Egy kis tangó Arabellával

Volt egyszer egy Kistangó. Pilinszky, Ted Hughes

volt egyszer egy kistangóNagyon jó kis kulturális késdobáló színesítette a magyar irodalom online palettáját tíz évvel ezelőtt. Igazság szerint nem tudom, mikor és miért szűnt meg, mint ahogy az is csak dereng, mejik szerkesztő kért tőlem anyagot; lehetőleg valami érdekességet, különlegességet. Mivel éppen Pilinszky-évforduló volt és mivel akkor csaknem heti rendszerességgel váltottam levelet Arabella Dolýkkal, így adta magát, hogy az ő (a két költőóriást és Sylvia Plathot is megidéző) versének fordításával rukkoljak ki. Az eredeti megjelenési hej már régóta nem érhető el, Arabellával is nagyon ritkán váltok levelet, régóta nem fordítottam tőle semmit (ő pedig a lelkes kezdet után megrekedt regényem cseh nyelvre ültetésével); viszont az akkori publikáció kedves emlék, fogadjátok illő rajongással.

(Mivel korábbi keletkezésű, a versben és aláírásában még hagyományőrző elipszilonok fordulnak elő)

Arabella Dolýk:

TED HUGHES PILINSZKYT FORDÍTJA

Egy híd, egy forró betonút
A bridge, and a hot concrete road –

Pilinszkyt fordítja Hughes
a kataton alkonyatban és
ahogy mindig Sylviára gondol
nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.

Vagy a ketrec volt legelőször
emlékszel a ketrec a rács amely
fogva tart vágyat szerelmet
a ketrec volt előbb
abból fútt a szél
abból szemerkélt a föld
abból állt össze a világ egésze

Hughes Pilinszkyt fordít
csupa üres reflex lenne
szavakat szavak mellé
ha közben nem gondolna
mert nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.
Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény

úgy mered Hughes a Pilinszky-versben

Fordította Balla D. Károly

Utólag még annyi megjegyzést, hogy az eredeti magyar Pilinszky-sorok a magyarra fordított versszövegben nem keltenek ojan erős vibrálást, mint az idegen nyelvű környezetben. Utólag azt gondolom, ezeket nem kellett volna így hagynom, hanem úgy kellett volna tennem, mintha idegen nyelvből én fordítanám őket másmilyenné, nem ojanná, ahogy PJ megírta. Ez akkor nem merült fel bennem, a magyar-angol-cseh-magyar odavissza-átültetés így is megkavarja a dologokat, de talán a magyarból magyarba visszafordítás eredetitől elütő jellege még izgalmasabbá tette volna a kísérletet.

arabella dolyk, pilinszky, hughes

Az eredeti megjelenés a Kistangó online irodalmi portálon

Pilinszky János

A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

János Pilinszky

The Desert of Love

A bridge, and a hot concrete road –
the day is emptying its pockets,
laying out, one by one, all its possessions.
You are quite alone in the catatonic twilight.

A landscape like the bed of a wrinkled pit,
with glowing scars, a darkness which dazzles.
Dusk thickens. I stand numb with brightness
blinded by the sun. This summer will not leave me.

Summer. And the flashing heat.
The chickens stand, like burning cherubs,
in the boarded-up, splintered cages.
I know their wings do not even tremble.

Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.
Flames, dung. And now and again
a few wing-flutters, a few empty reflexes.

And thirst. I asked for water.
Even today I hear that feverish gulping,
and helplessly, like a stone, bear
and quench the mirages.

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.

Translated by Ted Hughes and János Csokits

Königsbergből már valahára

Az interneten számos hejen megtalálható eredeti vers hitelességét illetően vannak kétejeim, de a fordítás egészen bizonyosan hiteles. A leletért köszönet Kerekes-Nagy Gáspárnak.

Nyikolaj Nyekraszov

Königsbergből már valahára

Königsbergből már valahára
a honvágyam hazakerget.
Szar ízét zengi itt a hála
s nem szeretik Gutenberget.

Indul az orosz pofák tánca
– italom egy orosz párlat -,
s míg elvonulnak sorba-párba,
azt hallom, hogy baszd anyádat!

Balla D. Károj* fordítása

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Николай Некрасов

Наконец из Кенигсберга

Наконец из Кенигсберга
Я приблизился к стране,
Где не любят Гуттенберга
И находят вкус в говне.

Выпил русского настою,
Услыхал “ебёну мать”,
И пошли передо мною
Рожи русские плясать.

