Balla D. Károly
A legsúlyosabb
tapad a selymes húsa hozzád
ajkadra ég az édes-érdes szőr
a bolygókat most fények húzzák
át az égen, s mint éhes kaszkadőr
gyávák helyett szívod fel a mérget
édes kehelyben épp neked terem
lótuszvirágból szürcsölöd a mézet
hogy elboruljon ész és értelem
de bukjon fel a lázból tested
hogy lásd az égen bolygók csíkjait
s habár a másik vágya kerget
maradj egy percre néma-veszteg így
s csak akkor vond magadhoz újra
a lótusz gyilkos, édes hajlatát
ha pálmák dőltek rá az útra
és téged ért a legsúlyosabb ág
Balla D. Károly
Vándorló egyetlen
40 éve jelent meg a Kormányeltörésben
botom ha lenne csak vándorló egyetlen
mehetnék világgá plakáttal hátamon
mehetnék civilként mehetnék fegyverben
lebuknék előre amikor hátravon
temérdek súlya a nyakamban batyunak
ahol a kenyerek olvadó szalonnák
hatalmas éhséget titokban vajúdnak
vissza is jöhetnék menjek el azt mondják
nekem a barátok ellenség rám legyint
botom ha lenne csak vándorló egyetlen
elmennék megjönnék újra és már megint
senkiért maradni nem tudnék mellettem
elviszik bot nélkül mégis a testemet
eladják magányom kollektív csapatért
magán ki belehal köz aki eltemet
hazává így lesz a tévesztett csatatér
sakkozni leülök hadd legyek nyeretlen
édes a veszteség ha közös ha privát
botom ha lenne csak vándorló egyetlen
gondolnék magamnak mennybéli fapinát
„Az idei év negyedik Opusa a Kormányeltörésben elnevezésű rovattal indít, mely a negyven évvel ezelőtt íródott Domonkos István azonos című verséről kapta a nevét. A blokk egyetlen kikötése, hogy egy fontos Domonkos-idézet újraírására épüljön: „nem gondolni kollektív, /nem gondolni privát”. A citátum sorai természetesen szabadon variálhatóak voltak, így a fejezet H. Nagy Péter bevezetőszövege után Ladik Katalin esszéjét, Balla D. Károly, Barak László, Kemenes Génfi László, Németh Zoltán, Papp Tibor, Szászi Zoltán és Telmah Cima verseit tartalmazza.” (forrás: Opus, 2011/4)
Balla D. Károly
Megjátszott értelem
Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,
ha távlatai túlontúl nagyok,
és visszahajlik már a széleken.
Nem épül így a fokra minden fok
és nem hasíthat metsző éle sem,
a völgy fölött a csúcsa nem ragyog:
a mélybe tér meg olcsón, csendesen,
és elfelejti, volt-e ősi ok
gőgösnek lenni torz magaslesen.
Arányait ha rendre meghagyod,
jámbor lehet, akár a végtelen;
ám ön-türelmed folyton s egyre fogy
– és ostobává tesz a félelem.
Balla D. Károly
Szomorvidám
tesz még egy kört a foszló értelem
nyomában ott a délibábos pára
megül mint köd a hűvös réteken
de fel is száll majd mindjárt, nemsokára
szomorkás sóhaj ring a fák fölött
akárha holtak gyönge lelke volna
és mint madár, ki délre költözött
hiányt lebeg az üdvök tiszta gyolcsa
ma nincsen köztünk az, ki kárhozott
javul a fenti úr statisztikája
s a rög, amit a búcsúzó fogott
vidáman koppan rá a festett fára
Balla D. Károly
A rosszkor jött néző
Most érkezik az állványok alá.
Vállára halkan hullik rá a mész,
mint életére les a kínhalál.
Magát nyugtatja, nincsen semmi vész,
hisz szinte új még ünnepi kalapja –
de mégis marja bent a sanda félsz,
mikor az ajka sarkát megharapja
a meg-megingó állványok alatt.
