Jégárban

Balla D. Károly

Jégárban

Csak el ne menj a megváltás előtt,
mikor a jégen felrian a lomha
halál unottan álmatag hatalma.
Nyakadban átok, hű álcakendő,

neked bérli az erre járt idő,
hogy arcod üres helyét eltakarjad.
Már lassú árban víz alatt a falvak,
és kedvenc fád a sodrásban kidőlt,

de te csak nézd az élveteg dagályt,
az égre kémlelj tört jegek mögül,
s mikor a színre kékes fény vetül,

ne firtasd azt, hogy mért nevetnek mások.
Fogadd el azt, mi holtodig aláz,
– és fel is old, ha lesz maradásod.


Szemrehányt borsó

Balla D. Károly

Biztatóm halál

amikor emlékeztető alkut kötöttünk a zsebkendő sarkára
megígérted hogy csak a műszak végéig kell kibírnom
akkor majd helyemre áll a megváltótársam
és szabadon távozhatok szabad eltávozásra

de nem mondtál igazgatót aki az ajtóból visszarendel
féldeci barackot és egészségemre kiüríti a zsebeimet
az asztalra maga elé mered-e mondani neki
hogy lejárt a műszak a turnus az évad a szavatosság

szavadat adtad hogy nem kell majd vér az alvadáshoz
kérted hogy érzéssel ne pedig szenvtelen szenvedjek
becsszóra mondtad de csak szórakoztál a becsemmel
pedig nem volt kedvem bóliát kapni inkább góliát

elem kellett volna a pénzmékerembe
de te azt mondtad ne legyek enerváltam a feleségemtől
várhatóan nem fog rám rossz fényt vetni
az elhagyott csalárdom

szélárnyékban harminchat fokos
pálinkát ivó anyámat ó nem ápolja senki fia azóta

azt mondtad kíméletes leszel ahhoz aki titokban tartja
magát az előírásokhoz de mindig csak utóiratban közölted
hogy alulmaradtam a prózamondó versversenyen
és nem lehet enyém a győzelmi maxima meakupa

a bűnök bűze felfortyogott a lélekemésztő gödörben
mikor a gyomkövetők lassú mocsárba eresztették
a kétségbe ejtőernyő szervezetek minden dns-tolvaját
most majd mobiltelefon-mintát vesznek tőlük hogy
lakodalmas kutyák a jeruzsálemi köntörfalra
több borsodót ne hányjanak

azt mondtad nézzek vissza a történelemi érdekem
hogy a szabadságharc fantomjait ne lehessen überölni
bírósági kivégzés nélkül s hogy minden árulkodó buñuel
érintetlen aradjon világosig haynaulonta

azt mondtad az űrrepülés átalakítja a földönfutót
a halottak gyomorrvérzésig jóllakhatnak a jognak hasztalán
vagy ha mégsem akkor isten fia úgyis hatályát veszti
a függöny legördülése előtti utolsó tollvonásban

hittem szép szavadnak mégis biztatóm halál

Tehetetlenségi nyomaték

Balla D. Károly

Nincsmit

avagy az elmevédő tehetetlenségi nyomaték kudarca

nincs mit tenni
hiába voltál haladó konzervaktív
és hagyományos liberállandó
hiába alkottál körkörös védelmét

hiába követted a mentális sémák szabásmentéjét
mert
ha az egyetlen gyenge láncfűrész te vagy a réten
akkor nálad szakad el lucérna

ilyeténvalóképpen már el is szakadár madár vagy
bevallhatod
ilyen egy bátor beismerész

ezek után ne tétlankadj
add át a helyedet a buszonéves terhes kismanyinak
hagyd el a hadat hogy ne legyen haddelhad
és haladj egyenlejtesen a bukópályán

ne gondold hogy szégyenletes a lassú rohadás
és ne kobold világgá ha manókkal álmodsz

viselkedj szerényen
ne veselkedj serényen
neki a hősiességnek
a nyöszörgő szorongás továbbra is szerepel
a kötelező tornamutatványok között

ne vedd zokon hogy titkalózkodnak előtted
az információtengeren
ne tudhassad mennyi tudathasadó anyag kell
a hidegben könnyű megfázióhoz

nézd tehetetlenül ahogy az idegbeteg káosz
egyetlen óra leforgása alattomban
elfoglal minden ülőhelyet a filmvásznon
a türelmes orvosi rend előtt –
majd
szép almot kíván a mindnyájnak

köszönöm nincsmit
válaszol a bégettó mindnyáj

lemossuk ezt a cinikus magyalázatot
mondja az álszent és tüsszent hogy igaza legyengült
mert ő is tudja hogy nincs mit tenni

senki sem szedi fel a vakfoltokat a lássalakpályáról
és a sajnálatos történelmi eszemények elszenvedői
még arra sem veszik a fáramásznivolnajót
hogy észrevegyék
nem csak úgy lazán
hanem nyomacélosan nem történik semmi
de semmi ugaroműző

