Nyitott kabátban

Balla D. Károly

Nyitott kabátban

Parászka Boróka verse

ma a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
mínusz nagyon sok fokban
nyitott kabátban hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom
a Köteles és a Bolyai sarkán nyitott kabátban
hosszan csókolózó párt láttam

talán itt a világvége
gondoltam akkor amikor
a csókolózó párt láttam ma hosszan
ahogy mondom a Köteles és a Bolyai sarkán
láttam nyitott kabátban
mínusz nagyon sok fokban ma hosszan

talán színészhallgatók gondoltam akkor
amikor nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
hosszan csókolózó párt láttam
tőlük minden kitelik mínusz nagyon sok fokban
hosszan a Bolyai utca sarkán

vagy nem is színészhallgatók hanem
mégiscsak létezik a szerelem nevű izé
az utca sarkán mínusz nagyon sok fokban
ahogy mondom hosszan
a Bolyai sarkán csókolózó párt láttam
mínusz nagyon sok fokban

vagy nem is a világvége
hanem minden ellenkező híresztelés ellenére
mégis közeledik a tavasz nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
ahol hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom nyitott kabátban


Kő és árnyék

Balla D. Károly

Kő és árnyék

Az önmagába visszahullt időn
most vérzik át a súlyos esti pára,
s akár a kő, ha árnyékára dől,
úgy ferdül el a téridő aránya.

Halottak teste lakja be a mélyet,
miattuk tér le útjáról a Hold,
kibomlanak az égre varrt szegélyek,
– előjöhet, ki eddig bujdokolt.

Karámba így tér meg az űzött állat,
ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,
kis bűzös vackot készít el magának
– az őse mind ilyenben haldokolt.

És ismétlődik minden egyre s újra,
a fák mögött már ott kísért a múlt,
és meghasad a roppant égi bura,
mert lenn egy kő az árnyékára hullt.


a Kő és árnyék versei

Féreglyuk

Balla D. Károly

Féreglyuk

A hajlításon múlhat újra minden,
amint egy kunkor hátrafordul épp,
s a gömb közébe fúródik serényen,
hogy elfeledje síkok képzetét.

És áthatol a sok-sok érett szinten,
harap és rág és ízeire tép.
A járatának ép határa nincsen,
nyomán világok burka hullik szét.

A magról feslik így a bomló kéreg,
s a tér palástja így vethet redőt.
A hajlításon múlik újra minden,

ha dolgaitól megválik a lényeg,
s parányok tánca tartja fenn a színen
az önmagába visszahullt időt.


a Kő és árnyék versei

Haikuk – 2015

A fegyverrejtegető

Titokban tartom.
Tarkómmal takarom el
a túlsó parton.

Prométheusz a sziklán

Feltehetően
csak madáreledelt
fog kérni tőlem.

Ózonlyukak

Mért szitkozódom?
Mert koponyám lyukain
szökik az ózon.

A végső türelem

Csak őszig várok.
Nincsen, ha addig hangja
le nem szivárog.

Mit érdemel az…?

Enyém a zálog.
Életbüntetésem, hogy
agonizálok.

Csókolj vissza

Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.

Szent György SMS-üzenete

Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.

József Attila SMS-üzenete Alsókőről

Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.

Ophelia SMS-e Hamletnek

Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.

Petőfi utolsó SMS-e

Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.

Amikor leveszi maszkját a halál

Arcát jegyezd meg.
Éltedre jobban semmi
nem emlékeztet.


Tíz nyári és őszi szonett

Balla D. Károly

Tíz nyári és őszi szonett


ESŐ UTÁN, TAVASSZAL

Remény vetül a felkavart arányba,
– vadoncba oltva még hazát cserél? –,
de mattra áll a kéjre kész világban,
és célt veszíthet, ősi hitregét.

Eső után még kőszoborrá válna
a zaj, ha hízna dús javak kegyén,
de elszürkül a kényszerű kokárda
és szénné ég a zengett költemény.

Tüzet zabálna habzó táltosod,
de hámba térül és akolhoz térdel,
kalandra vár egy elvetélt petével.

Szelek tarolnak fáradt dombokon,
a kéket szürke árnyalat lazítja –
s baglyoktól hangos estelek csalitja.


ESTE, NYÁRON

Bozótot borzol, rebben baglyok násza,
haláltusában kényelem henyél,
cserép reped a szertefoszló lázban
és égre nyílik minden szemfedél.

A jégverésben körbe-körbe járna
a szél, ha ágya nem lenne kemény,
de szégyenül a senkije sincs árva,
és arcot ölt a gyom a rét egén.

Az esti kertben lámpa imbolyog,
gazok közében elvegyül a lényeg.
Tündérek várnak olcsó sarkokon,

dalolnak már a falra nőtt penészek.
Torkot szorít egy kéjre szomjas inda
– szögekre tér a gyáva hit fakírja.


BIZTOS VÉLEMÉNY

Szemedben fény, de arcod cserzett, sárga:
nincs férfipír az élet túlfelén.
Már elkerül a szűzleány fohásza,
mert lázat tilt a biztos vélemény.

