Haikuk – 2015

A fegyverrejtegető

Titokban tartom.
Tarkómmal takarom el
a túlsó parton.

Prométheusz a sziklán

Feltehetően
csak madáreledelt
fog kérni tőlem.

Ózonlyukak

Mért szitkozódom?
Mert koponyám lyukain
szökik az ózon.

A végső türelem

Csak őszig várok.
Nincsen, ha addig hangja
le nem szivárog.

Mit érdemel az…?

Enyém a zálog.
Életbüntetésem, hogy
agonizálok.

Csókolj vissza

Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.

Szent György SMS-üzenete

Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.

József Attila SMS-üzenete Alsókőről

Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.

Ophelia SMS-e Hamletnek

Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.

Petőfi utolsó SMS-e

Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.

Amikor leveszi maszkját a halál

Arcát jegyezd meg.
Éltedre jobban semmi
nem emlékeztet.


Hétfő

Balla D. Károly

Hétfő

adódhat úgy
ahogy eddig nem adódott még
a sarkon a félkezű élet kéreget
markában napnyi hasztalan haladék

elmúlt a tél és lassan a vasárnap
alig is érzed hogy Júdás-ajkad egyre fáj
jönnek már jönnek a réten a virágok
bús barkaág lepkéket koordinál

nyiss teret nyiss és
mondd csak mondd hogy kit szeretsz
kövekre száll a nap
míg az est magának megszerez

és már kondul is az éj
sírvájók csinos vermet ásnak
a holnapi halottnak
– vagy itt van már ideje a feltámadásnak?

húsvét hétfőjén konokul
hallgatnak a végső harsonák
fejünkbe vér tolul
mert hogy Ő feltámadott
        most már mind aszongyák

Megjelent: Vigilia, 1998/4.


Kávé hármasban

hegedus-galffySoha nagyobb elégtételt! Abban a korai órában, ott, a véletlenszerűen kiválasztott békési városkában… Bizony: ott és akkor két sztárszínész népszerűségében osztozhattam.

 

Balla D. Károly

Kávé hármasban

Moszkvai előzmény

1980-ban Magyarországra utazni Kárpátaljáról csak úgy lehetetlen volt. Közeli rokontól kellett hatósági meghívót beszerezni, azt benyújtva (és nem ritkán a rokonságot bizonyító okmányokat is mellékelve) lehetett útlevél-igénylő űrlapot igényelni, amelyet elsőre hibátlanul kitölteni és a megfelelő bélyegzőkkel elláttatni csaknem akkora eséllyel sikerülhetett, mint lottón az ötösbe beletrafálni. Bikkfanyelven feltett kérdések, szűk válaszadási hely, radírozni, javítani tilos… Kitölteni viszont széles hengerű írógéppel kellett, olyannal, amelybe a fektetett A4-es űrlapot be lehetett fűzni. Valamit mindig elrontott az ember.

Az óhatatlanul hibássá sikeredő űrlapot háromszor-négyszer is visszalökték. Valami hiba mindig akadt. Hol egy pecsét, hol egy aláírás hiányzott róla, hol csak a megfogalmazás nem felelt meg bizonyos bürokratikus elvárásoknak. Ha a jellemrajz rubrikából például az erkölcsileg feddhetetlen kifejezés mellől hiányzott a politikailag tájékozott és ideológiailag kipróbált (!) frázis, akkor az űrlap hibásnak számított. (Ezt a rubrikát egy hosszabb okiratból készített pár soros kivonat alapján kellett kitölteni, magát a jellemrajzot – magyarul erkölcsi bizonyítványnak mondanánk, oroszul Harakterisztyika  volt a neve – egyébként az utazni vágyó közvetlen főnökének, továbbá a nagyfőnöknek, a párttitkárnak és a szakszervezeti elnöknek kellett aláírnia, akik előzetesen gyakran be is rendelték meghallgatásra a delikvenst.) Ha aztán a sokadik nekifutásra történetesen már minden stempli és kézjegy a helyén volt: lakbizonylattól, a házastárs vagy szülő hozzájárulásától kezdve a rendes évi szabadságra való jogosultság dokumentálásán keresztül annak igazolásáig, hogy az utazni vágyó nem büntetett előéletű és nincs államtitkok birtokában – még akkor is következett egy-két meglepetés. A hivatalnok hosszasan tanulmányozta az anyagot, majd kérdőleg felnézett: „És hol van az arról szóló igazolás, hogy maga a katonakönyvét letétbe helyezte a katonai parancsnokságon?” Ha az ember csodálkozott, kioktatta a hivatalnok: csak nem gondoltam, hogy amíg én külföldön leszek, a katonakönyvem otthon állhat a szekrényben?

