Fehér keretem a fekete zsebben

Első alkalommal szerepel versem ly nélkülkönyvben. Önéletrajzom már jelent meg így az Önlexikonban, el-ipszilon nélküli online publikációim is szaporodnak (verseim a Literán), de könyvbe verssel most kerültem így először. A kiadvány szép, különleges: a Poket Zsebkönyvek sorában jelent meg a költészet napjára A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából c. versantológia. Címét a szerkesztők Juhász Ferenctől kölcsönözték, száznál több szerző szerepel benne, főként az elmúlt száz évben keletkezett egy-egy verssel. Kortárs szerzők is bőven. Öröm köztük lenni.

Vecsei H. Miklós előszavából:

Egy éven keresztül gyűjtöttünk verseket barátainktól, színházcsinálóktól, költőktől, íróktól, tudósoktól és papoktól aszerint, hogy mely versek voltak legnagyobb hatással az életükre. Így alakult ki a POKET versantológiák ezen első kötete, amely remélem, hogy sokunk állandó, közös társa lehet a megérkezésben. Komor válogatásnak tűnhet, de azt hiszem ki fogjuk hallani, hogy „a nemben, amit a vers üvölt, rejtett igen suhan.”

1989-es Fehér keretben c. versem szerepel benne, amejben – ez is először történt így, visszamenőlegesen – pontos j-re változtattam minden ly-t. Nem épp a tavaszi zöldellést ünneplő vers, ahogy a fekete kötetbe, úgy a télikabát sötét zsebébe való inkább.

Balla D. Károj *

A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából

Vecsei H. Miklós (felelős kiadó, szerkesztő) – Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Sztalker Csoport, Budapest, 2019. Irodalmi vezető: Grecsó Krisztián. – 172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822148 · Illusztrálta: Soós Luca

Fehér keretben

A táj. A hallgatás, ahogy megyünk.
Szavak mögöttünk láthatatlan láncon.
Kimondtuk? Nem? Talán csak bentről szól
az értelmét veszítő égi szózat.

Megállunk. Hallgatunk. Ki tudja már,
felelni most mijen kérdésre kéne,
és volt-e itt kérdés egyáltalán?
Mint ittfelejtett néma eszkimók a lék

felett, úgy állunk – míg a jégbe fagy
ideg, szigony; s a háló peng. – A táj,
s a zajtalan idő, ahogy befon

a téli fénybe. Hó és jég. Fagyos
magányok égetése. Léghiány.
És hallgatás fehér keretben – táj.


* A szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont, nevét is pontos j-vel írja

Lélektest télen, éjszaka

balla d. károj *

lélektest télen, éjszaka

fedetlen testtel jár a lélek éjszaka
és égbe hangzik hóba ásott jajszava
akárha lakna tágas messzi északon
hol gyilkos indulat ragadja üstökön

hogy sebzett őz nyomát kövesse vérszagon
s míg izzadt inge csüng a téli füstökön
akár a cinterembe űzött hűs ködök
fedetlen teste gőzölög és füstölög

és dől a füst a mennybe nyílt tetőkön át
halomba döntve lágy viszonyt, kemény arányt
száz isten szívja így a házak füstjeit
korommal felkent gyilkos téli éjjelen

ezért oj üszkös szüzek szép erénye itt
és nincsen vád és nincs ravaszdi védelem
mert minden bűn előre tervelt, készakart
ahogy a sújos füst is mindent eltakart

hogy bőrét mentve mentse vész a kárt
és őrületbe fúljon minden értelem
amej a bűnre olvasott feloldozást
alantas vétke mért is volna jobb vagy más

ha pőre testtel jár a lélek éjfelen
és égre hangzik hóba ásott jajszava
de érik már a hajnal, kapzsi mostoha
hogy bűnöd elveszejtse mindig, most, soha


* A szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont és nevét is pontos j-vel írja

