Balla D. Károj
Hajléktalan lelkek vándorlása
Nem követhetem a vérbefagyott szarvasok nyomát,
amíg a tövisek verejtékeznek. Nagy gödröt vájok ott,
ahol az ismeretlen hús üszke leng az éjszakában.
A talált tárgyak osztáján kóbor lelkek osztoznak a koncon.
Afféle hangot adnak, akár egy behavazott vércse.
A keresés hasztalan, amit elejtesz, az elvész, semmisül.
És vándorolnak testről testre a hajléktalan lelkek,
amíg a műszak véget nem ér, vagy boncmesterek
meg nem szegik a maguk hamisította napiparancsot.
Az istenfia hiába élne hittel, nincs hitel a védelmi
pénzre, menti hát a bőrét, viszi nyolc napon túli
hét sérülését, mintha pár seb lehetne biztos menedéke.
A tanulatlan ösztön mindig feltárja
az elme káros mesterségét, és nagy nevetség lesz abból,
ha még cinkelt lap sem jut a horganyzott koporsóra.
Gyomrom tele van friss fűvel, mint a tundra,
és a fejem még mindig ott alszik az égő hídon.
Már szóltam a fenntartónak, sürgősen lépjen kapcsolatba velem.
Megjelent: Litera, első közlés, 2019. márc. 30