Ezek alapján talán érthető, hogy amikor kollégáimmal hírét vettük: Moszkvában megrendezik a Magyar Kultúra Hetét, és ebből az alkalomból a fővárosba érkezik a Vígszínház társulata, akkor hárman összeszövetkezve úgy döntöttünk, rászánjuk magunkat a kétezer kilométeres útra – ez sokkal egyszerűbb volt, mint Budapesten megnézni a Víget. S ha már ott leszünk, nemcsak az előadásokra ülünk be, hanem készítünk egy-két interjút is a társulat tagjaival.

– Szervusz, Kern András! – törtünk rá a félmeztelenül ajtót nyitó kedvencünkre a Rosszija szállóban… De nemcsak ő lepődött meg, nagyot néztek a többiek is, amikor bemutatkozva elmondtuk, honnan jöttünk és mennyit utaztunk – csak azért, hogy a Harmincéves vagyok és a Minden jó, ha vége jó előadását megnézhessük. Gesztusunk meghatotta őket, maguk közé fogadtak: a művészbejárón közlekedtünk és a nézőtér számukra fenntartott szolgálati székeiből néztük végig a darabokat. Közben azért elkészültek az interjúk is, nyilatkozott nekünk Marton László rendező, Radnóti Zsuzsa dramaturg,  a színészóriások közül Ruttkai Éva, Darvas Iván – de mikrofonunk elé állt Halász Judit, Lukács Sándor – és még sokan mások. Többükkel össze is barátkoztunk, hosszú évek múltán is tartottuk a kapcsolatot. Radnóti Zsuzsa később Ungváron is járt, amikor meghívtam, hogy a Hatodik Síp drámapályázatának anyagát zsűrizze és a díjakat kiossza. Lukács Sándorral párszor az Írószövetségben futottam össze. A legszorosabb érzelmi szállal, talán nem tévedek, Hegedűs D. Gézához kötődtem. Ebben sok minden közrejátszhatott, bizonyára az is, hogy szegről-végről földik vagyunk (ő a szabolcsi Ibrányban született; volt, hogy Nyíregyházán találkoztunk teljesen véletlenül; mi átutazóban voltunk, ő húgát látogatta meg), no meg azt is számon tartottuk hogy „középen druszák” vagyunk, lévén ugyanazt a betűt szúrtuk be vezeték- és keresztnevünk közé. A döntő szerepet közeledésemben mégis Géza őszinte emberi kíváncsisága és kedvessége játszhatta.

Útban Gyula felé

Valamikor az 1980-as évek legvégén, amikor már sokkal könnyebb volt külföldre utazni és elég gyakran megfordultam Budapesten (például éppen az említett Hatodik Síp alapítása és szerkesztése ügyében), részesévé váltam annak a folyamatnak, amely a határon túli alkotóknak a magyarországi kulturális életbe való bekapcsolását célozta. Tudom ezt kevésbé nyakatekerten is mondani: divatba jöttünk mi, kárpátaljai, erdélyi, fel- és délvidéki írók. Trendi dolog lett meghívni minket minden rendű és rangú irodalmi rendezvényre.  Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy ez nem mindig az írói kvalitásomnak és pláne nem magyarországi ismertségemnek, hanem inkább kárpátaljai státusomnak szól, de túltettem magam ezen, hiszen élveztem minden egyes alkalmat, amikor magyarországi és más határon túli kollégáimmal találkozhattam, – akár sima részvevőként, akár szereplőként.