Megjelent: OpusOnline fojóirat, 2019 decembere, A hét verse rovat


balla d. károj

Egy sehol éjszaka

balla d. károj *

egy sehol éjszaka

az nem lehet, hogy ketten együtt voltak őrszemek
de nem lehettek külön sem. a műszer megmutatná
hogy sorsát a figyelésre álom hejett ki tette fel itt
(ősi erejét a mellkas megmutatja, mintha csillámot
tárna fel a tárna. én láttam ott a víz hidegét)

és mégis fut, ki választani ezúttal is elfelejtett. az álló
másikat, úgy reméli, nem találja szembe készakarva
amíg a vájat rajza gyűrött térképein változatlan
(hejet cserél a szél a koponyával, mintha bajnok csalna
a sakkban. én hallottam ott a szenny melegét)

ám elfogy lassan merész fantáziája. nem sejti
ki volt az, aki átjött érte a fojón. mégsem evez vissza
dönti el. semejik ujja sem illik a csónakházi lakat vasába
(szavát ha állja holtáiglan, a csendnek lehet maradása
mint indián, ha vérzik, fehérek hallgatását tapintottam ott)

most kétszer akkora darabokra vágja, úgy tűnik, az időt
kapsz egy embert leküzdeni, mondták neki; már nincs jelen
a múlt adott szava. alig látszik különbség. tudja, a hitel végül
úgyis megtérül (reggelre beomlik a tárna, kihűl a tábor
mint halotton a seb. így laktam be ott egy sehol éjszakát)

* a szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont, így nevében sem


Megjelent: OpusOnline fojóirat, 2019 decembere, A hét verse rovat (lefelé görgetve található meg)


Tárt ajtó előtt

Balla D. Károly

Tárt ajtó előtt

A félelem mit árthat már neked?
A válladról letépve rég a bátrak
viharkabátja. Egyik zsebéből átrak
a másikba a sors. Torkod reked,

és nem mondasz több hőstörténetet.
Lódulj előre: nem maradt más hátra.
A jegyszedő is sarkáig kitárta
a végjátékok ajtaját neked.

Mit árthat innen már a reszketés?
Ne tartson vissza jótékony küszöb.
Felvette bérét rég az alkuszod.

Remegd csak végig ezt az átkelést,
és azt se röstelld, hogyha botlanál.
Ki túl fogad, az biztos lábon áll.


a Kő és árnyék versei

Négy fraktál

Balla D. Károly

Négy fraktál

1994 (I., II., III.) –  2010 (IV.)

avagy a magát szemlélő önhasonlóság
komplexitása

Mottó: Amit fraktál reggelre…
.

Lombján fennakad

I. fraktál

ennek az éjnek nincs meséje       fraktálok lombján fennakad
a véreres hold kocsonyás korongja     és a bekapcsolva felejtett
rádiójelek altató éterére felfűzve hogy
Ionesco nyolcvankét évesen meghalt Párizsban
néhol gyenge szél is előfordulha-ha-ha       darabjait nálunk is
műsorán       az adás ideje alatt hívható telefonszám
megtalálható a teljesen színes       az igazi
nincsen hozzá antennám       mondja az apám       de nem a parabolára
gondol        nekem ilyenkor meg őhozzá nincsen
nagy hatású számítógépes alapon kezelhető szórakoztató műsorokat
tudjanak előállítani       szemléltető hipermédia videoklipeket
videóklipszeket
csíptesd pupilládra
valamint az elmúlt fél évszázad történelmének       szemléltetni
erről részletesebben a holnapi napilapok       törvénytelenségeit
a világhálózaton megtalálható népdalokat számítógép komponálta
egyenesen floppyra       néha el-elénekli magának       ha senki
sem       feje fölött forgatva vetített harisnyanadrágot
ha senki sem hallgatja is       csupán a kopasz
énekesnő-program       nyolcvankét évesen Párizsban
ennek az éjnek
nincs meséje       darabjait nálunk is műsorán
.

