Villon Prágában

Alberd Yollaka

Villon az adventi Prágában

Arabellának

Komor a kedvem ma, nem éppen adventi,
hiába kísért meg buzgón az ünnepi báj.
Lelkemet nincs, aki éjfélkor megmenti,
kocsmában mellettem zülleteg angyal piál.

Örömhírt hiába trombitál részegen,
válaszul szájamból csorog a keserű nyál.
Pénzemet elvertem, vagyonom végtelen,
északon tétova asszonyok közönye vár.

Ma nekem ünnepet kicsoda üzen itt?
Menni ha nem tudok, angyalom hazavisz-e?
Karórám eladom, innék még pilzenit,
hadd rántsa égbe fel lelkemet Versovice!

Nem ettem semmit ma. Sör, ami jóllakat.
Szent csapos adta rám áldását: elég hitelt.
Szánjad hát Villonod, irigyeld Yollakát!
– Így történt meg velem: Prágában évem kitelt.

Fordította Balla D. Károly


Balla D. Károly – Elérhetőség

Balla D. Károly író, költő, publicista, műfordító, blogger (1957 -), közel harminc önálló könyv (vers, novella, regény, színmű, esszé, napló…)  szerzője. Lakhelye: Ungvár (Kárpátalja, Ukrajna). Önmaghatározása szerint a legaktívabb pusztumusz író. Leggyakoribb szignója, nickneve: BDK. >> részéletes ÉLETRAJZA | Elérhetőségei:

Elérhető továbbá BDK személyi titkárán keresztül is: Kárpáty Zoltán


A Wikipédiában ez áll Balla D. Károly internetes tevékenységéről: „Az új évezred elején írói munkásságát kiterjesztette a világhálóra. 2000-től építi UngParty összegző név alatt szerteágazó világhálós rendszerét. Régiója, Kárpátalja egyetlen ismert bloggere. Honlapjait különböző internetes akciók, virtuális események színterévé teszi.”

Csordás László írja kritikájában:

Balla D. Károly irodalomszemléletét, paradoxonoktól sem mentes szépírói, kritikai munkásságát bonyolultsága, besorolhatatlansága teszi érdekessé. Azt is mondhatnám, hogy ő a kortárs kárpátaljai magyar irodalom „fenegyereke” (persze itt elsősorban a „gyereken” van a hangsúly).

Életkorát meghazudtolva Balla D. Károly ugyanis folyamatosan valamilyen csínytevésen töri a fejét, és egy-egy jónak ígérkező ötlet valóra váltásában a gyermeki kíváncsiság, a hevesség, „a játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” attitűdje játssza nála a fő szerepet. Ilyen ötlet volt annak idejét egy többé-kevésbé sikerült posztmodern trükkregény elkészítése, egy szinte áttekinthetetlen internetes „kultúrbirodalom” létrehozása, ötvenéves korában virtuális öngyilkossága (amikor is kijelentette, hogy mostantól minden műve posztumusznak számít), az ún. „Pilinszky-projektum” megírása, a „C-dul”-ok és haikuk napi gyakorlattá váló „gyártása”, és még sokáig lehetne folytatni a felsorolást.

Tóth Krisztina diplomadolgozatából:

Balla D. Károly pályáját indulása óta a változtatás iránti igény határozza meg. Alkati jellemzője a folyamatos kételkedés „mindabban, amit az irodalmi konvenció vagy az éppen érvényes divat fetisizál, piedesztálra emel”, az újítás szándéka, a vitakészség. Mindez ugyan kezdetben csak apjától, a szintén író Balla Lászlótól való „görcsös különbözni akarásban” nyilvánult meg, mégsem eredményezett holmi öncélú, önigazoló individualizmus üres pózában való megrekedést.

Ezt éppúgy igazolja őszinte, önkritikus hangvételű, a változást sürgető és arra konkrét javaslatokat is tevő, színvonalas publicisztikáival, mint a kárpátaljai magyar irodalom színesítése, felfrissítése, felzárkóztatása, elismertetése érdekében végzett, értékes irodalomszervezői tevékenységével, illetve a mindezeket megvalósító műveivel.

A helyi literátorok elutasító magatartását azonban – melyben a hatalomféltés, irigység, a személyes sérelmek olykor éppúgy szerepet játszhatnak, mint a mássággal szembeni intolerancia, vagy a retrográd gondolkodásmód – ő is kénytelen megtapasztalni.

