Miért is tenném ónkupába

Balla D. Károj

Miért is tenném ónkupába

} távolság } { üveggojó { | } terzinák JA-nak

ha megszólít a fényes arcú szent
miért pöfög a száján szurkos pára
kevéj kis orrát mért is hordja fent

üveggojómat mért teszi kupába
és áldást balga főmre mért is hint
ha kárhozat a könnyű üdvök ára

miért teríti rám a baldachint
ha bűzös fészket rak alá a vércse
és tékozlókra titkon mért kacsint

mi hasznot hajt a cinkos kettős mérce
miért nem hangzik el a józan vád
a jámbor is hogy végre tisztán értse

és érvek hejett mért mond bősz imát
ha nincsen benne más csak olcsó látszat
hát gyorsan fusson el ki merre lát

ne tartson senkit itt a tört alázat
és menjen el a fényes arcú szent
azonnal hagyja el a házat

üveggojó itt nálam mást jelent
miért is tenném hűvös ónkupába
tenyéren tartom mint a végtelent


– egy csaknem elfelejtett versem az akkor még ly-nal írt

} távolság } { üveggolyó {

c. szövegprojektumból, amejben írótársaimmal a József Attila-i  képzettársításra reflektáltunk saját írásainkkal; én ezekkel a terzinákkal –

Tillárom. Iktatott vétkek

balla d. károj

tillárom

öröklött sérelmek száza nyom
kiűzött családból származom
megúsztam bűnüket szárazon

csábított csalóka vonzalom
főleg a rosszabbik oldalon
így kellett kereket oldanom

elbuktam rám küldött átkokon
mégis én álltam a várfokon
azóta vétkeim kárhozom

túl vagyok suttogott titkokon
nálam volt mindig a diktafon
mióta vétkeim iktatom

átestem egynéhány halálon
így kellett életem kivárnom
szép ez így jó ez így tillárom


új versek

Fehér keretem a fekete zsebben

Első alkalommal szerepel versem ly nélkülkönyvben. Önéletrajzom már jelent meg így az Önlexikonban, el-ipszilon nélküli online publikációim is szaporodnak (verseim a Literán), de könyvbe verssel most kerültem így először. A kiadvány szép, különleges: a Poket Zsebkönyvek sorában jelent meg a költészet napjára A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából c. versantológia. Címét a szerkesztők Juhász Ferenctől kölcsönözték, száznál több szerző szerepel benne, főként az elmúlt száz évben keletkezett egy-egy verssel. Kortárs szerzők is bőven. Öröm köztük lenni.

Vecsei H. Miklós előszavából:

Egy éven keresztül gyűjtöttünk verseket barátainktól, színházcsinálóktól, költőktől, íróktól, tudósoktól és papoktól aszerint, hogy mely versek voltak legnagyobb hatással az életükre. Így alakult ki a POKET versantológiák ezen első kötete, amely remélem, hogy sokunk állandó, közös társa lehet a megérkezésben. Komor válogatásnak tűnhet, de azt hiszem ki fogjuk hallani, hogy „a nemben, amit a vers üvölt, rejtett igen suhan.”

1989-es Fehér keretben c. versem szerepel benne, amejben – ez is először történt így, visszamenőlegesen – pontos j-re változtattam minden ly-t. Nem épp a tavaszi zöldellést ünneplő vers, ahogy a fekete kötetbe, úgy a télikabát sötét zsebébe való inkább.

Balla D. Károj *

A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából

Vecsei H. Miklós (felelős kiadó, szerkesztő) – Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Sztalker Csoport, Budapest, 2019. Irodalmi vezető: Grecsó Krisztián. – 172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822148 · Illusztrálta: Soós Luca

Fehér keretben

A táj. A hallgatás, ahogy megyünk.
Szavak mögöttünk láthatatlan láncon.
Kimondtuk? Nem? Talán csak bentről szól
az értelmét veszítő égi szózat.

Megállunk. Hallgatunk. Ki tudja már,
felelni most mijen kérdésre kéne,
és volt-e itt kérdés egyáltalán?
Mint ittfelejtett néma eszkimók a lék

felett, úgy állunk – míg a jégbe fagy
ideg, szigony; s a háló peng. – A táj,
s a zajtalan idő, ahogy befon

a téli fénybe. Hó és jég. Fagyos
magányok égetése. Léghiány.
És hallgatás fehér keretben – táj.