Utóbbi minőségemben kaptam meghívást abban az évben a Gyulai Lírafesztiválra is, ahol saját versemet kellett felolvasnom a Várszínpadon.

Felvonatoztam Pestre, és – kezemben a Fesztivál programjával – végigtelefonáltam az ismerős részvevőket: nem vinne-e le kocsival valamelyikőjük a Békés megyei fürdővárosba. Continue reading

Beviteli ezüst tükrök

Balla D. Károly

tisztelt mindenhatóság

ezúton érdeklődöm a fordított gravitáció iránt
hogy a beviteli ezüst tükrök mért és hogyan
és hogy a ledek fénye alatt okos hogy legyek

ha a kihalt pályaudvar most is éppolyan

a tiltott energiaszintek polcai közül most
vajon melyikre tegyem vissza az ószövetséget
és kit fognak itt kérdőjelre vonni hamarost
ha a meztelen talp hűs parazsat éget

jaj hogyan igazodjam el a spirális kupola
spirituálisan légmentes ében térközében
ha kicsorbult elmémhez hozzábutul a
nincstelen meztelencsiga-szégyen

s bűneim hol tárja fel a kegy oltárja
ha nem tudom hogy ősrobbanást játszva
mit főz az olajgőzös fritőz idült
sarlatánja
ha épp nem vetül rá fővilágosító pászma

izzásba mártott sárga partok szélén állok
nézem ahogy beáll a színre a gyorsvonat
senki nem reágál arra hogy szent az álnok
és hogy az isten se kéri gyors megváltásomat

tavasszal kihajtanak majd az éghajlatok
és valóra válik minden bolond futó ámok
de kardéletekről nem feslik le a kajla tok
hősi dalt ha vigyázzban skandálltok

így hát inkább tisztelettel érdeklődöm
s ha megtudom majd felkiáltok aszta
beviteli ezüst tükrök törnek szét a földön
kis vakond visítja sic itur ad astra


Ultrahang

Balla D. Károly

Ultrahang

Vibrált a monitor s megszólalt az Ultra hangja:
méhednek áldott gyümölcse lesz.
Irult-pirult Mária, pedig tudta. Már megvolt rég
a vizeletes terhességi teszt.

József fejét ingatta furcsán, igent s nemet intett,
bambán nézte, mit rajzol nője hasán a krém,
aztán a mozgó kúpban a kis ufót leste,
hogy csak torzszülött lesz-e vagy sátáni rém.

S mondá Gábriel, megvan minden szerve,
s hogy istenfia ő! – ez mindenkinek tetszett.
De Mária már látta, fia szűz testére majd
hogyan feszítik fel azt a kurva keresztet.


Villon Prágában

Alberd Yollaka

Villon az adventi Prágában

Arabellának

Komor a kedvem ma, nem éppen adventi,
hiába kísért meg buzgón az ünnepi báj.
Lelkemet nincs, aki éjfélkor megmenti,
kocsmában mellettem zülleteg angyal piál.

Örömhírt hiába trombitál részegen,
válaszul szájamból csorog a keserű nyál.
Pénzemet elvertem, vagyonom végtelen,
északon tétova asszonyok közönye vár.

Ma nekem ünnepet kicsoda üzen itt?
Menni ha nem tudok, angyalom hazavisz-e?
Karórám eladom, innék még pilzenit,
hadd rántsa égbe fel lelkemet Versovice!

