balla d. károj *
egy sehol éjszaka
az nem lehet, hogy ketten együtt voltak őrszemek
de nem lehettek külön sem. a műszer megmutatná
hogy sorsát a figyelésre álom hejett ki tette fel itt
(ősi erejét a mellkas megmutatja, mintha csillámot
tárna fel a tárna. én láttam ott a víz hidegét)
és mégis fut, ki választani ezúttal is elfelejtett. az álló
másikat, úgy reméli, nem találja szembe készakarva
amíg a vájat rajza gyűrött térképein változatlan
(hejet cserél a szél a koponyával, mintha bajnok csalna
a sakkban. én hallottam ott a szenny melegét)
ám elfogy lassan merész fantáziája. nem sejti
ki volt az, aki átjött érte a fojón. mégsem evez vissza
dönti el. semejik ujja sem illik a csónakházi lakat vasába
(szavát ha állja holtáiglan, a csendnek lehet maradása
mint indián, ha vérzik, fehérek hallgatását tapintottam ott)
most kétszer akkora darabokra vágja, úgy tűnik, az időt
kapsz egy embert leküzdeni, mondták neki; már nincs jelen
a múlt adott szava. alig látszik különbség. tudja, a hitel végül
úgyis megtérül (reggelre beomlik a tárna, kihűl a tábor
mint halotton a seb. így laktam be ott egy sehol éjszakát)
* a szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont, így nevében sem
Megjelent: OpusOnline fojóirat, 2019 decembere, A hét verse rovat (lefelé görgetve található meg)
Katt a borítóra