* A szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont, nevét is pontos j-vel írja

Tárt ajtó előtt

Balla D. Károly

Tárt ajtó előtt

A félelem mit árthat már neked?
A válladról letépve rég a bátrak
viharkabátja. Egyik zsebéből átrak
a másikba a sors. Torkod reked,

és nem mondasz több hőstörténetet.
Lódulj előre: nem maradt más hátra.
A jegyszedő is sarkáig kitárta
a végjátékok ajtaját neked.

Mit árthat innen már a reszketés?
Ne tartson vissza jótékony küszöb.
Felvette bérét rég az alkuszod.

Remegd csak végig ezt az átkelést,
és azt se röstelld, hogyha botlanál.
Ki túl fogad, az biztos lábon áll.


a Kő és árnyék versei

Négy fraktál

Balla D. Károly

Négy fraktál

1994 (I., II., III.) –  2010 (IV.)

avagy a magát szemlélő önhasonlóság
komplexitása

Mottó: Amit fraktál reggelre…
.

Lombján fennakad

I. fraktál

ennek az éjnek nincs meséje       fraktálok lombján fennakad
a véreres hold kocsonyás korongja     és a bekapcsolva felejtett
rádiójelek altató éterére felfűzve hogy
Ionesco nyolcvankét évesen meghalt Párizsban
néhol gyenge szél is előfordulha-ha-ha       darabjait nálunk is
műsorán       az adás ideje alatt hívható telefonszám
megtalálható a teljesen színes       az igazi
nincsen hozzá antennám       mondja az apám       de nem a parabolára
gondol        nekem ilyenkor meg őhozzá nincsen
nagy hatású számítógépes alapon kezelhető szórakoztató műsorokat
tudjanak előállítani       szemléltető hipermédia videoklipeket
videóklipszeket
csíptesd pupilládra
valamint az elmúlt fél évszázad történelmének       szemléltetni
erről részletesebben a holnapi napilapok       törvénytelenségeit
a világhálózaton megtalálható népdalokat számítógép komponálta
egyenesen floppyra       néha el-elénekli magának       ha senki
sem       feje fölött forgatva vetített harisnyanadrágot
ha senki sem hallgatja is       csupán a kopasz
énekesnő-program       nyolcvankét évesen Párizsban
ennek az éjnek
nincs meséje       darabjait nálunk is műsorán
.

Picasso: A színész

II. fraktál

 ki a maszkmestered       ki az aki kikészít       kicsoda rak arcodra
álarcokat       az elfedés púderei honnan szitálnak bőrödre szüntelenül
ajkadat ki igazítja bárgyú mosolygósra       honnan ez a sok félrevitt
gesztus       gumimimika       honnan ez az elrongyolódott alázat
ez a tétova megsemmisülés       amikor elvész       eltűnik       amikor csak
úgy önmagában       meg       szűnik vala       ki

a maszkmestered       mi az ami kikészít       felborít és magadból
kiforgat       pártokra szakít       leönt nemzetcsömörrel       hazaárulással
forráz eszelőssé       megmakacsít       kiközösít       kisajátít
függelembe ránt       érdektelenné zülleszt       aláz közömbössé
megfigyel       felügyelet alá helyez       magadból ki

a maszkmestered       hol varratsz       szépen kiforgatott köpönyeged
miféle szabásmintát követ       mutasd       hisz ez nem is       hanem
egy hiteles Közép-Európa-térkép       a fenébe is       hol vannak a
fércelési vonalak       hol feslik fel       a törvény szövedéke       a Dunánál?
ki a maszkmestered       ki sminkel állampolgárrá       és meddig
tartod még zárva öltöződ ajtaját       mikor lépsz ki végre a porondra
nézd       üvölt vár a mélyen tisztelt       hiszen az oroszlán
felfalta az idomárt       két artista nyakát törte       a késdobáló telibe
találta gyermeke szívét       szükség van rád
jó munkát végezzen a maszkmester
.