(2014)


Szent Iván éj

Mikola Bazsan

Szent Iván éj

Eljött az éj, fantom-szülő irtózat,
A furcsa, bűvös éjjel: Szent Iván.
Szemét forgatva, éhen, átok szókat
Rikolt a vén bagoly az odvas fán.
Acsarkodó kutyák vonító násza.
Szerelmes béka kéjet kérve kér.
Jánosbogár becsal csalitba, nádba –
Baljóslat útjain a bűn kisér.
Kifent pengével vár a balta téged,
Vedd kezedbe! Sújtst nagyot! Lehull Ivász.
Kacaj, sikoly és tánc – a mélybe réved.
Mocsár vonaglik. Gőzölög a láz.
Mint kék halott, a foszforló fatönkre
Bászávrjuk fürgén ugrik fel, s kiált,
Eltűnik később, hangja véle szökken,
Már nincsen vágya titkos kincs iránt.
Te meg bolyong, botolj bozót bogába,
Vadrózsa tépjen, tombolj, tébolyulj!
Magához vonz a súlyos pántos láda,
Öleld magadhoz, ingoványba hullj!
Akár ha hüllők csúsznak szerteszéjjel –
Vészjósló hangon csobbanjon a láp!
Sötét, igéző, rém-szavú az éjjel,
Az énekszó sem hangolhatja át.
Nyitó virágon rémes fantomfények,
Páfránylevélen táncoló lidérc.
Mit mond a jóslat: vágy vagy végítélet?
Éntőlem, mondd csak, választ mért remélsz?
Egyetlen szó sem hagyja el a számat,
Halk flóta bús dalába hallgatok:
Ó távozz tőlem, hagyj el, csúf varázslat,
Elhagyjatok, igéző csillagok!
Csak fénye jönne már a hajnalégnek,
Tünnének el a kígyók, áspisok.
És mélyét tárná, úgy, mint réges-régen
A múltba hulló bölcs és szép titok.

Ukránból fordította Balla D. Károly

Ivász: Iván, becézve
Bászávrjuk: ukrán népmesei alak, férfiboszorkány Continue reading

A maradó

Balla D. Károly

A maradó

elmenne már, de még kicsit szorong
kezét felejti érdes támlafán
amíg marad, megilleti a jog
hát jobb lesz várni egy kicsit talán

maradna még, de kedve nem a régi
hiába fordul, helyet nem talál
talán ott jobb lesz, titkon azt reméli,
majd ott, ahol a villamos megáll

nem érti, mért is vágyik villamosra
eléldegélhet vígan itt gyalog
és várja csak, a postás pénzét hozza
amíg majd érte jönnek angyalok

marad ma még, de menni kell már holnap
a dombon túlról pernyét hord a szél
a téren mindenfélék szónokolnak
s az ő zsebében nincsen menlevél

kezét teszi az érdes támlafára
elmenne már, de tartja még a jog
meglebben kint a nyárfa könnyű ága
lábánál benn egy vénhedt eb morog


 

Fenn a bátrak, lenn a gyávák

Balla D. Károly

Fenn a bátrak, lenn a gyávák

A kéjek hosszú éjén felhevülve
nagyhangú bátrak hőst lihegnek itt.
A gyávák melle nem emelkedik,
a síkba fekszenek, a nedves fűre,

s akár egy költő oszló életműve,
megfúlnak csendben másnap hajnalig,
figyelve férgek apró hangjait,
ahogy a föld alatt alájuk gyűlnek.

Bátraknak semmi helye nincsen itt,
nagy hősi keblük légszomj nem sebezte!
Dagadjanak csak fenn a büszke mellek,

de mégis boldogok, kik lent hevernek,
mert reggel oszló költők verseit
csámcsogja szét a férgek éhesebbje.