Üdvre, kárhozatra

Balla D. Károj*

üdvre, kárhozatra

lementem fekvő áldozatba immár
a félelem, mi újra mellre vet
a torkom fojtja, mint a zöldes hínár
hét éve már, hogy hozzám érkezett

a főmet mégis felszegném a hídnál
mert gyáva az, ki által kúszva megy
kicsit majd késem, jó időben hívjál
és éles hangon értem perlekedj

a hídon túl már nem ér el az átok
csak jutni át ne lenne oj nehéz
veszéjek húznak, löknek bősz viszájok
a földre nyom az ámok és a vész

lementem újra fekvő áldozatba
remegve várok üdvre, kárhozatra


Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Nyitott kabátban

Balla D. Károly

Nyitott kabátban

Parászka Boróka verse

ma a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
mínusz nagyon sok fokban
nyitott kabátban hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom
a Köteles és a Bolyai sarkán nyitott kabátban
hosszan csókolózó párt láttam

talán itt a világvége
gondoltam akkor amikor
a csókolózó párt láttam ma hosszan
ahogy mondom a Köteles és a Bolyai sarkán
láttam nyitott kabátban
mínusz nagyon sok fokban ma hosszan

talán színészhallgatók gondoltam akkor
amikor nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
hosszan csókolózó párt láttam
tőlük minden kitelik mínusz nagyon sok fokban
hosszan a Bolyai utca sarkán

vagy nem is színészhallgatók hanem
mégiscsak létezik a szerelem nevű izé
az utca sarkán mínusz nagyon sok fokban
ahogy mondom hosszan
a Bolyai sarkán csókolózó párt láttam
mínusz nagyon sok fokban

vagy nem is a világvége
hanem minden ellenkező híresztelés ellenére
mégis közeledik a tavasz nyitott kabátban
a Köteles Sámuel és a Bolyai utca sarkán
ahol hosszan csókolózó párt láttam
ahogy mondom nyitott kabátban


Haikuk – 2015

A fegyverrejtegető

Titokban tartom.
Tarkómmal takarom el
a túlsó parton.

Prométheusz a sziklán

Feltehetően
csak madáreledelt
fog kérni tőlem.

Ózonlyukak

Mért szitkozódom?
Mert koponyám lyukain
szökik az ózon.

A végső türelem

Csak őszig várok.
Nincsen, ha addig hangja
le nem szivárog.

Mit érdemel az…?

Enyém a zálog.
Életbüntetésem, hogy
agonizálok.

Csókolj vissza

Gyere és ments meg!
Boldog békából lettem
búskomor herceg.

Szent György SMS-üzenete

Sárkányt legyőztem.
Pikkelynövesztésben ma
már megelőztem.

József Attila SMS-üzenete Alsókőről

Rakodóparton.
Magam-magam. Kész leltár.
Szív rejt. Ész feltár.

Ophelia SMS-e Hamletnek

Férfi vagy, s én nő.
Amint vízbe fúltam, szűz-
hártyám visszanő.

Petőfi utolsó SMS-e

Ott essem el én.
A pennám ki meglelé,
temesse mellém.

Amikor leveszi maszkját a halál

Arcát jegyezd meg.
Éltedre jobban semmi
nem emlékeztet.


Hétfő

Balla D. Károly

Hétfő

adódhat úgy
ahogy eddig nem adódott még
a sarkon a félkezű élet kéreget
markában napnyi hasztalan haladék

elmúlt a tél és lassan a vasárnap
alig is érzed hogy Júdás-ajkad egyre fáj
jönnek már jönnek a réten a virágok
bús barkaág lepkéket koordinál

nyiss teret nyiss és
mondd csak mondd hogy kit szeretsz
kövekre száll a nap
míg az est magának megszerez

és már kondul is az éj
sírvájók csinos vermet ásnak
a holnapi halottnak
– vagy itt van már ideje a feltámadásnak?

húsvét hétfőjén konokul
hallgatnak a végső harsonák
fejünkbe vér tolul
mert hogy Ő feltámadott
        most már mind aszongyák

Megjelent: Vigilia, 1998/4.


Kávé hármasban

hegedus-galffySoha nagyobb elégtételt! Abban a korai órában, ott, a véletlenszerűen kiválasztott békési városkában… Bizony: ott és akkor két sztárszínész népszerűségében osztozhattam.

 

Balla D. Károly

Kávé hármasban

Moszkvai előzmény

1980-ban Magyarországra utazni Kárpátaljáról csak úgy lehetetlen volt. Közeli rokontól kellett hatósági meghívót beszerezni, azt benyújtva (és nem ritkán a rokonságot bizonyító okmányokat is mellékelve) lehetett útlevél-igénylő űrlapot igényelni, amelyet elsőre hibátlanul kitölteni és a megfelelő bélyegzőkkel elláttatni csaknem akkora eséllyel sikerülhetett, mint lottón az ötösbe beletrafálni. Bikkfanyelven feltett kérdések, szűk válaszadási hely, radírozni, javítani tilos… Kitölteni viszont széles hengerű írógéppel kellett, olyannal, amelybe a fektetett A4-es űrlapot be lehetett fűzni. Valamit mindig elrontott az ember.

