Az árkádok alatt

Balla D. Károly

Az árkádok alatt

Az volt az édes pillanat
mikor az árkádok alatt
megláttad egy esten őt
a hit mellett hitet tevőt
kit áthatott az áhítat
s egy röpke perc alatt
már kapkodtad a levegőt
úgy nézted egyre őt
a lábad is már remegett
a rejtő oszlopok megett
ahonnan egyre nézted őt
a térdet hajtó ifjú nőt
és nem tudtad, hogy így jövel
minden este újra el
s az esttel jő az áhítat
mikor az árkádok alatt
a kételyekre ráfelel
egy arcon égő biztos jel

és nem tudtad már, mért teszed
össze te is a két kezed
magad nevetnéd, kész röhej
hogy elvarázsol így e hely
kacagni kéne rég, de nem lehet
mert elborít a rémület
hogy rabja leszel mindörökre
ennek az áldott röpke
percnek, amikor már majdnem
kimondtad azt, hogy hát igen
mégis, mégis létezik
a mindenek fölötti hit
de kár, hogy érdes lelkeden
kevélyen ül a nem

– és széjjel vetted két kezed
a rejtő oszlopok megett
zsebre vágtad öklödet
akár csak jövet

– elmentél
a tagadások vonala mentén
fejed magasra szegte fel a dac
és kicsit szégyellted magad.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.