De húr szakad, s a túlfeszített nyárba
hasít a vágy, vadászó vércse-kéj.
Kit elbutít a dőlt hitek dagálya,
megtérni jobb, ha kuplerájba tér.

Hát tépj zsinórt a tiltó köldökön,
s légy önmagad e vemhes, forró tájban!
Ne higgy a jósnak, hogyha rádköszön,

ne higgy a sasnak, ha bukni lát.
Hisz ezer égő sebből vérző nyár van,
s csak ősz hozza az elvetélt halált.


HAJNALI MANÍR

A gyom hatol be tűnő félhomályba.
Ágyra dőlve kényelem henyél.
Csírátlan végzet jön porig alázva,
hogy éjek álmát tetten érje még.

Egy utcasarkon nőre hosszan várna
a hontalan, de ferde hitre tér.
Ma bordélyt nyit a kis apácazárda,
és véres lesz, mi színtiszta fehér.

Hol fényre kúszik mindenféle gyom,
rossz rímek kélnek párás hajnalon.
Egy költő ágál teleírt papírral,

de elsodorják térült vándorok –
hát vállat ránt a készakart manírban,
s legyint, ha kézről kézre jár a drog.


KÖNNYŰ ŐSZI LÁTSZAT

Acélok pántján tévelyül a hit
s alakja látszik még a gyérült nyárnak,
amíg a tűnő fényből rádtekint
kevéske sérült hajlamú alázat.

Homályba vesznek csonka hídjaid,
pedig még csalva csal a könnyű látszat.
Vizeknek szennyes habja kél, amint
utolsó mérgét érleli a század.

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban…
De késni folyton nem lehetsz bolond,

ne tudnád, hogy a tért hitekben gyász van?
Legyen tied e gyűrt bohócporond –
s vegyülj az őszes lázba álruhásan.


KOCKÁZAT NÉLKÜL

Halált rikolt és megremeg egy mályva
elmúlt a nyár, hát bérenc ne legyél!
Magad imádd a kéjre kész világban,
már vérted sem kell léted túlfelén.

Fölényeskedve hogyha eléd állna
Sátán kufárja baglyok éjjelén:
már elkerül az árulás varázsa
(hadd füstölögjön forró sárga kén!).

Olyan az ősz, mint mérge folyt beléndek:
ködöt nem oszlat már a hatalom.
Erény kovácsol szürke hályogot,

s avarnak készül már a rozsda lomb.
Pirulnak is az ostoba szerények,
ha törvényt sért a markát tartó jog.


ESTI TŰZIJÁTÉK

Petárda pöffen. Színek alvilága
az est, hol fényre ráfelel a fény.
Korong gurul a völgybe, szürke gyászba
– és kőre hull a lőtt hitű erény.

Rakéta röppen, kék meg sárga,
hatást vadász az ajkon buggyant vér.
Örökbe lép az ifjú avantgárda
(már elszorítva minden véredény).

Az alkonyatban görögtűz ragyog,
de költözik a tettenért remény.
Mint gólyák, szárnyuk szegett angyalok

húznak az égen délnyugat felé.
Az égről vedlik már a fényözön –
a szél csak az, mi holnap rádköszön.


ÜNNEPI JUSS

Tömeg tolong a fellazított sárban
– esz(m)ét veszítve belátásra tér? –,
bilincset csörget csak porig alázva
– de virtust gyújt a küldött célsegély!

És frakkot ölt a bősz munkásdalárda
– már díszben áll a lelki bérlemény! –
és álmos lepkék potrohára szállva
törvényt poroz a juss egy ág hegyén.

Talárban járnak fejhangú heréltek
– argót tanul a holt korok latinja? –,
és bűnt latolgat tízparancsba írtan

a jogra éhes, szomjuzó enyészet.
A hullt avarnak rőtes habja zizzen –
s a tömeg oszlik: halkan és precízen.


PÁRÁS HAJNALON

Remény vegyül a felkavart arányba,
haláltusában kényelem henyél.
Már elkerül a szűzleány fohásza,
hogy éjek álmát tetten érje még.

Rakéta pöffen, kék meg sárga:
már díszben áll a lelki bérlemény.
Ma bordélyt nyit a kis apácazárda
és szénné ég a zengett költemény.

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban…
De késni folyton nem lehetsz bolond,

hisz ezer égő sebből vérző nyár van.
Rossz rímek kélnek párás hajnalon
s avarnak készül már a sárga lomb.


KÖNNYŰ LÁTSZAT, LEGVÉGÜL

Acélok pántján tévelyül a hit
s alakja látszik még a gyérült nyárnak
amíg a tűnő fényből rádtekint
kevéske sérült hajlamú alázat

Homályba vesznek csonka hídjaid
pedig még csalva csal a könnyű látszat
Vizeknek szennyes habja kél, amint 
utolsó mérgét érleli a század

Talán a kéjes indulat tolong
ma minden ferde, vesztett rándulásban
De késni folyton nem lehetsz bolond

ne tudnád, hogy a tért hitekben gyász van
Legyen tied e gyűrt bohócporond
s vegyülj az őszes lázba álruhásan

kételye
délfele
ostobán
mostohán

kékesen
ékesen
fegyverek
s szenveleg

pisszegőn
hitszegőn
legyints hát

leginkább
emlékül
legvégül

(1993-1995)

Versciklusok

Kisebb és nagyobb terjedelmű versciklusok, szonettkoszorúk.