Picasso: A színész

II. fraktál

 ki a maszkmestered       ki az aki kikészít       kicsoda rak arcodra
álarcokat       az elfedés púderei honnan szitálnak bőrödre szüntelenül
ajkadat ki igazítja bárgyú mosolygósra       honnan ez a sok félrevitt
gesztus       gumimimika       honnan ez az elrongyolódott alázat
ez a tétova megsemmisülés       amikor elvész       eltűnik       amikor csak
úgy önmagában       meg       szűnik vala       ki

a maszkmestered       mi az ami kikészít       felborít és magadból
kiforgat       pártokra szakít       leönt nemzetcsömörrel       hazaárulással
forráz eszelőssé       megmakacsít       kiközösít       kisajátít
függelembe ránt       érdektelenné zülleszt       aláz közömbössé
megfigyel       felügyelet alá helyez       magadból ki

a maszkmestered       hol varratsz       szépen kiforgatott köpönyeged
miféle szabásmintát követ       mutasd       hisz ez nem is       hanem
egy hiteles Közép-Európa-térkép       a fenébe is       hol vannak a
fércelési vonalak       hol feslik fel       a törvény szövedéke       a Dunánál?
ki a maszkmestered       ki sminkel állampolgárrá       és meddig
tartod még zárva öltöződ ajtaját       mikor lépsz ki végre a porondra
nézd       üvölt vár a mélyen tisztelt       hiszen az oroszlán
felfalta az idomárt       két artista nyakát törte       a késdobáló telibe
találta gyermeke szívét       szükség van rád
jó munkát végezzen a maszkmester
.

New York-i eső

III. fraktál

ez már az a táj       igen       azok a lázas szorongások       ahogy
esőköpenyén elvéreznek a nagyváros fényei       ahogy minden
egyszerre ismerős és mégis képzelhetetlenül ismeretlen       igen
nem járt még sohasem erre       csak épp ezeken az utcákon nőtt fel
ebben a brooklyni esőben       ahol a Lövölde tér ázott verebei
rázzák magukról
a körkörös színes ívekben gyönyörűn freccsenő déja vu-t
szevasz Woody       ugye te vársz ott a túlsó sarkon       miért
nem öleled meg a messziről jöttet       mi ez a kemény
karimájú távolságtartás       na ne hülyéskedj       hát persze
hogy csak meg akartál tréfálni ezzel a hősies kalappal       én is
csak heccnek szántam a csillogó esőkabátot       hajítsd a francba
a kemény karimát vagy tedd fel erre a kávéházi fogasra
én is alá akasztom ezt a heroikusat
mintha nélkülünk így hasonlítana is valakire
de mi kicsit maradjunk még itt a járdaszélen       hadd ázzon
kopaszodó fejünk       szemüvegeden hízzanak óriás amőbává a
távolról csillogó       közelről mocskos       esküdöző neonfények
most ahogy megölellek       végre látszik       egyforma
magasak vagyunk       egyforma alacsonyak       javítasz ki nevetve
két kicsi boldog clown
Jahvé síró ege alatt
.

Araszolvejg

IV. fraktál

araszol az asztalon     testével lép     kicsi kunkor
olyan mint egy fél DNS
mozdulatában már a bebábozódás önkéntes emigrációja
amikor még utoljára hasonlatos lehet önmagához      amikor
még tudja       mit jelent öntudatos kukacnak lenni      kunkori kukacnak
az asztal végtelen síkján     ahol értelmét veszti a gömbölyűség utáni
erotikus vágyakozás     értelmüket vesztik az anyagelvűség tömör
testébe vájt kacskaringós járatok     amelyeken eljuthat     eljuthatott volna
áthidalva az idő makacs csapdáit
eljuthatott volna a tapasztalaton túli     a megmagyarázhatatlan
a mitikusan fenséges féregi mivolthoz
de időnek előtte kivájták az édes édeni almából
araszolni belehelyezték a sík végtelen laposába
most már nem marad hátra más    mint a bábozódás önhatároló gesztusa
amikor kicsit még az önazonosság szálai között    mint szabadító
kötelek szorításában     dédelgetheti magamagát     önhasonlóságát
hogy aztán az idő akaratlan múlásával
fokozatosan         mégis követhetetlenül     teljes bizonyossággal    de mégis
a bekövetkezés habár legfinomabb halovány árnyékától
de mégis teljesen elfedetten
asztalon araszoló kunkori mivoltát egyszer s mindenkorra feladva
pille formájában szakítsa magát át a születés reciprok lepkehálóján
s hogy könnyűsége lebbenjen tova a súlyosan tárulkozó dimenziók felé
mint ahogy Solveig esetlen dala keveredik bele a konzervgyár roppant
darálógépeinek megrendítően otromba igazmondásába

