári és őszi szonett


ESŐ UTÁN, TAVASSZAL

Remény vetül a felkavart arányba,
– vadoncba oltva még hazát cserél? –,
de mattra áll a kéjre kész világban,
és célt veszíthet, ősi hitregét.

Eső után még kőszoborrá válna
a zaj, ha hízna dús javak kegyén,
de elszürkül a kényszerű kokárda
és szénné ég a zengett költemény.

Tüzet zabálna habzó táltosod,
de hámba térül és akolhoz térdel,
kalandra vár egy elvetélt petével.

Szelek tarolnak fáradt dombokon,
a kéket szürke árnyalat lazítja –
s baglyoktól hangos estelek csalitja.


ESTE, NYÁRON

Bozótot borzol, rebben baglyok násza,
haláltusában kényelem henyél,
cserép reped a szertefoszló lázban
és égre nyílik minden szemfedél.

A jégverésben körbe-körbe járna
a szél, ha ágya nem lenne kemény,
de szégyenül a senkije sincs árva,
és arcot ölt a gyom a rét egén.

Az esti kertben lámpa imbolyog,
gazok közében elvegyül a lényeg.
Tündérek várnak olcsó sarkokon,

dalolnak már a falra nőtt penészek.
Torkot szorít egy kéjre szomjas inda
– szögekre tér a gyáva hit fakírja.


BIZTOS VÉLEMÉNY

Szemedben fény, de arcod cserzett, sárga:
nincs férfipír az élet túlfelén.
Már elkerül a szűzleány fohásza,
mert lázat tilt a biztos vélemény.

De húr szakad, s a túlfeszített nyárba
hasít a vágy, vadászó vércse-kéj.
Kit elbutít a dőlt hitek dagálya,
megtérni jobb, ha kuplerájba tér.

Hát tépj zsinórt a tiltó köldökön,
s légy önmagad e vemhes, forró tájban!
Ne higgy a jósnak, hogyha rádköszön,

ne higgy a sasnak, ha bukni lát.
Hisz ezer égő sebből vérző nyár van,
s csak ősz hozza az elvetélt halált.


HAJNALI MANÍR

A gyom hatol be tűnő félhomályba.
Ágyra dőlve kényelem henyél.
Csírátlan végzet jön porig alázva,
hogy éjek álmát tetten érje még.

Egy utcasarkon nőre hosszan várna
a hontalan, de ferde hitre tér.
Ma bordélyt nyit a kis apácazárda,
és véres lesz, mi színtiszta fehér.

Hol fényre kúszik mindenféle gyom,
rossz rímek kélnek párás hajnalon.
Egy költő ágál teleírt papírral,

de elsodorják térült vándorok –
hát vállat ránt a készakart manírban,
s legyint, ha kézről kézre jár a drog.


KÖNNYŰ ŐSZI LÁTSZAT

Acélok pántján tévelyül a hit
s alakja látszik még a gyérült nyárnak,
amíg a tűnő fényből rádtekint
kevéske sérült hajlamú alázat.

Homályba vesznek csonka hídjaid,
pedig még csalva csal a könnyű látszat.
Vizeknek szennyes habja kél, amint
utolsó mérgét érleli a század.

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban…
De késni folyton nem lehetsz bolond,

ne tudnád, hogy a tért hitekben gyász van?
Legyen tied e gyűrt bohócporond –
s vegyülj az őszes lázba álruhásan.


KOCKÁZAT NÉLKÜL

Halált rikolt és megremeg egy mályva
elmúlt a nyár, hát bérenc ne legyél!
Magad imádd a kéjre kész világban,
már vérted sem kell léted túlfelén.

Fölényeskedve hogyha eléd állna
Sátán kufárja baglyok éjjelén:
már elkerül az árulás varázsa
(hadd füstölögjön forró sárga kén!).

Olyan az ősz, mint mérge folyt beléndek:
ködöt nem oszlat már a hatalom.
Erény kovácsol szürke hályogot,

s avarnak készül már a rozsda lomb.
Pirulnak is az ostoba szerények,
ha törvényt sért a markát tartó jog.


ESTI TŰZIJÁTÉK

Petárda pöffen. Színek alvilága
az est, hol fényre ráfelel a fény.
Korong gurul a völgybe, szürke gyászba
– és kőre hull a lőtt hitű erény.