Versciklusaim darabjai legtöbbször eleve egy nagyobb egység számára íródtak (pl. a szonettkoszorúk), ám az is előfordult, hogy a külön-külön keletkezett verseket utóbb kapcsoltam össze kisebb-nagyobb ciklusokba. Az itteni külön közlést az teszi indokolttá, hogy köteteim anyagában vagy a teljes anyaggal együtt, ömlesztve érhetők el, vagy ellenkezőleg, csak egyesével lehet megnyitni a verseket. Az itt felsorolt ciklusok azonban egyben, egyetlen oldalon hozzák a teljes ciklust – de semmi mást.

Ebben a közléssorozatban nem tekintem ciklusoknak a kötetek „fejezeteit”: a könyvközlésben ezeket ugyan szintén ciklusoknak nevezik, de ezek jobbára alkalmi versegyüttesek, amelyek a kötetbe-rendezés, a tagolással elősegített átláthatóság kedvéért és vagy időrendi, vagy tematikus-stiláris, vagy inkább csak hangulati társíthatóságuk miatt kerültek közös cím alatt. Persze előfordult, hogy a tényleges versciklus eléggé terjedelmes ahhoz, hogy könyvfejezetet is alkosson, az ilyen jellegűeknek természetesen itt is helye van.

Továbbá az itteni közlés szempontjából nem tekintem ciklusoknak a folyamatosan íródó műfaji sorozataimat, tehát pl. a haikukat, limerickeket vagy akár a szonetteket – ám ha a műfajon belül valamely szempontból összetartozó sorozatokról van szó (pl. Kárpáti limerikek, akkor itt a helyük).

Porig alázva

Balla D. Károly

Porig alázva

csak egyszer fordul termőre az érdem
csak egyszer játszik önhalált a vágy
hiába kérnéd később, csúszhatsz térden
a higgadt érv se adja már alább

csak egyszer eshet meg a végső vétek
csak egyszer halmoz szerszámot a cél
nem vethetsz gátat semmiféle vésznek
nyakadra vár a metszett pengeél

tenyérre egyszer vesz a kapzsi isten
csak egyszer mondja el a szörnyű tant
de homlokodra írva semmi sincsen
és együttérzést senki nem mutat

csak egyszer léphetsz be a tiltott házba
kijönni nem tudsz, csak porig alázva


A burokbahalt

Balla D. Károly

A burokbahalt

Akadhat még, mi függelembe ránt,
vagy végleges a kívülállás kérge?
Magadra vetted autonóm ruhád
és nincsen mez, hogy elcserélnéd érte?

Most azt hiszed, hogy semmi sincs alant
és nincsen fent és körbe-körbe sincsen
erő, mi egyszer torkodon ragad
és nexusával ver nehéz bilincsbe?

A könnyű látszat súlya rád tapad,
hiába csábít fények léhasága,
szorongsz a röpke kényszerek alatt,
azért is minden áron kívül állva.

A szűk burok már bőrödhöz tapad
    –  szabaddá ekként börtönzöd magad.


Hétfő

Balla D. Károly

Hétfő

adódhat úgy
ahogy eddig nem adódott még
a sarkon a félkezű élet kéreget
markában napnyi hasztalan haladék

elmúlt a tél és lassan a vasárnap
alig is érzed hogy Júdás-ajkad egyre fáj
jönnek már jönnek a réten a virágok
bús barkaág lepkéket koordinál

nyiss teret nyiss és
mondd csak mondd hogy kit szeretsz
kövekre száll a nap
míg az est magának megszerez

és már kondul is az éj
sírvájók csinos vermet ásnak
a holnapi halottnak
– vagy itt van már ideje a feltámadásnak?

húsvét hétfőjén konokul
hallgatnak a végső harsonák
fejünkbe vér tolul
mert hogy Ő feltámadott
        most már mind aszongyák

Megjelent: Vigilia, 1998/4.


Észre sem veszed

Balla D. Károly

Észre sem veszed

esélyed sincsen arra, elszakadj
ezer kötéssel visszafog a képzet
hogy erdeidben kristály víz fakad
és fáid hagyni lenne szörnyű vétek

pedig a víz már megadta magát
és halkan vár a biztos poshadásra
kegyetlen féreg rágja szét a fát
– ki józan, nincsen már itt maradása

de téged részeggé tesz még a táj
hiszel a mézes-mázos jóslatokban
hogy mostohád majd friss ebéddel vár
és édesednél sem szerethet jobban

így észre sem veszed, hogy éhezel
s a romlott vízben oldott vész visz el