A királyfi érkezése

Arabella Dolýk

A királyfi érkezése

Ki bontja el a korhadt színfalat
ha várható már Hamlet érkezése
kik állnak majd a sápadt esti fénybe
mikor a színen lassan áthalad

s hogyan lesz úrrá majd a díszleten
és lenni honnan lesz ott csöppnyi mersze
hol bölcsek óvnak bús bolondot: persze
még jár neki a feddő intelem

s megilleti a jog, király legyen
hiába mondja bárki: gaz és álnok
ha szívelik a hívnél hívebb dánok.

De mégis űzni fogják messze-távol
hiába jön meg sápadt éjjelen
és lép elő a színpadi homályból.

Balla D. Károly fordítása

Megadás

Balla D. Károly

Megadás

már nincs más hátra, csak a gyengeséged
a szégyenteljes lassú megadás
nyüszítve sorvad szét a vesztett élet
magába roskad csendesen a váz

mi szükség lenne már a szerkezetre
káosszá dúlva, ím, a régi rend –
egy óra jár csak buzgón folyton s egyre
de nem találja már a végtelent

nem vártad ezt csúfos záradékot
azt hitted balgán, lesz elég erőd –
de hullni kezdett rád a súlyos égbolt
feladtad hát a sejtett vég előtt

most nincs más hátra, csak a gyengeséged
és senki nem mond vádat; nincsen kegy
mi fontos volt, az mind a szélbe széled
s a holnap halkan szédül el veled


A Kő és árnyék versei

Ivan Petrovcij versei magyarul

Ivan Petrovcij (Petróci Iván, 1945-2016) ukrán költőként és műfordítóként kezdte pályáját Kárpátalján, de az 1990-es évek elején áttért az Ukrajnában önálló nyelvként el nem ismert ruszinra, anyanyelvére, és ettől kezdve csak ezen a nyelven írt. Alábbi versei még ukránul születtek az 1970-es-80-es években, belőlük készült magyar fordításaim is ez idő tájt készültek (javarészt a 80-as évek derekán) egy tervezett, de meg nem jelent verseskötet számára, amelynek Párhuzamos nyarak lett volna a címe. Ennek történetét lásd: Miért nem lett kétnyelvű közös kötetünk Petróci Ivánnal? A hajdani kézirat 25 fordításából most 10-et választottam ki közlésre, több mint 30 év távlatából.

Ivan Petrovcij versei Balla D. Károly fordításában, 1970-es, 80-as évek

Petróci Iván

A fa

A születésem földre szegezett hajdan,
de érett lombom csillagokba ér,
és túl a csillag-űrön, forró fagyban –
ott vágyam hajt csak: ágam el nem ér.

A gyökerem az illatos agyagban
már szerte-szétfolyt, csend-patakká ért,
és nincs, mi gátat vet e lágy anyagban:
nincs oly kemény sem kő, sem szén, sem érc.

Növekszem ég és föld között, miként
ki földnek s égnek titkos kedvese.
Növesztek ágat, ágra rügynyi fényt:
sok ősi szót, sok ezredéveset.

Tudom: a szépből érik így a bölcs:
mi dús virág volt, holnap már gyümölcs.

Apám

Kopogtak az éjek lovak gyanánt,
nappalok nehéz kereke haránt
gördült ősz halántékán keresztül.
Tenyere munkától kérgesült.

Szívén függött a gondok fonala,
mit nehéz éjek fűztek fel oda.
Búval, örömmel keverte nappal,
földbe szórta széles mozdulattal.

Még most is, bátyámmal hazaérve
várjuk: tarisznyájában estére
egy kis darab napot – gondolva ránk –
kenyérvég helyett hoz haza apánk.

Ember, vállán madárral

Már messziről észrevettem
a köd-terhes határban:
egy ember jön velem szemben,
ember, vállán madárral.

