A Gutenberg-galaxis porladásra ítélt darabjai a digitális világ fényében újra felragyognak… Mámorító érzés ehhez a világhoz csatlakozni, gyarapításában részt venni, sajátosságait művészi tartalommal társítani. Az önkifejezésnek és a világ értelmezésének soha nem tapasztalt távlatai nyílnak meg ezáltal. Ezekkel okosan élni: lehet-e szebb kihívás XXI. századi író számára?
Bár az ágazat fejlődése az elmúlt évtizedben elképesztő méreteket öltött, mégis, a digitális technológia, a világháló és az online létezés térhódításának még csak a legelején járunk.
Abban az átmeneti időszakban élünk, amikor még egymás mellett léteznek és működnek az internet előtti és utáni eszközök, médiumok, s amikor mi még mindkettőhöz igazodunk. Még vannak hagyományos, papírra nyomtatott újságok , de egyre többen már az internetről szedik le a friss híreket. Még könyvet veszünk ajándékba és oly sokan még meghatódva áradoznak a papír tapintásáról és a nyomdafesték szagáról, de egészen bizonyos, hogy rövidesen teljesen áttérünk az egyre kényelmesebb és alkalmasabb digitális eszközökre: az e-könyvek és az e-book-olvasók robbanásszerű elterjedésével olvasási szokásaink is szükségszerűen megváltoznak. (A könyv tapintására és „illatára” való hivatkozások egyébként mindig megmosolyogtatnak. Kicsit olyan ez, mintha a szalmazsákot és a petróleumlámpát sírnánk vissza: micsoda érintés, micsoda illatok… holott nyilvánvaló, a könyv tapintása és jellegzetes szaga nem önmagában kellemes, hanem csupáncsak azért, mert szép emlékek, kellemes élmények kapcsolódnak hozzá. Ha a könyvben nem lenne szöveg, ellenben rendszeresen sivító hangot adna, amikor közeledünk hozzá, akkor nem vágynánk sem a papír érintésére, sem a nyomdafesték kipárolgására. De mert élvezetes olvasmányok kapcsolódnak az adott faktorokhoz, ezért magukat a tényezőket képzeljük kellemesnek.)
A nyomtatottal szemben a digitális szöveg olyan tulajdonságok sokaságával rendelkezik, amelyek révén jóval alkalmasabb a felhasználásra. A digitális textus nem csupán megjeleníthető és olvasható a legkülönfélébb formátumokban és eszközökkel, hanem másolható és szükség esetén szerkeszthető, más adathordozóra vihető, ellátható jegyzetekkel, lehet benne keresni, egyre jobb minőségben fel is lehet olvastatni – de világhálós közzététele sem jelent problémát. Ha mégis papíron jelenítenénk meg, bármikor igen egyszerűen ki lehet nyomtatni, míg a nyomtatott szöveg digitalizálása sokkal bonyolultabb folyamat.
Nem alaptalan a feltevés, hogy az emberiség problémáink egy része (energiahiány, környezeti ártalmak) is az új technológiák réven fog megoldódni: gondoljunk arra, mennyi papírt lehet megtakarítani és ezen a réven hány esőerdőt megóvni a digitális technikákra való áttéréssel, a könyvnyomtatáshoz szükséges festékanyagok és egyéb kémszerek környezetszennyező hatásáról már nem is szólva. Habár igaz: a digitális eszközök összességének és magának az internetnek a működtetéséhez igen sok villamos energiára van szükség, ám az információ terjesztésének ez a módja mégis sokkal takarékosabb. Egy országos napilap nagy példányszámban történő előállításához és az előfizetőkhöz való eljuttatásához mennyi nyersanyagra, hány eszközre, gépre, járműre, mennyi üzemanyagra és mekkora emberi munkára van szükség! Aztán a tetemes energia- és munkamennyiséget felemésztő napilap 24 óra leforgása alatt teljesen értéktelen kacattá válik és elhelyezése, megsemmisítése vagy újrahasznosítása újra energiát és munkát igényel.