New York-i eső

III. fraktál

ez már az a táj       igen       azok a lázas szorongások       ahogy
esőköpenyén elvéreznek a nagyváros fényei       ahogy minden
egyszerre ismerős és mégis képzelhetetlenül ismeretlen       igen
nem járt még sohasem erre       csak épp ezeken az utcákon nőtt fel
ebben a brooklyni esőben       ahol a Lövölde tér ázott verebei
rázzák magukról
a körkörös színes ívekben gyönyörűn freccsenő déja vu-t
szevasz Woody       ugye te vársz ott a túlsó sarkon       miért
nem öleled meg a messziről jöttet       mi ez a kemény
karimájú távolságtartás       na ne hülyéskedj       hát persze
hogy csak meg akartál tréfálni ezzel a hősies kalappal       én is
csak heccnek szántam a csillogó esőkabátot       hajítsd a francba
a kemény karimát vagy tedd fel erre a kávéházi fogasra
én is alá akasztom ezt a heroikusat
mintha nélkülünk így hasonlítana is valakire
de mi kicsit maradjunk még itt a járdaszélen       hadd ázzon
kopaszodó fejünk       szemüvegeden hízzanak óriás amőbává a
távolról csillogó       közelről mocskos       esküdöző neonfények
most ahogy megölellek       végre látszik       egyforma
magasak vagyunk       egyforma alacsonyak       javítasz ki nevetve
két kicsi boldog clown
Jahvé síró ege alatt
.

Araszolvejg

IV. fraktál

araszol az asztalon     testével lép     kicsi kunkor
olyan mint egy fél DNS
mozdulatában már a bebábozódás önkéntes emigrációja
amikor még utoljára hasonlatos lehet önmagához      amikor
még tudja       mit jelent öntudatos kukacnak lenni      kunkori kukacnak
az asztal végtelen síkján     ahol értelmét veszti a gömbölyűség utáni
erotikus vágyakozás     értelmüket vesztik az anyagelvűség tömör
testébe vájt kacskaringós járatok     amelyeken eljuthat     eljuthatott volna
áthidalva az idő makacs csapdáit
eljuthatott volna a tapasztalaton túli     a megmagyarázhatatlan
a mitikusan fenséges féregi mivolthoz
de időnek előtte kivájták az édes édeni almából
araszolni belehelyezték a sík végtelen laposába
most már nem marad hátra más    mint a bábozódás önhatároló gesztusa
amikor kicsit még az önazonosság szálai között    mint szabadító
kötelek szorításában     dédelgetheti magamagát     önhasonlóságát
hogy aztán az idő akaratlan múlásával
fokozatosan         mégis követhetetlenül     teljes bizonyossággal    de mégis
a bekövetkezés habár legfinomabb halovány árnyékától
de mégis teljesen elfedetten
asztalon araszoló kunkori mivoltát egyszer s mindenkorra feladva
pille formájában szakítsa magát át a születés reciprok lepkehálóján
s hogy könnyűsége lebbenjen tova a súlyosan tárulkozó dimenziók felé
mint ahogy Solveig esetlen dala keveredik bele a konzervgyár roppant
darálógépeinek megrendítően otromba igazmondásába

Isten helyett az ostyát

A verset nem, de a megzenésítését már majdnem elfelejtettem. Pedig a vers 33 éves, a különös, balkáni lültetésű zene és előadás csak tizenöt. Kb. Archív oldalaimat javítgatva bukkantam rá. Kattintásra elindul:

Black Fat Old Mama Revival Band — Balla D. Károly: Csak

A szöveg:

Balla D. Károly

Csak

nem szikla
                         csak kövek
nem Ige
                         csak szöveg
nem rokokó
                         hanem giccs
úgysegélj helyett
                         segíts

nem otthon
                         csak szállás
nem bánat
                         csak bánás
nem éget
                         csak ragyog
nem kínoz
                         csak sajog

nem kényszer
                         csak szokásból
nem örökmécs
                         csak gázspór
nem torzó
                         mert nyomorék
szárnyak helyett
                         buborék

nem stigma
                         csak piszok
nem átok
                         csak szitok
nem megrendít
                         csak hiszed
nem kereszt
                         csak viszed

nem ítélet
                         csak rossz vád
Isten helyett
                         az ostyát