A napnak, úgy tűnt, még zihált
gyönge fényű mécsese.
Száj és csőr néma volt. A világ
nem volt, nem, még néma se.

Közelebb hogy jöttek ketten,
szemükben tüzet láttam:
tűz-dalt hörg szemük rekedten,
hörög, halálra váltan.

A napnak mécse kialszik,
ha ez a dal megfeszül:
az ember madárrá alszik,
madár ébred emberül.

Eggyé izzik szárny és lélek,
e vágyó, rémült dalban:
a mézben mérges beléndek,
öröm a kínzó dalban.

Meg mivel törjem, nem tudtam,
e döbbent vágy-rémülést…
… Nap-mécs hullott kialudtan,
új nap kelt fel: ének-mécs!

Eső után

A langy eső már rég elállt,
az esti fények sorra halnak,
lelkedre nyílik, tárva már
az éj, mint fényes, tiszta ablak.

Egy fehér, csillogó körtefa,
mint leány, szerelmes hajadon,
vágyó levelét feléd nyújtja
s ága elpihen válladon.

Oly igaztalanul bántottak

Oly igaztalanul bántottak…
Ökölbe szorult két kezem,
s fogadkoztam: a gaz kígyóknak
nyakát most majd kitekerem.

Erdő mélyén borúsan jártam,
kígyóra léptem hirtelen,
de nem bántottam – megsajnáltam,
mert oly szép volt s védtelen.

Alkony

A szél ördögszekéren
hordja a lebukó napot.
A nap, mint szív, egészen
csupasz: nem hord, csak bánatot.

Vörös vérnyom a tarlón.
Halkan kalászodó szavak.
S minden kalászban fájón,
mint a szem, megérik a nap.

Hajnalvárás

A harmat nem nyitott még szikra-szirmot,
vadméhek álmát lopta még a rét,
hideg füveknek álma még fehér volt:
langy illat lengett – friss, meleg tejé.

Valami moccant, rezdült, hangot rajzolt
cseresznyefákon, fény is gyűlt köré,
s e félhomályban teste felvilágolt,
s a rózsa meleg fénye lett övé.

Hajnal még nem volt, s nem volt már éjjel,
pünkösdi rózsa édes álma szállt,
pacsirták hangja még nem áradt széjjel,
aludt, szendergett még a nagyvilág.

Alszom még én is, kéklő hajnalt várok…
…s szemem nyitom, mint ébredő virágok.

Egy tő laboda

Néma, mint a tó – s esőmód árva.
Szél haragja űzte tán oda:
moccanatlanul vigyáz a tájra
egy tő mezítlábas laboda.

Átderengőn, mint a hajnal-harmat
és fehéren, mint az esti köd
– kínálva a tájnak magány-magvat –
száll haja a zöldes rét fölött.

Az est

Sötéten, tavasz-gömbölyűen,
Mint egy forró, meztelen test,
Haragos-vígan, gyönyörűen
Hullott a falura az est.

Sárga ablak-fénnyel, kéménnyel,
amely az égre álmot fest,
Hajdinával és friss kenyérrel
Hullott a falura az est.

Dúdolt, feleselt és elvadult,
Nevetni, sírni sem volt rest,
Szeretett, vergődött, elaludt
Falu-szerte a május-est.

Mint embernek adatott

Szeretek, mint embernek adatott:
hevesen és vakmerőn és mindörökre.
Szívemből naponta egy darabot –
bőségkosár, hogy teljék: azért török le.

Ajándékom után vágyam csak ez:
tettemért, még akkor is, ha kicsiség,
a föld percnyi árvaságot érez,
ha majd nélkülem virrad a hajnali ég.

