Megadás

Balla D. Károly

Megadás

már nincs más hátra, csak a gyengeséged
a szégyenteljes lassú megadás
nyüszítve sorvad szét a vesztett élet
magába roskad csendesen a váz

mi szükség lenne már a szerkezetre
káosszá dúlva, ím, a régi rend –
egy óra jár csak buzgón folyton s egyre
de nem találja már a végtelent

nem vártad ezt csúfos záradékot
azt hitted balgán, lesz elég erőd –
de hullni kezdett rád a súlyos égbolt
feladtad hát a sejtett vég előtt

most nincs más hátra, csak a gyengeséged
és senki nem mond vádat; nincsen kegy
mi fontos volt, az mind a szélbe széled
s a holnap halkan szédül el veled


A Kő és árnyék versei

Ivan Petrovcij versei magyarul

Ivan Petrovcij (Petróci Iván, 1945-2016) ukrán költőként és műfordítóként kezdte pályáját Kárpátalján, de az 1990-es évek elején áttért az Ukrajnában önálló nyelvként el nem ismert ruszinra, anyanyelvére, és ettől kezdve csak ezen a nyelven írt. Alábbi versei még ukránul születtek az 1970-es-80-es években, belőlük készült magyar fordításaim is ez idő tájt készültek (javarészt a 80-as évek derekán) egy tervezett, de meg nem jelent verseskötet számára, amelynek Párhuzamos nyarak lett volna a címe. Ennek történetét lásd: Miért nem lett kétnyelvű közös kötetünk Petróci Ivánnal? A hajdani kézirat 25 fordításából most 10-et választottam ki közlésre, több mint 30 év távlatából.

Ivan Petrovcij versei Balla D. Károly fordításában, 1970-es, 80-as évek

Petróci Iván

A fa

A születésem földre szegezett hajdan,
de érett lombom csillagokba ér,
és túl a csillag-űrön, forró fagyban –
ott vágyam hajt csak: ágam el nem ér.

A gyökerem az illatos agyagban
már szerte-szétfolyt, csend-patakká ért,
és nincs, mi gátat vet e lágy anyagban:
nincs oly kemény sem kő, sem szén, sem érc.

Növekszem ég és föld között, miként
ki földnek s égnek titkos kedvese.
Növesztek ágat, ágra rügynyi fényt:
sok ősi szót, sok ezredéveset.

Tudom: a szépből érik így a bölcs:
mi dús virág volt, holnap már gyümölcs.

Apám

Kopogtak az éjek lovak gyanánt,
nappalok nehéz kereke haránt
gördült ősz halántékán keresztül.
Tenyere munkától kérgesült.

Szívén függött a gondok fonala,
mit nehéz éjek fűztek fel oda.
Búval, örömmel keverte nappal,
földbe szórta széles mozdulattal.

Még most is, bátyámmal hazaérve
várjuk: tarisznyájában estére
egy kis darab napot – gondolva ránk –
kenyérvég helyett hoz haza apánk.

Ember, vállán madárral

Már messziről észrevettem
a köd-terhes határban:
egy ember jön velem szemben,
ember, vállán madárral.

A napnak, úgy tűnt, még zihált
gyönge fényű mécsese.
Száj és csőr néma volt. A világ
nem volt, nem, még néma se.

Közelebb hogy jöttek ketten,
szemükben tüzet láttam:
tűz-dalt hörg szemük rekedten,
hörög, halálra váltan.

A napnak mécse kialszik,
ha ez a dal megfeszül:
az ember madárrá alszik,
madár ébred emberül.

Eggyé izzik szárny és lélek,
e vágyó, rémült dalban:
a mézben mérges beléndek,
öröm a kínzó dalban.

Meg mivel törjem, nem tudtam,
e döbbent vágy-rémülést…
… Nap-mécs hullott kialudtan,
új nap kelt fel: ének-mécs!

Eső után

A langy eső már rég elállt,
az esti fények sorra halnak,
lelkedre nyílik, tárva már
az éj, mint fényes, tiszta ablak.

Egy fehér, csillogó körtefa,
mint leány, szerelmes hajadon,
vágyó levelét feléd nyújtja
s ága elpihen válladon.