Rakéta röppen, kék meg sárga,
hatást vadász az ajkon buggyant vér.
Örökbe lép az ifjú avantgárda
(már elszorítva minden véredény).

Az alkonyatban görögtűz ragyog,
de költözik a tettenért remény.
Mint gólyák, szárnyuk szegett angyalok

húznak az égen délnyugat felé.
Az égről vedlik már a fényözön –
a szél csak az, mi holnap rádköszön.


ÜNNEPI JUSS

Tömeg tolong a fellazított sárban
– esz(m)ét veszítve belátásra tér? –,
bilincset csörget csak porig alázva
– de virtust gyújt a küldött célsegély!

És frakkot ölt a bősz munkásdalárda
– már díszben áll a lelki bérlemény! –
és álmos lepkék potrohára szállva
törvényt poroz a juss egy ág hegyén.

Talárban járnak fejhangú heréltek
– argót tanul a holt korok latinja? –,
és bűnt latolgat tízparancsba írtan

a jogra éhes, szomjuzó enyészet.
A hullt avarnak rőtes habja zizzen –
s a tömeg oszlik: halkan és precízen.


PÁRÁS HAJNALON

Remény vegyül a felkavart arányba,
haláltusában kényelem henyél.
Már elkerül a szűzleány fohásza,
hogy éjek álmát tetten érje még.

Rakéta pöffen, kék meg sárga:
már díszben áll a lelki bérlemény.
Ma bordélyt nyit a kis apácazárda
és szénné ég a zengett költemény.

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban…
De késni folyton nem lehetsz bolond,

hisz ezer égő sebből vérző nyár van.
Rossz rímek kélnek párás hajnalon
s avarnak készül már a sárga lomb.


KÖNNYŰ LÁTSZAT, LEGVÉGÜL

Acélok pántján tévelyül a hit
s alakja látszik még a gyérült nyárnak
amíg a tűnő fényből rádtekint
kevéske sérült hajlamú alázat

Homályba vesznek csonka hídjaid
pedig még csalva csal a könnyű látszat
Vizeknek szennyes habja kél, amint 
utolsó mérgét érleli a század

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban
De késni folyton nem lehetsz bolond

ne tudnád, hogy a tért hitekben gyász van
Legyen tied e gyűrt bohócporond
s vegyülj az őszes lázba álruhásan

kételye
délfele
ostobán
mostohán

kékesen
ékesen
fegyverek
s szenveleg

pisszegőn
hitszegőn
legyints hát

leginkább
emlékül
legvégül

(1993-1995)

Versciklusok

Kisebb és nagyobb terjedelmű versciklusok, szonettkoszorúk.

Versciklusaim darabjai legtöbbször eleve egy nagyobb egység számára íródtak (pl. a szonettkoszorúk), ám az is előfordult, hogy a külön-külön keletkezett verseket utóbb kapcsoltam össze kisebb-nagyobb ciklusokba. Az itteni külön közlést az teszi indokolttá, hogy köteteim anyagában vagy a teljes anyaggal együtt, ömlesztve érhetők el, vagy ellenkezőleg, csak egyesével lehet megnyitni a verseket. Az itt felsorolt ciklusok azonban egyben, egyetlen oldalon hozzák a teljes ciklust – de semmi mást.

Ebben a közléssorozatban nem tekintem ciklusoknak a kötetek „fejezeteit”: a könyvközlésben ezeket ugyan szintén ciklusoknak nevezik, de ezek jobbára alkalmi versegyüttesek, amelyek a kötetbe-rendezés, a tagolással elősegített átláthatóság kedvéért és vagy időrendi, vagy tematikus-stiláris, vagy inkább csak hangulati társíthatóságuk miatt kerültek közös cím alatt. Persze előfordult, hogy a tényleges versciklus eléggé terjedelmes ahhoz, hogy könyvfejezetet is alkosson, az ilyen jellegűeknek természetesen itt is helye van.

Továbbá az itteni közlés szempontjából nem tekintem ciklusoknak a folyamatosan íródó műfaji sorozataimat, tehát pl. a haikukat, limerickeket vagy akár a szonetteket – ám ha a műfajon belül valamely szempontból összetartozó sorozatokról van szó (pl. Kárpáti limerikek, akkor itt a helyük).