(1985)


A királyfi érkezése

Arabella Dolýk

A királyfi érkezése

Ki bontja el a korhadt színfalat
ha várható már Hamlet érkezése
kik állnak majd a sápadt esti fénybe
mikor a színen lassan áthalad

s hogyan lesz úrrá majd a díszleten
és lenni honnan lesz ott csöppnyi mersze
hol bölcsek óvnak bús bolondot: persze
még jár neki a feddő intelem

s megilleti a jog, király legyen
hiába mondja bárki: gaz és álnok
ha szívelik a hívnél hívebb dánok.

De mégis űzni fogják messze-távol
hiába jön meg sápadt éjjelen
és lép elő a színpadi homályból.

Balla D. Károly fordítása

És Orfeusz hiába bókol

Balla D. Károly

Orfeusz ha alászállna

Az áhítatnak nincsen éle,
a holt kezében nincsen kés,
és nem kérdezik tőle, fél-e,
ha gúzsba fogja száz kötés.

Az angyaloknak nincsen szárnya
és földre hullik mindegyik
– és Orfeusz ha alászállna,
már nincsen benne semmi hit.

Az oltalomban nincsen érdem,
a végveszély elandalít,
s a szirmát táró szép szemérem
magára nyitja bájait.

És utcasarkon sem kapsz csókot
és tűzben sem fog már a láng
– és Orfeusz hiába bókol,
már felköpi az alvilág.


a Kő és árnyék versei

Megadás

Balla D. Károly

Megadás

már nincs más hátra, csak a gyengeséged
a szégyenteljes lassú megadás
nyüszítve sorvad szét a vesztett élet
magába roskad csendesen a váz

mi szükség lenne már a szerkezetre
káosszá dúlva, ím, a régi rend –
egy óra jár csak buzgón folyton s egyre
de nem találja már a végtelent

nem vártad ezt csúfos záradékot
azt hitted balgán, lesz elég erőd –
de hullni kezdett rád a súlyos égbolt
feladtad hát a sejtett vég előtt

most nincs más hátra, csak a gyengeséged
és senki nem mond vádat; nincsen kegy
mi fontos volt, az mind a szélbe széled
s a holnap halkan szédül el veled


A Kő és árnyék versei

Ivan Petrovcij versei magyarul

Ivan Petrovcij (Petróci Iván, 1945-2016) ukrán költőként és műfordítóként kezdte pályáját Kárpátalján, de az 1990-es évek elején áttért az Ukrajnában önálló nyelvként el nem ismert ruszinra, anyanyelvére, és ettől kezdve csak ezen a nyelven írt. Alábbi versei még ukránul születtek az 1970-es-80-es években, belőlük készült magyar fordításaim is ez idő tájt készültek (javarészt a 80-as évek derekán) egy tervezett, de meg nem jelent verseskötet számára, amelynek Párhuzamos nyarak lett volna a címe. Ennek történetét lásd: Miért nem lett kétnyelvű közös kötetünk Petróci Ivánnal? A hajdani kézirat 25 fordításából most 10-et választottam ki közlésre, több mint 30 év távlatából.

Ivan Petrovcij versei Balla D. Károly fordításában, 1970-es, 80-as évek

Petróci Iván

A fa

A születésem földre szegezett hajdan,
de érett lombom csillagokba ér,
és túl a csillag-űrön, forró fagyban –
ott vágyam hajt csak: ágam el nem ér.

A gyökerem az illatos agyagban
már szerte-szétfolyt, csend-patakká ért,
és nincs, mi gátat vet e lágy anyagban:
nincs oly kemény sem kő, sem szén, sem érc.

Növekszem ég és föld között, miként
ki földnek s égnek titkos kedvese.
Növesztek ágat, ágra rügynyi fényt:
sok ősi szót, sok ezredéveset.

Tudom: a szépből érik így a bölcs:
mi dús virág volt, holnap már gyümölcs.

Apám

Kopogtak az éjek lovak gyanánt,
nappalok nehéz kereke haránt
gördült ősz halántékán keresztül.
Tenyere munkától kérgesült.