Oly igaztalanul bántottak

Oly igaztalanul bántottak…
Ökölbe szorult két kezem,
s fogadkoztam: a gaz kígyóknak
nyakát most majd kitekerem.

Erdő mélyén borúsan jártam,
kígyóra léptem hirtelen,
de nem bántottam – megsajnáltam,
mert oly szép volt s védtelen.

Alkony

A szél ördögszekéren
hordja a lebukó napot.
A nap, mint szív, egészen
csupasz: nem hord, csak bánatot.

Vörös vérnyom a tarlón.
Halkan kalászodó szavak.
S minden kalászban fájón,
mint a szem, megérik a nap.

Hajnalvárás

A harmat nem nyitott még szikra-szirmot,
vadméhek álmát lopta még a rét,
hideg füveknek álma még fehér volt:
langy illat lengett – friss, meleg tejé.

Valami moccant, rezdült, hangot rajzolt
cseresznyefákon, fény is gyűlt köré,
s e félhomályban teste felvilágolt,
s a rózsa meleg fénye lett övé.

Hajnal még nem volt, s nem volt már éjjel,
pünkösdi rózsa édes álma szállt,
pacsirták hangja még nem áradt széjjel,
aludt, szendergett még a nagyvilág.

Alszom még én is, kéklő hajnalt várok…
…s szemem nyitom, mint ébredő virágok.

Egy tő laboda

Néma, mint a tó – s esőmód árva.
Szél haragja űzte tán oda:
moccanatlanul vigyáz a tájra
egy tő mezítlábas laboda.

Átderengőn, mint a hajnal-harmat
és fehéren, mint az esti köd
– kínálva a tájnak magány-magvat –
száll haja a zöldes rét fölött.

Az est

Sötéten, tavasz-gömbölyűen,
Mint egy forró, meztelen test,
Haragos-vígan, gyönyörűen
Hullott a falura az est.

Sárga ablak-fénnyel, kéménnyel,
amely az égre álmot fest,
Hajdinával és friss kenyérrel
Hullott a falura az est.

Dúdolt, feleselt és elvadult,
Nevetni, sírni sem volt rest,
Szeretett, vergődött, elaludt
Falu-szerte a május-est.

Mint embernek adatott

Szeretek, mint embernek adatott:
hevesen és vakmerőn és mindörökre.
Szívemből naponta egy darabot –
bőségkosár, hogy teljék: azért török le.

Ajándékom után vágyam csak ez:
tettemért, még akkor is, ha kicsiség,
a föld percnyi árvaságot érez,
ha majd nélkülem virrad a hajnali ég.

Ukránból fordította: Balla D. Károly


Continue reading

Egy kis tangó Arabellával

Volt egyszer egy Kistangó. Pilinszky, Ted Hughes

volt egyszer egy kistangóNagyon jó kis kulturális késdobáló színesítette a magyar irodalom online palettáját tíz évvel ezelőtt. Igazság szerint nem tudom, mikor és miért szűnt meg, mint ahogy az is csak dereng, mejik szerkesztő kért tőlem anyagot; lehetőleg valami érdekességet, különlegességet. Mivel éppen Pilinszky-évforduló volt és mivel akkor csaknem heti rendszerességgel váltottam levelet Arabella Dolýkkal, így adta magát, hogy az ő (a két költőóriást és Sylvia Plathot is megidéző) versének fordításával rukkoljak ki. Az eredeti megjelenési hej már régóta nem érhető el, Arabellával is nagyon ritkán váltok levelet, régóta nem fordítottam tőle semmit (ő pedig a lelkes kezdet után megrekedt regényem cseh nyelvre ültetésével); viszont az akkori publikáció kedves emlék, fogadjátok illő rajongással.

(Mivel korábbi keletkezésű, a versben és aláírásában még hagyományőrző elipszilonok fordulnak elő)

Arabella Dolýk:

TED HUGHES PILINSZKYT FORDÍTJA

Egy híd, egy forró betonút
A bridge, and a hot concrete road –

Pilinszkyt fordítja Hughes
a kataton alkonyatban és
ahogy mindig Sylviára gondol
nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.