A voltaképpeni információs forradalom még csak most van kibontakozóban, az új és újabb vívmányok még az eddigieknél is jobban meg fogják változtatni az életünket. Látom a kort, amikor a könyvtárak már csak múzeumokként működnek és a szülők elviszik gyerekeiket a hűvös falak közé, hogy a legtermészetesebben használt e-könyv-olvasók után végre meglássák azt, amit dédapáik nemzedéke még szentségként tisztelt: a nyomtatott könyvet. Rácsodálkoznak majd, mint ahogy mi képedünk el a kézzel évekig másolt súlyos kódexek láttán.
Ők már egy más kor gyermekei lesznek, és életmódjuk talán az emberiség fejlődésben is új korszakot jelöl. Információikat kizárólag az internetről szerzik be, a hálón bonyolítják minden személyes és munkahelyi ügyintézésüket. Életük egy jelentős részét bekötve, becsatlakozva töltik. A nevük ez lesz: Homo Online.
Én még nem tartok itt, de eléggé aktívan hódolok az online publikálás szenvedélyének. Leginkább azért, mert a világhálón minden mű új kontextusba kerül, pótlólagos mellékjelentések ragadnak rá, egészen újfajta közegbe olvasódik bele. Az irodalmi alkotás internetes információvá lesz, elérhetősége korlátlanná, felhasználhatósága sokrétűvé válik. A mű teljesen kiszakad a szerzői, kiadói, terjesztői korlátok közül, elveszti a lokalitás megtartó, de egyben korlátozó jellegét, helyette megnyílik előtte az a nagyszerű perspektíva, hogy a virtuális univerzum részévé váljon.
Ezen túl a Neumann-univerzumnak van egy hihetetlenül nagy előnye a Gutenberg-galaxissal szemben: hogy nem elszigetelt, egyesével fellelhető és sokak számára meglátogathatatlan bolygókból áll, hanem minden pillanatban mindenki számára a teljesség azonnali elérését kínálja.
Mámorító érzés ehhez a világhoz csatlakozni, gyarapításában részt venni, sajátosságait művészi tartalommal társítani. Az önkifejezésnek és a világ értelmezésének soha nem tapasztalt távlatai nyílnak meg ezáltal. Ezekkel okosan élni: lehet-e szebb kihívás XXI. századi író számára?
Az okosan élés egyik lehetősége a blog. Az a körülmény, hogy egy jegyzet szinte megszületése pillanatában a nagy nyilvánosság elé kerül, pótlólagos tulajdonságokkal ruházza fel: az itt és most intenzív konkrétsága külön felhajtó erőt biztosít számára. További dimenziót nyit a visszajelzés, a rapid olvasói reagálás lehetősége, amely új kommunikációs csatornákat aktivizál.
Jó esetben ezek a körülmények és „online-hozadékok” egészséges mértékben hozzájárulnak annak a bizonyos kontextusnak a létrejöttéhez, amelyben maga a jegyzet, a szerzői közlés kiegészítő jelentéstartalmakat integrálhat magába. Ugyanilyen hasznos lehet az is, ha polémia, érdemi eszmecsere alakul ki, ha megfogalmazódik az ellenérveknek az eredeti közléssel összevethető súlyú rendszere. Ilyesmi persze ritkán történik: sok a sekélyesség, gyakran csak egy vigyori piktogram a reagálás. De az én bloggeri praxisomban olyan is előfordult, hogy a Fermi-paradoxonról írt jegyzetemet száznál több hozzászólás követte.
A blog tehát amellett, hogy tartalomközlési eljárás és hosszú távra szóló megbízható szövegrögzítés (évtizedre visszamenően minden visszakereshető!), amellett kiemelt a dinamikus jellege: én mindig is egyfajta folyamatos író-olvasó találkozónak tekintettem, olyan helyzetnek, amikor az alkotó minden egyes megnyilvánulása azonnali megbeszélésre kerülhet. Jó esetben a blogírónak kialakul a törzsközönsége, a felek egymásra szoknak, alig várják, hogy szóba elegyedhessenek egymással. Ez rám ösztönzőleg hat.