És hull a mész, és fejfedője kajla,
és nem ragyoghat fenn a szende nap,
mert elrontva a múló emberélet,
mert elhavazva már a szép kalap:
a mész rakott rá rettenetes szégyent.
S mikorra jönne mentő virradat,
lejár a jegy, lejár a régi bérlet
az összecsukló ácsolat alatt.
Balla D. Károly
Régi mondat, régi tánc
teremthetsz új és új világot
a régit el nem hagyhatod
amelyben buzgó féreg rágott
magának széles járatot
s amelyben dicsre, glóriára
az ősbarom is számot tart
s ha ugrik fel a tőzsde ára
növeszthet szárnyat és agyart
hiába írod át a könyvet
a régi mondat megkísért
az ablakon a múlt bezörget
és elküldet az ordasért
teremthetsz új és új világot
a táncok rendje mind avítt
és elbukik, ki jobbra vágyott
a szendeség elandalít
a szándék szép, csak rossz a képlet
hát úgy lesz jobb, ha megszokod
hogy körbejárnak lusta évek
jussát veszi az ősi jog
maradj te veszteg, mozdulatlan
ne érdekeljen új világ
s ha szóba hozzák indulattal
csak ásításra tátsd a szád
Balla D. Károly
A kárhozat egésze
ha átereszt a kényes tükrök fénye
bolyonghatsz túlnan láthatatlanul
– de mintha polcok közt egy lámpa égne
és átlátszóság volna csak alul
a legfőbb könyvnek fémbe mártott éle
az ablaktáblán sárgán tetszik át
– de nincsen senki, istenét hogy félje
beváltak mind a tiltott praktikák
blazírt mosollyal csalj tavaszt a télbe
és félrenézz, ha szembejön a múlt
– már teljesült a kárhozat egésze
mikor a gyász a torkodra szorult
ha átereszt a kényes tükrök fénye
bolyonghatsz túlnan láthatatlanul
– s ha tiszta arcod szégyenpírban égne
kifestett maszkod szép halált tanul
Balla D. Károly
Erős halálon
a múlás émelygése fogja tested
elindult már a büntető feléd
a lelked, mint a tépett hajnal, feslett
és érzed már a kárhozat szelét
vajon idáig várnod mért is kellett
a baljós jelzés mért nem volt elég
mikor a vétkek enyhülése helyett
forró hitedbe mart a hűvös jég
azóta messze szállt a szép alázat
s a fákra roskadt minden alkonyat
csak csúszó férgek lakják már a házat
ahol utolszor voltál önmagad
ahol utolszor érintett az Isten
s levette rólad súlyos gyámkezét
– azóta émely fog és kínod nincsen:
erős halálon tart a gyönge lét
Balla D. Károly
Leszegett fővel
akár egy lomha mozdulat elég
és máris összedőlnek mind a házak
mikor a törvényt terjeszti eléd
a szegett fővel tüntető alázat
erőd hogy van, azt tőle megtudod
talán még azt is, mint lesz majd a végén
mikor a békén krúgató dúcok
alatt felgyullad jöttedre a gyékény
ám addig messze száll a könnyű dal
s a házak állnak még a tó körül
egy szónok bárgyú szózatot szaval
hogy jámbor lelke lelkednek örül
– de már egy lomha mozdulat elég
és felborul a dolgok kényes bája
hatalmat kattog fenn az ég-kerék
egy tört gerinc épp most simul alája
Balla D. Károly
Föld az égre
a könnyű préda vére alvad így
s a holt időre dőlnek így az árnyak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbejáró zord magánynak
a bűnök bűzét lassan felbugyogja
a vétkezőkre váró lomha láp
világra fordul így a holtak gyomra
mikor az Isten veszti egyfiát
ahol a füst a dombot körbeéri
ott gyilkot rejt a felgyújtott kacat
mert gyászba így esik az új előtt a régi
mikor a föld az égre felszakad
a végek hulló ága reszket így
mikor elérik mind a sanda vádak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbejáró zord magánynak
Katt a borítóra