Az óhatatlanul hibássá sikeredő űrlapot háromszor-négyszer is visszalökték. Valami hiba mindig akadt. Hol egy pecsét, hol egy aláírás hiányzott róla, hol csak a megfogalmazás nem felelt meg bizonyos bürokratikus elvárásoknak. Ha a jellemrajz rubrikából például az erkölcsileg feddhetetlen kifejezés mellől hiányzott a politikailag tájékozott és ideológiailag kipróbált (!) frázis, akkor az űrlap hibásnak számított. (Ezt a rubrikát egy hosszabb okiratból készített pár soros kivonat alapján kellett kitölteni, magát a jellemrajzot – magyarul erkölcsi bizonyítványnak mondanánk, oroszul Harakterisztyika  volt a neve – egyébként az utazni vágyó közvetlen főnökének, továbbá a nagyfőnöknek, a párttitkárnak és a szakszervezeti elnöknek kellett aláírnia, akik előzetesen gyakran be is rendelték meghallgatásra a delikvenst.) Ha aztán a sokadik nekifutásra történetesen már minden stempli és kézjegy a helyén volt: lakbizonylattól, a házastárs vagy szülő hozzájárulásától kezdve a rendes évi szabadságra való jogosultság dokumentálásán keresztül annak igazolásáig, hogy az utazni vágyó nem büntetett előéletű és nincs államtitkok birtokában – még akkor is következett egy-két meglepetés. A hivatalnok hosszasan tanulmányozta az anyagot, majd kérdőleg felnézett: „És hol van az arról szóló igazolás, hogy maga a katonakönyvét letétbe helyezte a katonai parancsnokságon?” Ha az ember csodálkozott, kioktatta a hivatalnok: csak nem gondoltam, hogy amíg én külföldön leszek, a katonakönyvem otthon állhat a szekrényben?

Ezek alapján talán érthető, hogy amikor kollégáimmal hírét vettük: Moszkvában megrendezik a Magyar Kultúra Hetét, és ebből az alkalomból a fővárosba érkezik a Vígszínház társulata, akkor hárman összeszövetkezve úgy döntöttünk, rászánjuk magunkat a kétezer kilométeres útra – ez sokkal egyszerűbb volt, mint Budapesten megnézni a Víget. S ha már ott leszünk, nemcsak az előadásokra ülünk be, hanem készítünk egy-két interjút is a társulat tagjaival.

– Szervusz, Kern András! – törtünk rá a félmeztelenül ajtót nyitó kedvencünkre a Rosszija szállóban… De nemcsak ő lepődött meg, nagyot néztek a többiek is, amikor bemutatkozva elmondtuk, honnan jöttünk és mennyit utaztunk – csak azért, hogy a Harmincéves vagyok és a Minden jó, ha vége jó előadását megnézhessük. Gesztusunk meghatotta őket, maguk közé fogadtak: a művészbejárón közlekedtünk és a nézőtér számukra fenntartott szolgálati székeiből néztük végig a darabokat. Közben azért elkészültek az interjúk is, nyilatkozott nekünk Marton László rendező, Radnóti Zsuzsa dramaturg,  a színészóriások közül Ruttkai Éva, Darvas Iván – de mikrofonunk elé állt Halász Judit, Lukács Sándor – és még sokan mások. Többükkel össze is barátkoztunk, hosszú évek múltán is tartottuk a kapcsolatot. Radnóti Zsuzsa később Ungváron is járt, amikor meghívtam, hogy a Hatodik Síp drámapályázatának anyagát zsűrizze és a díjakat kiossza. Lukács Sándorral párszor az Írószövetségben futottam össze. A legszorosabb érzelmi szállal, talán nem tévedek, Hegedűs D. Gézához kötődtem. Ebben sok minden közrejátszhatott, bizonyára az is, hogy szegről-végről földik vagyunk (ő a szabolcsi Ibrányban született; volt, hogy Nyíregyházán találkoztunk teljesen véletlenül; mi átutazóban voltunk, ő húgát látogatta meg), no meg azt is számon tartottuk hogy „középen druszák” vagyunk, lévén ugyanazt a betűt szúrtuk be vezeték- és keresztnevünk közé. A döntő szerepet közeledésemben mégis Géza őszinte emberi kíváncsisága és kedvessége játszhatta.