Menyegző

Balla D. Károly

Menyegző

a kívánságok lassú nyákjain
ereszkedik a jóslat mind alább
petéit rakja: gömbölyű halált
s hiteknek tépi védőburkait

körötte romlott kecs és ferde szín
türemkedik a baldachinon át
a tüll remeg, ha rázza potrohát
mikor a ifjú párra rákacsint

hiába minden vágy és jókívánat
maga a kérés hozza meg a bajt
az asztalfőn már ott trónol a bánat

s az ősi bűnért küldöncöt szalajt
hogy érveit ne hagyja el az ég
s kikeljenek majd mind a kis peték


Az árkádok alatt

Balla D. Károly

Az árkádok alatt

Az volt az édes pillanat
mikor az árkádok alatt
megláttad egy esten őt
a hit mellett hitet tevőt
kit áthatott az áhítat
s egy röpke perc alatt
már kapkodtad a levegőt
úgy nézted egyre őt
a lábad is már remegett
a rejtő oszlopok megett
ahonnan egyre nézted őt
a térdet hajtó ifjú nőt
és nem tudtad, hogy így jövel
minden este újra el
s az esttel jő az áhítat
mikor az árkádok alatt
a kételyekre ráfelel
egy arcon égő biztos jel

és nem tudtad már, mért teszed
össze te is a két kezed
magad nevetnéd, kész röhej
hogy elvarázsol így e hely
kacagni kéne rég, de nem lehet
mert elborít a rémület
hogy rabja leszel mindörökre
ennek az áldott röpke
percnek, amikor már majdnem
kimondtad azt, hogy hát igen
mégis, mégis létezik
a mindenek fölötti hit
de kár, hogy érdes lelkeden
kevélyen ül a nem

– és széjjel vetted két kezed
a rejtő oszlopok megett
zsebre vágtad öklödet
akár csak jövet

– elmentél
a tagadások vonala mentén
fejed magasra szegte fel a dac
és kicsit szégyellted magad.


A legsúlyosabb

Balla D. Károly

A legsúlyosabb

tapad a selymes húsa hozzád
ajkadra ég az édes-érdes szőr
a bolygókat most fények húzzák
át az égen, s mint éhes kaszkadőr

gyávák helyett szívod fel a mérget
édes kehelyben épp neked terem
lótuszvirágból szürcsölöd a mézet
hogy elboruljon ész és értelem

de bukjon fel a lázból tested
hogy lásd az égen bolygók csíkjait
s habár a másik vágya kerget
maradj egy percre néma-veszteg így

s csak akkor vond magadhoz újra
a lótusz gyilkos, édes hajlatát
ha pálmák dőltek rá az útra
és téged ért a legsúlyosabb ág


Vándorló egyetlen

Balla D. Károly

Vándorló egyetlen

40 éve jelent meg a Kormányeltörésben

botom ha lenne csak vándorló egyetlen
mehetnék világgá plakáttal hátamon
mehetnék civilként mehetnék fegyverben
lebuknék előre amikor hátravon

temérdek súlya a nyakamban batyunak
ahol a kenyerek olvadó szalonnák
hatalmas éhséget titokban vajúdnak
vissza is jöhetnék menjek el azt mondják

nekem a barátok ellenség rám legyint
botom ha lenne csak vándorló egyetlen
elmennék megjönnék újra és már megint
senkiért maradni nem tudnék mellettem

elviszik bot nélkül mégis a testemet
eladják magányom kollektív csapatért
magán ki belehal köz aki eltemet
hazává így lesz a tévesztett csatatér

sakkozni leülök hadd legyek nyeretlen
édes a veszteség  ha közös ha privát
botom ha lenne csak vándorló egyetlen
gondolnék magamnak mennybéli fapinát


 „Az idei év negyedik Opusa a Kormányeltörésben elnevezésű rovattal indít, mely a negyven évvel ezelőtt íródott Domonkos István azonos című verséről kapta a nevét. A blokk egyetlen kikötése, hogy egy fontos Domonkos-idézet újraírására épüljön: „nem gondolni kollektív, /nem gondolni privát”. A citátum sorai természetesen szabadon variálhatóak voltak, így a fejezet H. Nagy Péter bevezetőszövege után Ladik Katalin esszéjét, Balla D. Károly, Barak László, Kemenes Génfi László, Németh Zoltán, Papp Tibor, Szászi Zoltán és Telmah Cima verseit tartalmazza.” (forrás: Opus, 2011/4)