Műveinek újszerűségéből adódóan, azok vegyes fogadtatása akár természetesnek is mondható, elgondolkodtató azonban, hogy a negatív kritikák szinte kivétel nélkül a kárpátaljai írótársaktól származnak. A bírálatok, sok esetben a mindenkori újjal szembeni – természetesnek mondható, de mindenképpen bizonyos szűklátókörűségre valló – bizalmatlanság megnyilvánulásai. Balla D. munkáinak ugyanis „nincs »lokális« intertextualitása”, „nem tudjuk mivel »összeolvasni«” azokat. Regényeinek negatív értékelése például egyértelműen lehet annak következménye, hogy gyakorlatilag „nincs jelenidejű kárpátaljai regénytermés”. Nem csupán a Balla D. műveihez hasonló, modern regények hiányoznak tehát, hanem azok is, melyek, mintegy kompenzálva a radikális újításokat, a konzervatívabb ízlésűek kompromisszumkészségét is fokozhatnák.

Az elutasítás alapvető oka, végső soron, a kárpátaljaiság megélésének különbözősége, és ebből adódóan a „kisebbségi író” fogalmának és lehetséges feladatainak alapvetően eltérő meghatározása.

Balla D. ugyanis olyan adottságként tekint saját kárpátaljaiságára, amely „személyisége részévé égett”, amit elfogadott, és ennek megfelelően, szépirodalmi műveiben kerüli a kisebbségi-közösségi gondok tematizálását. Ezzel szemben a többség – Balla D. szerint – „sorscsapásként, történelmi igazságtalanságként, sérelemként, másodrendű komplexusként, érvényesülési, nyelvi, identitásbeli akadályozottságként, anyagi és szociális kiszolgáltatottságként” éli meg sajátos helyzetét, az író feladatának pedig az erre az állapotra való folytonos reflektálást tekinti.

Balla D. ennek ellenére hajlandó lenne elfogadni a „szolgálatos irodalom” és a színvonalas realista ábrázolásmód létjogosultságát, ha emellett biztosítva lenne az út azok számára is, akik másban (modern témákban, új formákban) keresnék a kárpátaljai irodalom fejlődésének lehetőségeit. Írótársain tehát mindenekelőtt a kárpátaljai irodalom tagolatlanságát, az intoleráns hozzáállást kéri számon.

Nyers őszinteséggel képviselt liberális álláspontja azonban az évek során egyre többek számára vált elfogadhatatlanná. A Balla D. várakozásai ellenére, érdemi szakmai vitákat nem eredményező, őt érő támadások, vádaskodások után, az író joggal érezheti úgy, hogy egyre kevésbé felel meg a közösségnek, amelyben él, illetve, hogy neki is egyre kevésbé felel meg ez a közösség.

Az együttműködéssel kapcsolatos korábbi reményei tehát, mára úgy tűnik végérvényesen illúziónak bizonyultak. Ahogy ő fogalmaz, „nem képezhetnek egységet a vasútállomáson ácsorgók azokkal, akik felültek a gyorsvonatra”. Az elkeserítő tapasztalat eredménye: a korábban aktív irodalomszervező, lelkiismeretes recenzens, kiadó-, és lapalapító, számos folyóiratban publikáló Balla D. Károly, különböző kulturális és társadalmi szervezetek, irodalmi konferenciák állandó résztvevője, a kilencvenes évek közepétől fokozatosan visszavonult az irodalmi életből, mára pedig szinte teljesen beszüntette ilyen jellegű munkáját, és csupán az alkotásra korlátozza tevékenységét.

Filozófiája szerint azonban „aki kilép, az előtt új távlatok nyílnak”, vagyis a tudatos elszigetelődés távolról sem jelenti egyúttal a remetemagány felvállalását. „Azt hiszem, az elefántcsonttorony nem nekem való; ám egy olyan padlásszoba, ahonnan kedvem szerinti gyakorisággal kimozdulhatok és ahol barátaimat egy beszélgetésre vendégül láthatom, az kellemes lak- és munkahelyem lehet” – írja. A „manzárd-őr” lét megvalósíthatóságának zálogává pedig a világháló vált számára, melyre 2002-től, mintegy „az irodalom a szabadság dimenziója, nem pedig a bezárkózásé” – gondolat jegyében, fő működési területeként tekint. A közvetlen környezetével való kapcsolat megszakítása után, ennek segítségével nyitott ablakot egy olyan világra, amelyben – úgy érzi – „talán kevesebb a féltékenység, több az együttműködő szándék, az összefogás – irodalmárok és nem irodalmárok részéről egyaránt.”