Útban Gyula felé

Valamikor az 1980-as évek legvégén, amikor már sokkal könnyebb volt külföldre utazni és elég gyakran megfordultam Budapesten (például éppen az említett Hatodik Síp alapítása és szerkesztése ügyében), részesévé váltam annak a folyamatnak, amely a határon túli alkotóknak a magyarországi kulturális életbe való bekapcsolását célozta. Tudom ezt kevésbé nyakatekerten is mondani: divatba jöttünk mi, kárpátaljai, erdélyi, fel- és délvidéki írók. Trendi dolog lett meghívni minket minden rendű és rangú irodalmi rendezvényre.  Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy ez nem mindig az írói kvalitásomnak és pláne nem magyarországi ismertségemnek, hanem inkább kárpátaljai státusomnak szól, de túltettem magam ezen, hiszen élveztem minden egyes alkalmat, amikor magyarországi és más határon túli kollégáimmal találkozhattam, – akár sima részvevőként, akár szereplőként.

Utóbbi minőségemben kaptam meghívást abban az évben a Gyulai Lírafesztiválra is, ahol saját versemet kellett felolvasnom a Várszínpadon.

Felvonatoztam Pestre, és – kezemben a Fesztivál programjával – végigtelefonáltam az ismerős részvevőket: nem vinne-e le kocsival valamelyikőjük a Békés megyei fürdővárosba. Continue reading

Beviteli ezüst tükrök

Balla D. Károly

tisztelt mindenhatóság

ezúton érdeklődöm a fordított gravitáció iránt
hogy a beviteli ezüst tükrök mért és hogyan
és hogy a ledek fénye alatt okos hogy legyek

ha a kihalt pályaudvar most is éppolyan

a tiltott energiaszintek polcai közül most
vajon melyikre tegyem vissza az ószövetséget
és kit fognak itt kérdőjelre vonni hamarost
ha a meztelen talp hűs parazsat éget

jaj hogyan igazodjam el a spirális kupola
spirituálisan légmentes ében térközében
ha kicsorbult elmémhez hozzábutul a
nincstelen meztelencsiga-szégyen

s bűneim hol tárja fel a kegy oltárja
ha nem tudom hogy ősrobbanást játszva
mit főz az olajgőzös fritőz idült
sarlatánja
ha épp nem vetül rá fővilágosító pászma

izzásba mártott sárga partok szélén állok
nézem ahogy beáll a színre a gyorsvonat
senki nem reágál arra hogy szent az álnok
és hogy az isten se kéri gyors megváltásomat

tavasszal kihajtanak majd az éghajlatok
és valóra válik minden bolond futó ámok
de kardéletekről nem feslik le a kajla tok
hősi dalt ha vigyázzban skandálltok

így hát inkább tisztelettel érdeklődöm
s ha megtudom majd felkiáltok aszta
beviteli ezüst tükrök törnek szét a földön
kis vakond visítja sic itur ad astra


Ultrahang

Balla D. Károly

Ultrahang

Vibrált a monitor s megszólalt az Ultra hangja:
méhednek áldott gyümölcse lesz.
Irult-pirult Mária, pedig tudta. Már megvolt rég
a vizeletes terhességi teszt.

József fejét ingatta furcsán, igent s nemet intett,
bambán nézte, mit rajzol nője hasán a krém,
aztán a mozgó kúpban a kis ufót leste,
hogy csak torzszülött lesz-e vagy sátáni rém.

S mondá Gábriel, megvan minden szerve,
s hogy istenfia ő! – ez mindenkinek tetszett.
De Mária már látta, fia szűz testére majd
hogyan feszítik fel azt a kurva keresztet.


Villon Prágában

Alberd Yollaka

Villon az adventi Prágában

Arabellának

Komor a kedvem ma, nem éppen adventi,
hiába kísért meg buzgón az ünnepi báj.
Lelkemet nincs, aki éjfélkor megmenti,
kocsmában mellettem zülleteg angyal piál.

Örömhírt hiába trombitál részegen,
válaszul szájamból csorog a keserű nyál.
Pénzemet elvertem, vagyonom végtelen,
északon tétova asszonyok közönye vár.

Ma nekem ünnepet kicsoda üzen itt?
Menni ha nem tudok, angyalom hazavisz-e?
Karórám eladom, innék még pilzenit,
hadd rántsa égbe fel lelkemet Versovice!

Nem ettem semmit ma. Sör, ami jóllakat.
Szent csapos adta rám áldását: elég hitelt.
Szánjad hát Villonod, irigyeld Yollakát!
– Így történt meg velem: Prágában évem kitelt.

Fordította Balla D. Károly