Ukránból fordította: Balla D. Károly


Continue reading

Egy kis tangó Arabellával

Volt egyszer egy Kistangó. Pilinszky, Ted Hughes

volt egyszer egy kistangóNagyon jó kis kulturális késdobáló színesítette a magyar irodalom online palettáját tíz évvel ezelőtt. Igazság szerint nem tudom, mikor és miért szűnt meg, mint ahogy az is csak dereng, mejik szerkesztő kért tőlem anyagot; lehetőleg valami érdekességet, különlegességet. Mivel éppen Pilinszky-évforduló volt és mivel akkor csaknem heti rendszerességgel váltottam levelet Arabella Dolýkkal, így adta magát, hogy az ő (a két költőóriást és Sylvia Plathot is megidéző) versének fordításával rukkoljak ki. Az eredeti megjelenési hej már régóta nem érhető el, Arabellával is nagyon ritkán váltok levelet, régóta nem fordítottam tőle semmit (ő pedig a lelkes kezdet után megrekedt regényem cseh nyelvre ültetésével); viszont az akkori publikáció kedves emlék, fogadjátok illő rajongással.

(Mivel korábbi keletkezésű, a versben és aláírásában még hagyományőrző elipszilonok fordulnak elő)

Arabella Dolýk:

TED HUGHES PILINSZKYT FORDÍTJA

Egy híd, egy forró betonút
A bridge, and a hot concrete road –

Pilinszkyt fordítja Hughes
a kataton alkonyatban és
ahogy mindig Sylviára gondol
nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.

Vagy a ketrec volt legelőször
emlékszel a ketrec a rács amely
fogva tart vágyat szerelmet
a ketrec volt előbb
abból fútt a szél
abból szemerkélt a föld
abból állt össze a világ egésze

Hughes Pilinszkyt fordít
csupa üres reflex lenne
szavakat szavak mellé
ha közben nem gondolna
mert nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.
Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény

úgy mered Hughes a Pilinszky-versben

Fordította Balla D. Károly

Utólag még annyi megjegyzést, hogy az eredeti magyar Pilinszky-sorok a magyarra fordított versszövegben nem keltenek ojan erős vibrálást, mint az idegen nyelvű környezetben. Utólag azt gondolom, ezeket nem kellett volna így hagynom, hanem úgy kellett volna tennem, mintha idegen nyelvből én fordítanám őket másmilyenné, nem ojanná, ahogy PJ megírta. Ez akkor nem merült fel bennem, a magyar-angol-cseh-magyar odavissza-átültetés így is megkavarja a dologokat, de talán a magyarból magyarba visszafordítás eredetitől elütő jellege még izgalmasabbá tette volna a kísérletet.

arabella dolyk, pilinszky, hughes

Az eredeti megjelenés a Kistangó online irodalmi portálon

Pilinszky János

A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

János Pilinszky

The Desert of Love

A bridge, and a hot concrete road –
the day is emptying its pockets,
laying out, one by one, all its possessions.
You are quite alone in the catatonic twilight.

A landscape like the bed of a wrinkled pit,
with glowing scars, a darkness which dazzles.
Dusk thickens. I stand numb with brightness
blinded by the sun. This summer will not leave me.

Summer. And the flashing heat.
The chickens stand, like burning cherubs,
in the boarded-up, splintered cages.
I know their wings do not even tremble.

Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.
Flames, dung. And now and again
a few wing-flutters, a few empty reflexes.

And thirst. I asked for water.
Even today I hear that feverish gulping,
and helplessly, like a stone, bear
and quench the mirages.

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.

Translated by Ted Hughes and János Csokits

Königsbergből már valahára

Az interneten számos hejen megtalálható eredeti vers hitelességét illetően vannak kétejeim, de a fordítás egészen bizonyosan hiteles. A leletért köszönet Kerekes-Nagy Gáspárnak.

Nyikolaj Nyekraszov

Königsbergből már valahára

Königsbergből már valahára
a honvágyam hazakerget.
Szar ízét zengi itt a hála
s nem szeretik Gutenberget.

Indul az orosz pofák tánca
– italom egy orosz párlat -,
s míg elvonulnak sorba-párba,
azt hallom, hogy baszd anyádat!

Balla D. Károj* fordítása

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Николай Некрасов

Наконец из Кенигсберга

Наконец из Кенигсберга
Я приблизился к стране,
Где не любят Гуттенберга
И находят вкус в говне.

Выпил русского настою,
Услыхал “ебёну мать”,
И пошли передо мною
Рожи русские плясать.