Balla D. Károly – Életrajz

ELÉRHETŐSÉG | KÖNYVEK

Balla D. KárolyBalla D. Károly (BDK, BéDéKá) 1957-ben született Ungváron (Kárpátalja; akkor Szovjetunió, jelenleg Ukrajna), ma is itt él családjával. Író, költő, publicista, blogger. Önironikus meghatározása szerint a legaktívabb posztumusz író és főállású piréz, továbbá önkéntes mérvadó. Szülővárosában érettségizett 1974-ben, majd egyetemi tanulmányokat folytatott (előbb fizikát, majd magyar nyelvet és irodalmat hallgatott, de a diplomaszerzős előtt 2, illetve 1 évvel otthagyta a tanintézményt), közben volt illegális távírdai műszerész, egyetemi segédlaboráns, kiadói korrektor és szerkesztő. 1989-ban megvált munkahelyi kötelmeitől, azóta szabadfoglalkozású. 1980 és 2002 között aktív irodalomszervezői, szerkesztői, kiadói munkát folytatott, folyóiratok (Hatodik Síp, Pánsíp), kiadói műhelyek (Galéria, UngBereg) alapítása fűződik a nevéhez, számos társadalmi és szakmai szervezetben töltött be vezető szerepet, éveken át ő szervezte a kárpátaljai könyvnapot, díjakat alapított, irodalmi szalont működtetett feleségével, Berniczky Évával – majd fokozatosan kivonult a közéletből és a 2000-es évek elejétől nem vesz részt pátriája kulturális életében sem, a nevéhez fűződő szervezeti egységeket sorra felszámolta (alapítvány, szerkesztőség, kiadó). Egy-egy ritka kivételtől eltekintve húsz éve nem publikál a kárpátaljai magyar periodikákban, utóbbi könyvei is javarészt magyarországi kiadók gondozásában jelentek meg.

Az irodalom szerepéről vallott nézetei, a kárpátaljai irodalom problémáiról írt éles, nem ritkán ironikus hangvételű írásai és az egyes szerzők teljesítményét érintő kritikus észrevételei (illetve valószínűleg gyakran élcelődő blogbejegyzései) miatt személyes szakmai kapcsolatai is megszűntek Kárpátalján. Voltak évek, amikor hazai kollégáival kizárólag budapesti és más magyarországi rendezvényeken találkozott.

Mindezekkel a történésekkel párhuzamosan a 2000-es évek kezdetétől mindinkább az internet világa felé fordult, mára ez vált működésének legfontosabb színterévé. Ezzel a váltással mintegy megelőlegezte magának azt a később kialakult állapotot, amikor is egészsége megromolván már amúgy is nehezére esne a közéletben vagy az irodalmi életben fizikai jelenléttel járó aktív vagy akár csak részvevői szerepet vállalnia.

Az utóbbi években meglehetős elvonultságban él, de továbbra is sokat publikál, szinte évente jelenik meg könyve, internetes tevékenysége pedig még inkább kiterjedni látszik. Írói weboldalain, blogjain (számuk 50 fölött van!) napi rendszerességgel publikál. Közismertek irodalmi projektumai és webakciói, egy-egy megmozdulása a kárpátaljai olvasókban gyakran vált ki értetlenséget és sokakban kelt ellenérzést. Újabban asszociációs feladványsorozatot is indított a BDK BLOG keretében.

A honlapok keresőoptimalizálásának (SEO) elméleti és gyakorlati kérdéseivel is aktívan foglalkozik.

1973-tól publikál, művei közel 30 önálló könyvben jelentek meg, ezek sorában verseskötetek, novellagyűjtemények, drámakötet, publicisztikai gyűjtemények, naplókönyvek és három regény is szerepel. A nyomtatott kiadványokon kívül listáján szerepel két e-book és egy szövegtesttel nem rendelkező virtuális könyv  is.

1993-tól 2004-ig a Magyar Írószövetségnek előbb rendkívüli, majd rendes, később évekig választmányi tagja. Az emlékezetes Döbrentei-botrány idején kilépett a testületből. 1985 óta tagja az Ukrajnai Írószövetségnek. Számos díjban és szakmai elismerésben részesült, többek között József Attila-díjas (2000).

Ötvenévesen, 2007-ben virtuális öngyilkosságot követett el, azóta posztumusz írónak tekinti magát. Ugyanebben az évben nyilvánítja magát piréznek és megalakítja az igen népes Egyek alkotócsoportot.


Balla D. Károly életrajza
BDK-életrajz. Balla D. Károly író, költő, blogger, publicista. Született: Ungvár (Kárpátalja), 1957. 30 könyv szerzője, József Attila-díjas. Az Első Piréz. A legaktívabb posztumusz író. – Vers, novella, dráma, esszé, publicisztika, regény, költészet, próza, epika, kortárs magyar irodalom, határon túli, kárpátaljai magyar irodalom.