Vagy a ketrec volt legelőször
emlékszel a ketrec a rács amely
fogva tart vágyat szerelmet
a ketrec volt előbb
abból fútt a szél
abból szemerkélt a föld
abból állt össze a világ egésze

Hughes Pilinszkyt fordít
csupa üres reflex lenne
szavakat szavak mellé
ha közben nem gondolna
mert nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.
Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény

úgy mered Hughes a Pilinszky-versben

Fordította Balla D. Károly

Utólag még annyi megjegyzést, hogy az eredeti magyar Pilinszky-sorok a magyarra fordított versszövegben nem keltenek ojan erős vibrálást, mint az idegen nyelvű környezetben. Utólag azt gondolom, ezeket nem kellett volna így hagynom, hanem úgy kellett volna tennem, mintha idegen nyelvből én fordítanám őket másmilyenné, nem ojanná, ahogy PJ megírta. Ez akkor nem merült fel bennem, a magyar-angol-cseh-magyar odavissza-átültetés így is megkavarja a dologokat, de talán a magyarból magyarba visszafordítás eredetitől elütő jellege még izgalmasabbá tette volna a kísérletet.

arabella dolyk, pilinszky, hughes

Az eredeti megjelenés a Kistangó online irodalmi portálon

Pilinszky János

A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

János Pilinszky

The Desert of Love

A bridge, and a hot concrete road –
the day is emptying its pockets,
laying out, one by one, all its possessions.
You are quite alone in the catatonic twilight.

A landscape like the bed of a wrinkled pit,
with glowing scars, a darkness which dazzles.
Dusk thickens. I stand numb with brightness
blinded by the sun. This summer will not leave me.

Summer. And the flashing heat.
The chickens stand, like burning cherubs,
in the boarded-up, splintered cages.
I know their wings do not even tremble.

Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.
Flames, dung. And now and again
a few wing-flutters, a few empty reflexes.

And thirst. I asked for water.
Even today I hear that feverish gulping,
and helplessly, like a stone, bear
and quench the mirages.

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.

Translated by Ted Hughes and János Csokits

Königsbergből már valahára

Az interneten számos hejen megtalálható eredeti vers hitelességét illetően vannak kétejeim, de a fordítás egészen bizonyosan hiteles. A leletért köszönet Kerekes-Nagy Gáspárnak.

Nyikolaj Nyekraszov

Königsbergből már valahára

Königsbergből már valahára
a honvágyam hazakerget.
Szar ízét zengi itt a hála
s nem szeretik Gutenberget.

Indul az orosz pofák tánca
– italom egy orosz párlat -,
s míg elvonulnak sorba-párba,
azt hallom, hogy baszd anyádat!

Balla D. Károj* fordítása

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Николай Некрасов

Наконец из Кенигсберга

Наконец из Кенигсберга
Я приблизился к стране,
Где не любят Гуттенберга
И находят вкус в говне.

Выпил русского настою,
Услыхал “ебёну мать”,
И пошли передо мною
Рожи русские плясать.

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Dsida Jenő

Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

(1933)


dsida jenő nagycsütörtök verse

Dsida Jenő 1930 körül

Legfontosabb a primer élmény, az első olvasás öröme. De nem árt tudni, hogy minden igazi költeménynek összetett, többrétegű a jelentése. A teljesebb megértéséhez az elgondolkodás, a verselemzés vezethet. Külső segítséget kérni nem szégyen.

“A vers magával ragadó atmoszférája a személyes élmény és a mítosz, a konkrét és a szerepként átélt helyzet bravúros összhangjából származik. Elválaszthatatlanul összefonódnak benne az utazás és a bibliai történet eseményei, a költő észrevétlen természetességgel szökken át újra és újra a székelykocsárdi váróteremből az Olajfák hegyére. A kis falusi állomás és a Getszemáni kert azonosítása a próza nyelvén abszurdnak, paradoxnak tűnik: a művészi alakítás, az érzéki megjelenítés teljessége harmóniát teremt közöttük, az evidencia fokán társítja a köznapit és a fenségest. A színhely invenciózus kiválasztása, az események szemléletes sorrendje, az élményfolyamat lélektanilag is pontos rajza totális jelentésűvé és érvényűvé avatja a lírai transzpozíciót, disszonancia nélkül építi föl az esztétikai látszatvalóság, a víziók és hallucinációk mágikus birodalmát.” (Lisztóczky László)