Szívén függött a gondok fonala,
mit nehéz éjek fűztek fel oda.
Búval, örömmel keverte nappal,
földbe szórta széles mozdulattal.

Még most is, bátyámmal hazaérve
várjuk: tarisznyájában estére
egy kis darab napot – gondolva ránk –
kenyérvég helyett hoz haza apánk.

Ember, vállán madárral

Már messziről észrevettem
a köd-terhes határban:
egy ember jön velem szemben,
ember, vállán madárral.

A napnak, úgy tűnt, még zihált
gyönge fényű mécsese.
Száj és csőr néma volt. A világ
nem volt, nem, még néma se.

Közelebb hogy jöttek ketten,
szemükben tüzet láttam:
tűz-dalt hörg szemük rekedten,
hörög, halálra váltan.

A napnak mécse kialszik,
ha ez a dal megfeszül:
az ember madárrá alszik,
madár ébred emberül.

Eggyé izzik szárny és lélek,
e vágyó, rémült dalban:
a mézben mérges beléndek,
öröm a kínzó dalban.

Meg mivel törjem, nem tudtam,
e döbbent vágy-rémülést…
… Nap-mécs hullott kialudtan,
új nap kelt fel: ének-mécs!

Eső után

A langy eső már rég elállt,
az esti fények sorra halnak,
lelkedre nyílik, tárva már
az éj, mint fényes, tiszta ablak.

Egy fehér, csillogó körtefa,
mint leány, szerelmes hajadon,
vágyó levelét feléd nyújtja
s ága elpihen válladon.

Oly igaztalanul bántottak

Oly igaztalanul bántottak…
Ökölbe szorult két kezem,
s fogadkoztam: a gaz kígyóknak
nyakát most majd kitekerem.

Erdő mélyén borúsan jártam,
kígyóra léptem hirtelen,
de nem bántottam – megsajnáltam,
mert oly szép volt s védtelen.

Alkony

A szél ördögszekéren
hordja a lebukó napot.
A nap, mint szív, egészen
csupasz: nem hord, csak bánatot.

Vörös vérnyom a tarlón.
Halkan kalászodó szavak.
S minden kalászban fájón,
mint a szem, megérik a nap.

Hajnalvárás

A harmat nem nyitott még szikra-szirmot,
vadméhek álmát lopta még a rét,
hideg füveknek álma még fehér volt:
langy illat lengett – friss, meleg tejé.

Valami moccant, rezdült, hangot rajzolt
cseresznyefákon, fény is gyűlt köré,
s e félhomályban teste felvilágolt,
s a rózsa meleg fénye lett övé.

Hajnal még nem volt, s nem volt már éjjel,
pünkösdi rózsa édes álma szállt,
pacsirták hangja még nem áradt széjjel,
aludt, szendergett még a nagyvilág.

Alszom még én is, kéklő hajnalt várok…
…s szemem nyitom, mint ébredő virágok.

Egy tő laboda

Néma, mint a tó – s esőmód árva.
Szél haragja űzte tán oda:
moccanatlanul vigyáz a tájra
egy tő mezítlábas laboda.

Átderengőn, mint a hajnal-harmat
és fehéren, mint az esti köd
– kínálva a tájnak magány-magvat –
száll haja a zöldes rét fölött.

Az est

Sötéten, tavasz-gömbölyűen,
Mint egy forró, meztelen test,
Haragos-vígan, gyönyörűen
Hullott a falura az est.

Sárga ablak-fénnyel, kéménnyel,
amely az égre álmot fest,
Hajdinával és friss kenyérrel
Hullott a falura az est.

Dúdolt, feleselt és elvadult,
Nevetni, sírni sem volt rest,
Szeretett, vergődött, elaludt
Falu-szerte a május-est.

Mint embernek adatott

Szeretek, mint embernek adatott:
hevesen és vakmerőn és mindörökre.
Szívemből naponta egy darabot –
bőségkosár, hogy teljék: azért török le.

Ajándékom után vágyam csak ez:
tettemért, még akkor is, ha kicsiség,
a föld percnyi árvaságot érez,
ha majd nélkülem virrad a hajnali ég.

Ukránból fordította: Balla D. Károly


Continue reading