Erős halálon

Balla D. Károly

Erős halálon

a múlás émelygése fogja tested
elindult már a büntető feléd
a lelked, mint a tépett hajnal, feslett
és érzed már a kárhozat szelét

vajon idáig várnod mért is kellett
a baljós jelzés mért nem volt elég
mikor a vétkek enyhülése helyett
forró hitedbe mart a hűvös jég

azóta messze szállt a szép alázat
s a fákra roskadt minden alkonyat
csak csúszó férgek lakják már a házat
ahol utolszor voltál önmagad

ahol utolszor érintett az Isten
s levette rólad súlyos gyámkezét
– azóta émely fog és kínod nincsen:
erős halálon tart a gyönge lét



Leszegett fővel

Balla D. Károly

Leszegett fővel

akár egy lomha mozdulat elég
és máris összedőlnek mind a házak
mikor a törvényt terjeszti eléd
a szegett fővel tüntető alázat

erőd hogy van, azt tőle megtudod
talán még azt is, mint lesz majd a végén
mikor a békén krúgató dúcok
alatt felgyullad jöttedre a gyékény

ám addig messze száll a könnyű dal
s a házak állnak még a tó körül
egy szónok bárgyú szózatot szaval
hogy jámbor lelke lelkednek örül

– de már egy lomha mozdulat elég
és felborul a dolgok kényes bája
hatalmat kattog fenn az ég-kerék
egy tört gerinc épp most simul alája



Föld az égre

Balla D. Károly

Föld az égre

a könnyű préda vére alvad így
s a holt időre dőlnek így az árnyak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbejáró zord magánynak

a bűnök bűzét lassan felbugyogja
a vétkezőkre váró lomha láp
világra fordul így a holtak gyomra
mikor az Isten veszti egyfiát

ahol a füst a dombot körbeéri
ott gyilkot rejt a felgyújtott kacat
mert gyászba így esik az új előtt a régi
mikor a föld az égre felszakad

a végek hulló ága reszket így
mikor elérik mind a sanda vádak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbejáró zord magánynak



Alku holnapig

Balla D. Károly

Alku holnapig

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge csont,
lehetnél jámbor őrült, aki halkan
kifestett színfalak mögé osont.

Vehetnél zsemlét, mézes kis kalácsot,
mert hátha élhetsz holnapig tovább,
csak meg ne tudd, miféle csapdát ácsolt
alád az alku vérén hizlalt vád.

Elvesznél ott, ahol a gazdag zajnak
gyér hangzatot a koldus csend adott
– s ahol a fények árnyból fészket raknak,
pihennél csendben, mint aki halott.

Lehetnél bár, de mégsem vagy szikár,
hiába koplalsz, szép kerek a léted.
Serénykedik a dics, kicsit kivár,
mert nem hiszi, hogy dühre elcserélted.

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge váz,
de bosszú érik benned, arca csattan
és hullásodra pöffedten vigyáz.



Ébredetlenül

Balla D. Károly

Ébredetlenül

csak kis zavar, csak gyorsan múló zárlat
elűzi mégis álmod reggelig
mert dics vezérli egyre feljebb lázad
s karámba térve roggyan meg a hit

miként lehetne fészked még e tájban
ahol a bűnök éje megkísért
s ahol a léha ünnepekben gyász van
mert átok verte el a friss vetést

hogyan találnál könnyű oldozásra
ha vér tolul a hajnal gyolcsain
kis éhes férgek jönnek egyre-másra
hideg nyomukban ott a sanda kín

csak tűnt zavar, csak gyorsan múló zárlat
és mégis hosszan alszik el a fény
– rosszarcú árnyak lakják be a tájat
az eszmélések kínos reggelén



Mentségek közt

Balla D. Károly

Mentségek közt

Találhatsz érvet, mentséget a mára,
a múltad úgyis feltolul. Hiába
tennél szert egy fenséges hazára,
mi érdem fenn, az kárhozat alul.

Találhatsz érvet, mentheted a vétket,
hiába áll melléd a Lord: „Erényed
bűnön hízik, erről szól a végzet.” –
s nem engedi, hogy tényeid sorold.

Találhatsz érvet, mentséget erényre,
ha fáradt vágyad csendre int. A lényeg
ennyi csak: az ájtatos beléndek,
hogy üdvözülj, már nyújtja mérgeit.

Találhatsz érvet, enyhítőt a bajra,
de önmagadtól óv, ki véd. És hadba
száll a bárgyú jóság szent haragja,
hogy omló mennyet illesszen föléd.