Blogomban korábban

Üdvre, kárhozatra

Balla D. Károj*

üdvre, kárhozatra

lementem fekvő áldozatba immár
a félelem, mi újra mellre vet
a torkom fojtja, mint a zöldes hínár
hét éve már, hogy hozzám érkezett

a főmet mégis felszegném a hídnál
mert gyáva az, ki által kúszva megy
kicsit majd késem, jó időben hívjál
és éles hangon értem perlekedj

a hídon túl már nem ér el az átok
csak jutni át ne lenne oj nehéz
veszéjek húznak, löknek bősz viszájok
a földre nyom az ámok és a vész

lementem újra fekvő áldozatba
remegve várok üdvre, kárhozatra


Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Nyitott kabátban

Balla D. Károly

Nyitott kabátban

Parászka Boróka verse

ma a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
mínusz nagyon sok fokban
nyitott kabátban hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom
a Köteles és a Bolyai sarkán nyitott kabátban
hosszan csókolózó párt láttam

talán itt a világvége
gondoltam akkor amikor
a csókolózó párt láttam ma hosszan
ahogy mondom a Köteles és a Bolyai sarkán
láttam nyitott kabátban
mínusz nagyon sok fokban ma hosszan

talán színészhallgatók gondoltam akkor
amikor nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
hosszan csókolózó párt láttam
tőlük minden kitelik mínusz nagyon sok fokban
hosszan a Bolyai utca sarkán

vagy nem is színészhallgatók hanem
mégiscsak létezik a szerelem nevű izé
az utca sarkán mínusz nagyon sok fokban
ahogy mondom hosszan
a Bolyai sarkán csókolózó párt láttam
mínusz nagyon sok fokban

vagy nem is a világvége
hanem minden ellenkező híresztelés ellenére
mégis közeledik a tavasz nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
ahol hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom nyitott kabátban


Kő és árnyék

Balla D. Károly

Kő és árnyék

Az önmagába visszahullt időn
most vérzik át a súlyos esti pára,
s akár a kő, ha árnyékára dől,
úgy ferdül el a téridő aránya.

Halottak teste lakja be a mélyet,
miattuk tér le útjáról a Hold,
kibomlanak az égre varrt szegélyek,
– előjöhet, ki eddig bujdokolt.

Karámba így tér meg az űzött állat,
ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,
kis bűzös vackot készít el magának
– az őse mind ilyenben haldokolt.

És ismétlődik minden egyre s újra,
a fák mögött már ott kísért a múlt,
és meghasad a roppant égi bura,
mert lenn egy kő az árnyékára hullt.


a Kő és árnyék versei

Féreglyuk

Balla D. Károly

Féreglyuk

A hajlításon múlhat újra minden,
amint egy kunkor hátrafordul épp,
s a gömb közébe fúródik serényen,
hogy elfeledje síkok képzetét.

És áthatol a sok-sok érett szinten,
harap és rág és ízeire tép.
A járatának ép határa nincsen,
nyomán világok burka hullik szét.

A magról feslik így a bomló kéreg,
s a tér palástja így vethet redőt.
A hajlításon múlik újra minden,

ha dolgaitól megválik a lényeg,
s parányok tánca tartja fenn a színen
az önmagába visszahullt időt.


a Kő és árnyék versei

Haikuk – 2015

A fegyverrejtegető

Titokban tartom.
Tarkómmal takarom el
a túlsó parton.

Prométheusz a sziklán

Feltehetően
csak madáreledelt
fog kérni tőlem.

Ózonlyukak

Mért szitkozódom?
Mert koponyám lyukain
szökik az ózon.

A végső türelem

Csak őszig várok.
Nincsen, ha addig hangja
le nem szivárog.

Mit érdemel az…?

Enyém a zálog.
Életbüntetésem, hogy
agonizálok.

Csókolj vissza

Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.

Szent György SMS-üzenete

Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.

József Attila SMS-üzenete Alsókőről

Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.

Ophelia SMS-e Hamletnek

Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.

Petőfi utolsó SMS-e

Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.

Amikor leveszi maszkját a halál

Arcát jegyezd meg.
Éltedre jobban semmi
nem emlékeztet.