Nem ettem semmit ma. Sör, ami jóllakat.
Szent csapos adta rám áldását: elég hitelt.
Szánjad hát Villonod, irigyeld Yollakát!
– Így történt meg velem: Prágában évem kitelt.

Fordította Balla D. Károly


Maga mutogató?

Balla D. Károly

A troll mutatóálcája

– Maga mutogató? – kérdezte a macska a karmestertől,
amikor az rámutatott a dolog cincogó lényegérre.

– Dehogy, kérem! Csak mutatóba vagyok itt kutató,
és a fáradságtól már alig kinemállok a lábamon.
Most jövök a lelátóról. Onnantroll kezdve mindent lelátok!

– Talán lenéz engem?  – hördültek fel egyemberként
a stadionban a nagyérdemű közönséges
és miközben az önkéntes hangadók válláról pergett a pergamen,
az egész lelátó begyepesedett és ezer szektorok egyszerre skandálta
hogy árvalányhajként lengjen minden honleányakán
a fennkölt és magzatos pántlika-romántika.

– Dehogy nézem! – védekezett a karmester jól ismert karlendítéssel
és pálcájával a pártában maradt mennyre mutálva határozottan
állította, hogy az anyag nem vész el a bortönörök korforgásban.
Nem vész el a macska sem, csak átalapul a tiltott kerítés alatt,
mint dúcos eresszen el a bősz galambősz évszakértőrőlmetszett.

– Ne törjön felettem álcát – fogta könnyhörgőre a dolgok lényegere,
ám az ekkor már nagyon ideges dirigenst mondott és
és mondatroll mongyatra tapogatódzkodva
az óramutató járásával súlyosan ellenkező irányba matatott.


Szemrehányt borsó

Balla D. Károly

Biztatóm halál

amikor emlékeztető alkut kötöttünk a zsebkendő sarkára
megígérted hogy csak a műszak végéig kell kibírnom
akkor majd helyemre áll a megváltótársam
és szabadon távozhatok szabad eltávozásra

de nem mondtál igazgatót aki az ajtóból visszarendel
féldeci barackot és egészségemre kiüríti a zsebeimet
az asztalra maga elé mered-e mondani neki
hogy lejárt a műszak a turnus az évad a szavatosság

szavadat adtad hogy nem kell majd vér az alvadáshoz
kérted hogy érzéssel
ne pedig szenvtelen szenvedjek
becsszóra mondtad de csak szórakoztál a becsemmel

pedig nem volt kedvem bóliát kapni inkább góliát

elem kellett volna a pénzmékerembe
de te azt mondtad ne legyek enerváltam a feleségemtől
várhatóan nem fog rám rossz fényt vetni
az elhagyott csalárdom

szélárnyékban harminchat fokos
pálinkát ivó anyámat ó nem ápolja senki fia azóta

azt mondtad kíméletes leszel ahhoz aki titokban tartja
magát az előírásokhoz de mindig csak utóiratban közölted
hogy alulmaradtam a prózamondó versversenyen
és nem lehet enyém a győzelmi maxima meakupa

bűnök bűze felfortyogott a lélekemésztő gödörben
mikor a gyomkövetők lassú mocsárba eresztették
a kétségbe ejtőernyő szervezetek minden dns-tolvaját

most majd mobiltelefon-mintát vesznek tőlük hogy
lakodalmas kutyák a jeruzsálemi köntörfalra
több borsodót ne hányjanak

azt mondtad nézzek vissza a történelemi érdekem
hogy a szabadságharc fantomjait ne lehessen überölni
bírósági kivégzés nélkül s
hogy minden árulkodó b
uñuel
érintetlen aradjon világosig haynaulonta

azt mondtad az űrrepülés átalakítja a földönfutót
a halottak gyomorrvérzésig jóllakhatnak a jognak hasztalán 
vagy ha mégsem akkor isten fia úgyis hatályát veszti
a függöny legördülése előtti utolsó tollvonásban

hittem szép szavadnak mégis biztatóm halál