Nagyszerű élményem megfigyelni, hogy a cyberpók hogyan szövi egyre nagyobbra és sűrűbbre a hálóját és hogyan köt be mindnyájunkat. A számítógép már alig különlegesebb, mint pár évtizede a televízió: beköltözött minden háztartásba. Illetve hát, mint ezt az előrejelzések is sejtetik, könnyen meglehet, kisvártatva a TV meg a számítógép meg a házimozi meg a videotelefon mind egy dobozban lesz és jószerével azt sem tudjuk majd, melyik adatfolyam melyik csatornán jut hozzánk. A lényeg az, hogy az egymás közti kommunikáció lehetősége mellett a világ legeldugottabb pontján élők is részesüljenek ennek a technikai vívmánynak az előnyeiből, szabadon használhassák, minden információhoz hozzájussanak, és ha erre van igényük, maguk is bármit közölhessenek a világgal.
Fontos jellegzetessége továbbá az internetnek, hogy a legtágabb lehetőséget biztosítja az összehasonlításra, az egymásnak ellentmondó közlések ütköztetésére – és arra is, hogy ha választunk, ha elfogadunk vagy ha tagadunk, azaz ha döntünk valamiben, akkor ez a döntés valóban a sajátunk legyen.
A korlátlan információáramoltatás mellett az internet legfőbb hozadéka az lehet, ha igazi világarchívummá válik. Segítségével hamarosan elérhetővé lesz mindaz a tudásanyag, amit az emberiség évezredeken át felhalmozott, azaz böngészhetővé, kereshetővé, letölthetővé válik az összes múzeum, könyvtár, levéltár, ilyen-olyan téka szövegi, képi és akusztikai anyaga, minden művészi és tudományos hagyaték – beleértve a teljes Gutemberg-galaxist, amelynek porladásra ítélt darabjai a digitális világ fényben újra felragyoghatnak.
Fiatalsága ellenére (ha összehasonlítjuk civilizációnk életkorával) az internet már így is óriási hasznos adatmennyiséget halmozott fel, csak idő kérdése, hogy felölelje a teljes emberi tudásanyagot, s ezzel az ismeretek globális és egyetemes tárházává váljon.
Igaz, zavartalan használatához, az információk ezer dimenziós labirintusában való eligazodáshoz az is szükséges, hogy az internet strukturáltabbá váljon. A végcél az úgynevezett szemantikus háló létrejötte, amely fogalmi rendszerek aprólékosan felépített hierarchiájában helyezi el és teszi kereshetővé-elérhetővé a tartalmakat. A szemantikus web még félig-meddig utópia, ám ahogy létrejöttek a roppant hasznos tematikus linkgyűjtemények és ahogy a keresőmotorok egyre alkalmasabbá váltak arra, hogy szinte mindent megtaláljanak, úgy fog felépülni a nagy online világkatalógus és úgy válnak a keresőalgoritmusok valóban intelligenssé, azaz képessé arra, hogy a bármilyen módon megfogalmazott kérdéseink nyomán a valódi választ adó tartalmakhoz elvezessenek. A neten felhalmozott tartalmak végül szerves egységet alkotó roppant egésszé fognak összeállni. Az lesz az igazi Neumann-univerzum, amelyhez mindenki a saját igényeinek legmegfelelőbb módon és mértékben férhet hozzá. Egyetemessége és hatalmassága ellenére ez lesz a tudás demokratizálódásának legpompásabb vívmánya.
Ennél utópisztikusabb reményem, hogy az internet közönsége előbb-utóbb felnő a technológia nagyszerűségéhez. Hogy a szenny terjesztése egy határon nem megy túl, hogy a rosszindulat alábbhagy, hogy a bunkóság lokalizálódik. Hogy az online generációk netpolgára magas erkölcsiségű, segítőkész, toleráns, művelt ember lesz, aki nem rombolásra, nem alantas, hanem hasznos és teremtő dolgokra használja az emberiségnek ezt a korszakos vívmányát.
Gutenberg Galaxis, Neumann-univerzum, online létezés
Az irodalmi mű világhálós információvá válik, a szemantikus web révén az internet világarchívummá nő. Neumann-univerzum: az emberi tudás új minőségű távlata. – Internet, világháló, online publikálás, könyv, könyvnyomtatás, digitális szöveg, Gutenberg-galaxis, Neumann-univerzum, szemantikus háló, online generációk, világarchívum